Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》25 -Apró mozdulat《•

》Bokuto Koutaro《

Reggel, mikor szokásomhoz híven köszöntöttem, hangom csak remegve hagyta el torkomat. Szám elé kaptam kezem, hogy visszatartsam hüppögésem. Vártam volna, hogy visszaköszönjön. Hogy megkapjam édes csókját. Ehejett némán feküdt, csak a légzőmaszk párája tudatta velem jelenlétét. Arcára simítottam, fölé hajoltam és apró csókot adtam homlokára. Mikor visszaültem, vettem észre, amint egy kisebb könnycsepp fogyik le arcáról.
Tényleg hall engem? Tudja, hogy itt vagyok?

》Akaashi Keiji《

Mikor fölém hajolt éreztem, amint ajkai bőrömhöz érnek. Nem akartam, hogy így lásson. Rossz érzés volt látni; nem csak én szenvedek.
De a lényeg! Ami miatt az a bizonos könnycsepp lefoly arcomon. Az az, hogy arca, mint valami villámcsapás; úgy teljesedett be emlékeim képeiben. Emlékek ezrei villantak fel elöttem, immáron teljes egészében.

> Ó~ Istenem, de szeretlek Keiji! -nyúlt azonnal, hogy letörölje.
> Tudod.. tudod, hogy itt vagyok? Igaz?! -fogta meg kezem és arca elé emelte.

*>Igen, igen, igen!* -lélekben felültem és átkaroltam vállait.

> Remélem.. hallasz! -hüppögte.
>Én.. én sajnálom! Az.. én hibám! Nem kellet volna.. elmennünk! -borult oldalamra és keserves zokogásba kezdett.

*>Ugyan már, nem te tehetsz róla!* -próbáltam vigasztalni, de persze ezt ő nem hallotta. Mikor ez igazán tudatosult bennem, láthatatlan könnyeket hullajtottam.

> Azt mondtad, ha szeretlek, akkor nem foglak elveszíteni! -sírta takarómba.
> Talán.. talán nem szerettelek eléggé? -nézett fel, továbbra is mozdulatlan alakomra.

*>Az Isten verne meg, ha ez így lenne!* -érzéseim hirtelenjében megugrottak. Némileg dühös voltam rá, amiért ilyenekre gondol. Viszont inkább arca elé hajoltam és csótot adtam neki.
A gépek is jelezték a hangulatom változását és több érték is megemelkedett. Koutaro felkapta fejét és szájához kapott. Mintha érezte volna. Azt a kiugró sávot nézte a monitoron, ami agytevékenységeim figyeli.

> Te most..!? -hitetlenkedve nézett vissza rám. >Én.. éreztem ahogy..!? -érzéseit már nem tudtam leolvasni arcáról, annyi minden kiült rá. Felkelt mellőlem és járkálni kezdett a szobában.

》Bokuto Koutaro《

Mikor megugrottak a számaok a monitorokon, éreztem valamit. Olyan érzés kapott el, mint mikor Keiji megcsókol. Éreztem is a kellemes bizsergést ajkaimon. Nem hittem a szememnek. Mintha valahogy ezzel egyibőben boldogabb lett volna, ott, mozdulatlanúl fekve.

Rengetek kérdés kavargott bennem. Felpattanva székemből, sietős léptekkel járkáltam oda-vissza a szobában.

Majd lassan minden értéke visszaállt a normálisra. Ekkor lépett be, az őt ápoló nővér.

> Minden rendben? -nézett felém aggódva, mikor látta, hogy nem igazán tudok mit kezdeni az érzéseimmel.

> Persze, persze csak.. -álltam meg ágya végénél és egy pillanatra elgondolkodtam.
> Lehetséges.. lehetséges az, hogy hall engem, és anélkül, hogy megmozdulna megérintsen? Mármint.. úgy lelki szinten? -fordultam a fiatal nő felé.

> Hát.. hallani lehet hall minket. De én olyannal még nem találkoztam, aki ilyen állapotban képes lett volna, bármi féle módon kommunikálni.

> Oh.. -néztem félre. >Csak tudja.. -látszólag nem hinne nekem. >..Mindegy. -ráztam meg fejem.

Majd hagytam, hogy elvégezze dolgát. Ez a gépek és a Keijire kötött infúzió cseréjében, az reggeli adatai felírásában merültek ki. Aztán kopogtak az ajtón.