Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》20 -Macskáéknál《•

Az előző részhez annyit fűznék hozzá, hogy elveszett a folytatása és nem írtam újra, mert már nem akarom annyira nyújtani a storyt. De aki aggódott Bo miatt az megnyugodhat, mert semmi baja nem esett futás közben. Nem terveztem neki oda egyébiránt semmit, csak annyi volt, hogy találkozik Kurooval és dumálnak. -Majd, ha egyszer oda jutok megírom azt is.- De épségben hazaért és ki tudta szellőztetni a fejét.

⚠️+16 (+18)⚠️

》Bokuto Koutaro《

Január közepe van. Az ünnepek nagyon jól teltek. Rengeteg időt tudtunk kettesben tölteni Keijivel. A karácsony meghitt pillanatait élveztük. Aztán a szilveszter kicsit elszabadult, de még mindenki él.
Vázolva az év végi bulit: összejövetel egy közeli bárban, ahol mindenkivel elég rendesen elszállt a ló. Majd hajnali 3-kor, hazataxizás után ledőlve az ágyamra egy félrészeg Keiji mászik rám. Nem kérdés, hogy mivel kezdtük az évet. Volt ott minden. Már odakinn világosodott, mikor végleg kivégeztük egymást. Utána egész nap aludtunk.

Azóta két hét telt el. Azok a rossz álmok is megszüntek egy ideje. Megkönnyebülés volt számomra, hogy nem kell miatta feszengnem.
. . .

Most épp vonaton ülünk párommal. Megyünk meglátogatni Kuroot, mert sikeresen lebetegedett. Semmi exrta csak enyhe láz és nátha. Kellett neki macskát menteni, aminek köszönhetően lekéste vonatját és megfázott a szakadó hóban.
Út közben még ebédet is vettünk.
Mikor odaértünk kopogtunk.

> Oya? -jött a nyíló ajtóból a tompa mély hang.

> Oya, oya! -csattantam fel.

> Oya, oya, o... -nem tudta befejezni, mert egy tüsszentés útját állta.

> Jól vagy bro? -nyíltak nagyra szemeim.

> Kuroo! Gyere vissza, nem mehetsz ki betegen!.. -egy szelíd hang utasította bentről. >És nehogy pacsizz! -ez már eréjesebb utasítás volt. Az utolsó pillanatban szólt, mintha tudta volna mire készülünk.

> De már jobban vagyok! -kiáltott vissza rekedtes hangján.

Beengedett minket a kócos és a nappaliba invitált. A szőke hajú feladó a sarokkanapé egyik végében ülve nyomkodta játékát. Őt is köszöntöttük, aztán ledobtuk magunkat mellé. Kuroo is leült majd egy számunkra váratlan, de már régóta várt dolog történt. Kenma hátradőlt és befészkelte magát a magasabb lába közé -pont mint egy kiscica-. Boldog mosollyal figyeltük őket. A macskaszerű feladó, szeme sarkából felénk pillantott.

> Még nem szóltál nekik igaz? -nézett fel a másikra. Ő egy nemet hümmögve sóhajtott majd felénk fordult. Ránk nézve tudta nem kell mondania, mert pontosan tudjuk miről van szó.

> Igen, bro! Ne nézz így, együtt vagyunk! -mosolyogta orra alatt, némi büszkeséggel. Amikor kimondta szinte repülve ugrottam rájuk, szoros ölelésbe vonva mindkettőt.

> Bokuto! Ez már sok! -mormogta Kenma pillanatok múlva megveregetve karom. Elengettem őket, de továbra is csillogó szemekkel figyeltem a Nekoma párost.

> Úgy néz ki, most addig nem szabadultok tőlünk, amíg nem halljuk a részleteket! -helyezkedett Keiji féloldalasan ölembe. -Aw, talán kis féltékenység tört rá?- Átkarolva derekát bólogattam helyeselve.

> Rám ne nézz! -mondta a szőke és újra a játékra fókuszált.

> De cicus ez nem ér! Ne csak én beszéljek! -bújt vállába a fekete hajú. A másik térdére tette tenyerét és megsimogatta. Kuroo csak elmosolyodott és nagy levegőt véve kezdett mesélni. Az ölében lévő néha közbeszólva kijavítot egy-egy részletet.
. . .