Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》Epilógus《•

Ki gondolta volna, hogy 5 év után mégjobban megváltozhat az ember élete?!
De ez hogyan is történt meg velünk? Itt a felvázolás;

》Bokuto Koutaro《

Életemben nem izgultam még ennyire! Picit félek,.. de fel vagyok tüzelve!

> Bokuto-saaaan! -rohant le hátulról Hinata, mikor meglátott a csarnok bejáratánál.
> Akkor ma? -ugrált körbe.

> Igen, igen, de nyugii~ -mondom én, aki belül csaknem reszket.

> Hé~! Bokutoo! Muti, muti, muti!
-jelent meg mellettem Atsumu.

> Mhm~ Tessék! -mutogattam meg nekik azt a bizonyos dolgot.

> Waaa! -csodálták meg.

> Omi-omiiiii~ -állította meg a mellettünk elhaladót.

> Mivan?

> Te nem akarsz nekem ilyet venniii~? -rázta mag a mellé álló vállát. Odafordulva hozzám szemügyre vette a kis dolgot.

> Eltaláltad. Nem. -mosolyodott a szőkére.

> Na, de Omi~! -sértődött meg majd kapaott egy hirtelen csókot, hogy befejezze a nyafogást.

> Majd egyszer.. talán. -indult meg az épület és a csapat többi tagja felé. Barátja mostmár örömködve lépkedett mellette.
Kinevetve őket idultunk utánuk.

Beérve az épületbe rögtön rég látott kibaglyomat kerestem. Mikor megtaláltuk egymást, egyből szoros ölelésbe vont. Már két hete nem találkoztunk. Alaig akartam elereszteni. De menedzserünk felszólítására, miszerint; meg fogom folytani, és mennem kéne. Letettem, hogy újra saját lábain állhasson. Fellégzése után kisebb csókokat váltottunk.
Mielőtt már tényleg mennem kellett, nyakába akasztottam egy külön jegyet, ami közvetlen a pálya mellé szólt. Megkértem, hogy feltétlen közel álljon. Azt akartam "lássa, ahogy nyerünk". Persze ezt is szerettem volna, de van más is, amit gondosan elterveztem.
. . .

》Akaahi Keiji《

Miután Koutaro sikeresen leéretségizett, fájdalmas búcsút véve engettem útjára, hogy elérhesse álmait Osakában.
Csatlakozott az MSBY Black Jackels röplabdacsapathoz.
Mindig nagy csodálattal figyeltem játékát. Kicsit talán hiányzik is, hogy nem én adok fel neki. Na jó.. nagyon is hiányzik. De ezt be szoktuk pótolni, mikor itthon van. És a szőke Miya képességeiben sem kételkedem.
Szerencsére sok meccsükre el tudok menni, helyszíntől függően. Mivel munkámat gyakran félre tudom helyezni, ezért ez a mai alkalommal se történt másképp.
Mivel Bokuto kérése volt, ezért most helyet kaphattam a pálya mellett, így nem a lelátóról kellett szurkoljak.

Most nagyon elemében van. A szokásosabbnál is pörgősebbnek tűnik. Viszont emellett mintha izgulna is. De mi miatt? Hisz felesleges.

Nagyban ment a bemelegítésük, mikor az ismerős sípszó jelezte a játék kezdetét. Boék kezdtek. Atsumu-san nyit, az ellenfél viszonylag könnyen tudta fogadni -ez kicsit furcsának is mondható-, de potyalabda lett belőle.
Inunaki-san szépen fogadta, onnan egyenesen a feladónak ment. Egy pillanatra én is elhittem -attól függetlenűl, hogy jól ismerem mozdulataikat-, hogy Sakusa-sannak ad fel először -ez lett volna logikus-. De ehelyett Koutaronak ment a labda. Gyönyörű egyenes.

Büszke mosollyal néztem a földet érő labdát, amint kipattog a pályáról. Viszont, mikor visszanéztem az azt leütőre egy pillanatra a vér is megfagyott bennem. Nem helyén állt büszkén, nem volt hallható az a bizonyos "Hey, hey, hey". A földön ülhetett. Nem láttam pontosan, mivel körülötte többen is megjelentek.
Hinata rámnézett és leintve hívott oda. Nem haboztam. Fogtam magam, ledobtam cipőmet, felmentem a pályára és odarohantam hozzájuk. Mikor odaértem, félreállva engettek hozzá a többiek. Rögtön letérdelve elé kerestem tekintetét. Viszont, mikor felemelte fejét; nem egy esetleges fájdalmakkal küszködő Bokutot találtam.
Nagy mosollyal térdelt csapattársai körében. Azok arébbálva hagytak nekünk teret. Értetlenűl néztem körbe rajtuk majd újra az arany szeműre.

> Ez most..?

> Nézd Keiji.. én már régóta.. -esetlenűl szedte össze szavait.
>.. Tudod, hogy mióta ismerlek szerelmes vagyok beléd!.. És végre.. végre sikerült elhatározzam magam, hogy megkérdezzem!

Eközben szorongatott valamit egyik kezében. -Ha ez most az, amire gondolok, akkor muszáj lesz visszatartanom könnyeim!-  Majd megláttam a kezében egy apró dobozkát, ekkor minden összeállt. -Tényleg az!?-
Kinyitva azt, felém fordította. Talán a szívem is kihagyott egy ütemet. Szám elé kaptam, hogy megfékezzem könnyeimet.

> Akaashi Keiji! Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? -az utlsó két szóra, a dobozkáról rákaptam tekintetem. Hangja nyugodt volt. Tényleg rengetedet gyakorolhatta ezt a mondatot. És lágy mosolya..

Minden szó belémfagyott. Olyan hévvel borultam nyakába, hogy hátradöltünk. Kezeim közé fogtam arcát, mélyen szemébe néztem.

> Akkora egy idióta vagy! Tudod, hogy rámhoztad a frászt egy pillanatra!? -nevettem ki, amiben bocsánatot kérve követett. Lassan felült, ölében ratott.

> Mit mondasz? -kérdezte letörölve könnyeimet, miután alábhagyott halk nevetésem.

> Még kérdezed? -ráztam meg fejem.
> IGEN, IGEN, IGEN! -bólogattam nagyokat majd mély csókba hívtam.

A csapat körülöttünk rögtön tapsolni kezdett. Kikiabálták, hogy 'igen'-t mondtam, mire a létező, itt lévő összes ember éljenezni kezdett. Miután feltápázkodtunk a földről, feladta ujjamra a gyűrűt. Még ez után is alig hiszem el. Újabb csók után, hitetlen állapotban kísért le a pálya mellé, ahol leültünk egy padra.

Ezután a többiek belekezdtek a rendes meccsbe. Szerencsére tudták nélkülöz újdonsűlt vőlegényem egy szett elejéig.
Majd a semmiből megjelent mögöttünk egy kisebb tv-stáb, hogy kikérdezze Bot erről az eljegyzés dologról. De megkönnyebülésünkre egy a kamera és közénk ugró Kuroo-san elterelgette őket. Viszont még így sem úsztuk meg mert Kuroo a nyakunkba ugorva kérdezett rá ugyan arra, amire az előbbiek.
Később elengedve Koutarot engettem vissza a pályára. Mostmár feltétlen boldogsággal játszhatott;
Végleg elnyerve szívemet.

•》VÉGE《•
^-------------------------^

(🤌🏻♡^♡)🤌🏻    ~(♡^♡~)

Kb. 3 hónappal később😇 (nem tom mennyi idő megszervezni egy ilyet)

Olyan.... 😖🤌🏻 Szííííííííp~~
Bjutifúll✨ Nem tudok mást mondani

Köszi mégegyszer NEKTEK, hogy itt voltatok/vagytok!
IMÁDOLLAK TITEKET😘