Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》21 -Sosem veszíthetsz el!《•

Egye fene zúdúljanak azok a részek! Kaptok ma még1et😁

》Bokuto Koutaro《

Lebegek a sötétségben. Új, mégis ismerős érzés. Egy kedves nevetés hallok magam körül. Keiji. Az ő hangja. Majd hirtelen fény, csattanás.

Felriadtam. Megint.

Rögtön kerestem a számomra legféltettebb kincset. Békésen szoszogott megllettem. Megkönnyebülve sóhajtottam fel. Visszadőltem hátamra és a plafont bámúltam.

Nem hittem volna, hogy valaha visszatér ez a rémálom. De legalább nem volt olyan részletes, mint eleinte. Az órára néztem. *05:27* Pedig még aludhatnék.
Nem megy. Félek... félek, hogy elveszítem. Mégha egy kicseszett álomról is van szó. Nem akarom újra látni, vagy hallani. Már a gondolat is feldühít, hogy megint ezt láttam.

Nyúzottan arcomhoz nyúltam és megdörzsöltem szemeim. Meglepetésemre nedves volt arcom. Ennyire megviselt volna? Hogy még könnyeket is eresztettem!?
Felültem az ágy szélére, térdeimre támaszkodva bámúltam magam elé. Nem vettem észre a mögöttem lévő mocorgását. Hirtelen combomon éreztem meleg tenyerét. Felé kaptam fejem.

> Baj van? -pillantott fel fáradtan.

> Nem, nincs.. csak nem tudok aludni. -csúsztattam kezem övére. Lágyan megszorítottam, aprót mosolyogtam rá.

> Menj, mosd meg az arcod. Utána gyere vissza és pihenj még egy kicsit. -suttogta visszamosolygva majd lehunyta szemeit. Legalább ő tud rendesen aludni.

Elengedtem és kimentem a fürdőszobába. Arcot mostam, hogy rendesen felébredjek. Farkasszemet néztem magammal a tükörben. Mintha egy kialvatlan, másnapos idegen nézne vissza rám. Pedig csak én vagyok.
Nem mentem vissza a szobába. Kimentem a konyhába és főztem kávét. Kinézve a ablakon láttam, hogy elég hideg lehet odakinn. Minden meg van fagyva. Ez mégjobban eltántorított a mai naptól. Nem akarok kockáztatni. De azt se szeretném, hogy Keiji rosszul érezze magát amiatt, mert nem megyünk el egy megígért programra. Tudom, hogy nem szereti az utolsó pillanatban lemondani.

> Mi a baj? Nem jöttél vissza. -bújt kómásan oldalamba, felébredt párom. Megrezzentem. Nem vettem észre, hogy idejött.

> Semmi, semmi. -sóhajtva karoltam át vállát.

Erre csak hümmögött, és kért egy kortyot kávémból. Mellettem állva nézett ki a borongós, fagyos időre.

> Aggódsz valami miatt? -simított hátamra és mélyen szemembe nézett. Mintha azon keresztül akarna olvasni a gondolataimban.

Aprót húztam számon. Arcára vezettem a csészétől átmelegedett tenyereim. Belesimúlva, aggódóan pislogott rám. Lejebb döntöttem fejét majd hosszú csókot adtam homlokára. Átkarolva vállai felett, szorosan öleltem magamhoz. Ő csak állt értetlenűl és kérdezgetett.

> Nem akarlak elveszíteni! -suttogtam alig hallható hangon. De ő így is meghallotta.

> Hm? Mégis miért veszítenél..? -nézett fel hirtelen karjaim közül.

Mikor meglátta könnyektől csillogó szemeim ledöbbent, és rájött mindenre. Arcomhoz nyúlt, hogy letörölje első forró cseppjeimet.

> Miért nem mondtad egyből, hogy ez a baj? Hogy újra rosszakat álmodsz!? -állt elöttem értetlenűl.

> Mert úgy gondoltam azt hiszed, bekattanok, vagy valami! -néztem félre.

> Mi? Nem én.. -sóhajtott és ráfogott kezeimre. >..Én segíteni szeretnék! Mindenre találunk megoldást, tudod jól! -szorított egyet ujjaimon.

> Tudom, és köszönöm! Csak.. tudod.. -nem folytattam. Megemelve kezeit mellkasomhoz, cirógatni kezdtem kézfejét.

> Mond szeretsz? -kérdezte nagy komolysággal. Teljesen ledöbbenve a kérdéstől, pislogtam rá értetlenül.

> Persze, hogy szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban!.. Talán nem látszik? -hűltem meg egy pillanatra.

> Ó~ dehogynem! Bolond az, aki nem veszi észre ahogy rámnézel, vagy ahogy megérintesz! -egy pillanatra felcsillant szemem.

> De ennek mi köze a.. -nem tudtam befejezni, mert ajkaimra vetette magát. Az érzés teljesen megnyugtatott. Ellazulva élveztem a pillanatot. Az elválás után bíztató mosollyal nézett rám.

> Az, hogy, ha szereszt sosem veszítehetsz el! Érted?.. -apró mosollyan bólogattam neki. >.. És már jó lenne, ha ezt tényleg az eszedbe vésnéd! -böködte meg homlokomat.

Halkan kuncogni kezdett, mikor megdörzsöltem a sajgó pontot. Elvette kezem arcom elől és csókot nyomott tenyerembe.

> Én azt mondom, menjünk és élvezzük a napot, rendben!? -győzködött. >Tudod, hogy a szüleid mennyit tervezgették, hogy végre együtt menjünk el valahova.

> Tudom. -mosoly mögé bújtattam aggodalmam. Hosszú csók után már nyugodtabban álltam elötte.

> Akkor reggelizzünk és készülődjünk! Nemsokára hazaérnek és indulunk. -nyúlt a konyhaszekrény felé és elővett két tányalért.

Mosolyogtam, még is bizonytalan voltam az út miatt. Szerettem volna élvezni ezt a napot, de félelnem nem hagyott nyugodni egy percre sem. Persze nem csak Keiji miatt aggódtam. Habár szüleimnek álmomban semmi komolyabb bajuk nem lett, még is féltem őket.

. . .

Miután szüleim megérkeztek, rá fél órára el is indultunk.

Még sose aggódtam valakik miatt, vagy rettegtem ennyire valamitől. De ez az út a belvárosig számomra fel fog ér egy hullámvasúttal. És nem a jó, vidáman nevetgélünk szórakozással, hanem a gyomorgörcsben lévő, félelemmel teli fajtával.

Egész úton lábam remegtetve kapkodtam tekintetem minden sarokra, minden lámpás kereszteződésre. Keiji próbált nyugtatni pusztán simogatva, vagy épp mosolygós tekintetével, de nem hatott anyira, mint azt tervezte.
Mikor beértünk az utolsó kanyarba, ami után már csak parkolóhelyet kellet keresni a pláza előtt, megnyugodni látszottam.
Talán tényleg csak vaklárma az egész dolog, és nem kéne aggódnom miatta?

》Hajjaj, el érkeztünk ide is...
Őszintén.. nem akarom megírni a követlező részt😔
De nem hagylak titeket cserben, befejezem a storyt! Úgyhogy hagyok most egy kis gyomorgörcsöt számotokra😶

És, hogy legyen egy kis jó is;

ARIGATO GOZAIMASU mindenkinek, aki olvassa eme történetet, ami kipattant fejemből!!
Köszönöm ILoveTheKakao-nak és Hot_Potato23-nak a sok kommentet és bíztatást! Mindig jó kedvre derítetek vele, tényleg köszi😚❤ Imádlak titeket! (a nem létező egóm növelői vagytok, de komolyan xd)
De a többieknek is sok puszi az egyéb kommentekért és vote-okért!😘
Szercsi, puszcsi, lávcsi mindenkinek, vigyázzatok magatokra! Várlak titeket a következő fejezetnél!!🤍
Addig is:
Bye, bye!👋🏻