Éjszakai műszak (Jungkook FF)

30. rész: Örömteli pillanatok

Tae szemszöge

- Mit kell még eltennünk? – kérdezi Kook, körbenézve a szobában.

- Lássuk csak... kaja és tálak a kosárban, piát még rakni kell egy hűtőtáskába. Kell pár pohár is, azt megint tegyük külön. Akkor... seggünk-alá-pokróc megvan, takaró-pokróc is megvan, pezsgő még a hűtőben, zseblámpát raktam, cuki-világítós-izét raktam, ami fényt ad nekünk. – vezetem sorra, mire a végére Kook elneveti magát.

- Lámpásnak hívják, észlény. – rázza a fejét mosolyogva.

- Mindegy, a lényeg, hogy van. Hoztál szúnyog riasztót?

- Igen, a kocsiban vannak a fáklyák. – mondja, miközben összeszedjük az italokat és a poharakat is. – Elég lesz ennyi kaja?

- Azért durva lenne, ha két nagy kosár kaja kevés lenne. – ráncolom a homlokom, tudva, hogy a csajok milyen keveset esznek már estefelé. De ez engem nem fog izgatni, mindent megkóstoltatok velük, hiszen nem hiába készültünk Kookkal...

- Oké, akkor az italok is megvannak. – tesszük a pakk mellé a következő táskát.

- Eskü, nem tudom, mi kellene még... - nézek rá, és törjük a fejünket, mit nem kéne még itthon hagyni...

- Eszközeink vannak? – kérdez rá, majd beugrik, hogy jelen pillanatban nem nyitnánk ki egy üveg bort...

- Aha, dugóhúzó is pipa. – keresem ki gyorsan a fiókból és teszem a többi mellé. – Szalvétákat tettünk, zsákot is, raktál azért deszkát is? – kérdezek rá.

- Igen, a tálak mellé tettem, illetve azért egy konyharuhát is, ha pezsgőt bontunk. – válaszolja.

- Akkor talán így megvagyunk nem?

- Nagyon remélem, mert ha itthon hagyunk valamit, a csajok leszedik a fejünket. – vakarja meg kínosan a tarkóját a fiatalabb. És mennyire igaza is van.

- Listát kellett volna írnunk, baszki... - piszkálom meg én is a hajamat, végül elkezdünk berakodni a kocsiba.

Írok egy üzit Miának, hogy most indulunk, hamarosan ott vagyunk értük, s végül haverom mellé beszállva el is indulunk.

- Mi a helyzet Miával, jól van? – kérdez rá Kook.

- Igen, úgy veszem észre, egyre jobban. Nem hiszed el, de tényleg segített neki az az éjszaka...

- Csodálkozom, hogy ebben kételkedtél. – nevet fel hitetlenül. – Tényleg nem vetted észre, hogy többet érez?

- Nem, hiszen már megszoktam azt a szoros barátságot, ami köztünk volt. – válaszolom, közben gondolkodva.

- Hát Tae... hiába vagy idősebb nálam, néha úgy érzem, hogy a logikád elmaradottabb az enyémnél. – mondja kuncogva.

- Fogd be, Jeon, vagy megdobállak eperrel! – fenyegetem meg.

- Na, látod, pont erről beszélek. – nevet jóízűen, amit én csak megmosolygok.

„Már egy ideje fent vagyok, és Mia alvó arcát figyelem. A tegnap este beleégett az agyamba, kusza és vegyes érzéseim vannak egyszerre. Muszáj tisztáznunk ezt, hiszen ez nem olyan dolog, ami felett szemet hunyhat az ember, pláne, ha a legjobb barátjával történik.

A takaró éppen csak takarja szemeim elől dús kebleit, de mezítelen kulcscsontján sokszor elidőzik a tekintetem. Rajtam sincs semmi, a takaróm is csak a derekamig ér, és még így is melegem van. Az agyam folyton-folyvást visszatér a tegnap esti történésekhez, amely egyre több érzést vált ki belőlem.