Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》2 -Mosolyogj!《•

》Akaashi Keiji《

Nagy csörömpölésre keltem reggel. Kipattantam az ágyból és odaugrottam az ajtóhoz, hogy kinyissam. Hugom is így tett a szemben lévő ajtóból. Nem kellet sok, hogy elkezdődjön odalent a hangzavar. Egymásra néztünk és egyszerre, óvatosan közelítettünk a lépcső alja felé. Leérve egy összetört tányér hevert a földön, szüleink veszekedtek fölötte.

> Jó reggelt! -köszöntem normál hangerőn, de egy pillantásra sem méltattak. Elmentem megkeresni a seprűt, hogy feltakaríthassam a törmeléket a konyha közepéről. Katsumi csak szokásához híven, a lépcsőre ülve várta, hogy abbahadják. Megtalálva az eszközt visszaballagtam és nekiláttam felsöpörni. Csak ekkor vettek észre.

> Jó reggelt kisfiam! -simított hátamra édesanyám. "Jó"? Mit mondhatnék, tökéletes reggelem van mondhatom. >Köszönöm, hogy segítesz feltakarítani, ha már apád nem képes rá. -guggolt le mellém a darabokat szedegetni, miközben az említett férfira szúrós pillantásokat vetett.

> Na tessék! Kezd el megint nyugodtan, nem fogom végighallgatni. -legyintett felénk és inkább otthagyott minket. Felkapta táskáját és elindult dolgozni.

. . .

A suliban szokásos érdekeltséggel figyeltem az órákon. De néha elkószáltak gondolataim. A délutáni edzésre gondolva meredtem ki az ablakon. A csengő jelezte az utolsó tanóra végét. Sietve lépkedtem a klubszoba felé. Eközben elgondolkoztam, hogy egész nap nem láttam Bokuto-sant. Igaz, hogy külön emeleten vannak a termeink, de sokszor összefutunk szünetekben. Ma ez nem így volt.

> Sziasztok! -köszöntem, mikor beléptem a klubszobába.

> Szia Akaashi! -köszöntek egyszerre, de egy hang mindenkiét felülmúlta. Kicsit megkönnyebbülve éreztem magam, hogy nem betegedett le a főbagoly.

Szekrényemhez léptem, hogy lerakhassam cuccaim és öltözni kezdhessek. Akik már készen voltak, lassan kiszállingóztak a csarnok felé. Mikor már azt hittem mindenki kiment, egy hirtelen szekrénycsukódást hallottam magam mögül. Megfordultam és Bokuto-san hátával találtam szembe magam. Tekintetem elidőzött rajta. Talán kicsit túl sokáig. Megint azon kaptam magam, hogy akaratlanul is elpirulok rajta. Még is miért, és mit csinálok? Felkapta edzőspólóját és megfordulni készült. Mielőtt felém nézhetett volna, megráztam fejem és visszafordultam felvéve saját felsőmet. Az utóbbi mozdulatom közben éreztem magamon tekintetét. Szemem sarkából láttam, ahogy elindul kifelé. Majd megáll az ajtóban.

> Siess Akaashi elfogunk késni! -nézett vissza végigmérve engem. Megfogtam edzőcipőm és én is elindultam. Ketten meneteltünk a terem felé. Lopva rápillantottam a mellettem haladóra. Arany szemeiben megcsillant a nap halvány fénye, ami még boldogabbnak tűntette fel amúgy is viruló arcát.

Odaérve a teremhez rögtön felsorakoztunk és köszöntöttük az edzőt. Zavartalanul lefolyt az edzés és mehettünk vissza öltözni.
Épp indulni készültem, mikor kapitányom elém ugrott.

> Hey, Akaashi~ nem lógunk el valamerre? -jött a hirtelen kérdés arcomba. Nem lepett meg ezzel, már máskor is volt, hogy suli után elmentünk valahová. De most mintha a gyomrom mást érzett volna, mint eddig.

> Rendben, legyen. -mentem bele némi győzködés után. >Mit akarsz hova menjünk? -a kérdés hallatán szemei felcsillantak. Tudtam jobb, ha ráhagyom a választást. Nem szoktak rémes ötletei támadni. Vagy talán...

> Mi lenne, ha~.. átjönnél hozzánk? -kérdezte izgatottan miközben kiértünk a iskola kapuján. >Van egy új film, amit meg szeretnék nézni, de egyedül unalmas lenne. -húzta el száját.