Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》6 -Én is szeretlek!《•

⚠️+16 (+18?)⚠️

》Akaashi Keiji《

Másnap az összehajtott papírkával zsebemben indultam az iskolába. Minden órán szabad kezemben szorongattam. Az egyiken viszont a kelleténél jobban lefoglalt a szorongatása. Ez fel is tűnt a tanárnak. Alapból kedves nő, de nem szereti, ha nem figyelnek az óráján. Szokása felolvasni a begyűjtött cetliket. Ezeken többnyire a tanóra közben két diák közt lefolyó beszélgetések vannak, vagy épp unalomból rajzolgatás.
Odalépett hozzám és szigorú természete lobbant meg előttem. Elkérte a papírt. Félve adtam oda, tudva; nincs más választásom, már akkor vesztettem, mikor feltűnt neki figyelmetlenségem. Kezdetét vette a rémálom mikor elkezdte olvasni, -hangosan-.

> /Akaashi. Ha ezt olvasod... -itt elhalkult és magában olvasta tovább. Hatalmas kő esett le szívemről, mikor elhallgatott. Szerencsém van, hogy ő azon tanárok egyike, aki nem szereti hangoztatni magánéletünket és elfogadja azt. Mikor végigért a sorokon sóhajtott és összehajtogatta a cetlit.

> Akaashi-kun! Kérlek ezt tedd el, és próbálj meg figyelni az órámon! Rendben? -tette le a papírt asztalomra. Én csendben bólintottam. >Köszönöm,.. és gratulálok. -mosolygott rám. Azután visszament a tábla elé tovább magyarázni a tananyagot. Megúsztam. Az óra további részén sikerült több figyelmet szentelnem a jegyzetelésnek, de a papír ott lapult zsebemben.

Ez volt az utolsó óra. Ebéd és irány az edzés. Csak azt nem tudom, hogy, hogyan kéne viselkednem Bokuto-sannal. Nem történt még velem ilyen. Jobbnak tűnt sem előbb, sem később odaérni. Talán az, hogy mások is vannak az öltözőben oldja a hangulatot.

Belépve a klubszobába mindenki javában öltözött. Bokuto-san is. Míg a többiek nagy hanggal köszöntek, ő csak rám mosolygott. Mások cuccán átverekedve magam elértem szekrényemet. Átvedlettem majd irány a csarnok.

. . .

Nemigazán beszéltünk a szürke hajúval, mégsem viszonyultunk másképp a máskihoz. Megtudtunk egymásról egy dolgot, de ez nem tett változást viselkedésünkben. Csak annyi tűnt fel, mintha Bokuto figyelmesebb lenne felém. Ez napokig így volt. Aztán már két hét lett belőle. Fájt a szívem látni, hogy érzelmileg nincs a toppon, főleg amikor kéne.

Este gondolataim közt forgolódtam. Most már tényleg döntenem kéne. Majd egy pillanatban minden bevillant. Érintései, szívhez szóló szavai, álmaim képei. Székem háttábláján volt egyenruhám. Zsebét szugeráltam. Majd egyszer csak rádöbbentett a válaszra. Miért is töprengtem ennyit rajta, ha már tudtam. Én bolond eddig halogattam az isten tudja miért. Pedig az első ölelés percétől tudtam, legbelül.

》Bokuto Koutaro《

Kezdek begolyózni! Nem elég, hogy kevesebbet beszélünk, még jelét se adta annak, hogy döntött. De meg kell várjam amíg lép. Ha eddig kibírtam, akkor ez most sem lesz másként. Már lassan... tizenhét napja várok. Péntek van, most lett vége az edzésnek. Nem sieti el az öltözködést. Talán most tudnék vele beszélni róla. Még, ha csak pár szót is. Viszont mielőtt esélyem lett volna elment.

> Bezártok? -kérdezte az utolsó elsőéves az ajtóból. Odakaptam fejem. "Bezártok"? Egyedül vagyok itt.. vagy mégsem. Az ajtó mellett várakozott Akaashi. Bólintott a fiatalabbnak majd rám nézett siettető pillantásával. Felkaptam ingemet és kifelé indultam.. volna ha nem állja utamat. Érdeklődve figyeltem mit csinál.

Körbenézett, majd visszább tolt az öltözőbe. Ránkcsukta az ajtót, és be is zárta belülről. Kíváncsi voltam mi lesz ebből. Aztán felém fordult és pólóm nyakánál fogva közelebb húzott magához. Valami papírt a zsebembe nyomott. A levelem az? Időm se volt vele foglalkozni.

> Csak, hogy tudd.. én is szeretlek! -ebben a pillanatban ajkaimra tapadt.

Egy pillanatig még döbbentem álltam. Aztán mikor egy pillanatra elvált tőlem, megláttam. Láttam szerelmes mosolyát. Ez elég volt ahhoz, hogy megadja nekem a kezdőlöketet. Megragadtam derekánál és viszonoztam. Ajkaink lassan mozoktak egymáson. Megelégeltem a sok apró szájrapuszit és lentébb csúsztattam kezem. Belemarkoltam fenekébe, mire ő számra nyögött ezzel utat törhettem szájába. Nyelvemmel alaposan feltérképeztem a helyet. Nem ellenkezett, inkább ő is beszállt a csatába.
Lassan hátráltunk a fal felé. Arébb dobtuk táskáinkat majd óvatosan a falnak döntöttem. Átkarolta nyakamat én pedig szorosan tartottam derekát magamhoz. Kezem hátánál egyenruhája alá keveredett és felfelé simítottam bőrén. Ettől kirázta a hideg. Ezután egyre jobban ellazulva, egyre szenvedélyesebb irányba haladtunk. Lassan átvándoroltam nyakára puszikkal behintve az útvonalat. Fülemnél apró sóhajok hagyták el ajkait, miközben tarkómnál hajamba túrt. Mikor lágyan megszívtam egy pontot, finoman megrántotta azt. Egyik lábát megemeltem és derekam köré vezettem. Azzal, hogy nem ellenezte csak mégjobban beindított engem.

Halk kopogás jött az ajtó felől. Én szinte meg sem hallottam. Egyik kezét rögtön számra tapasztotta, és az ajtó irányába figyelt. Félszemmel én is odanéztem. Az elsőéves állhatott ott, valószínű valami cuccát itthagyta, de mivel zárva volt a bejárat így nem jutott be. Hamar fel is adta és elment. Mikor elhárulni látszott a veszély elengette számat, de ő még mindig figyelt. Végignéztem arca vonalán, aztán további vonásaiban vesztem el. Halványpiroskás arca mégjobban vörösödni kezdett, majd szeme sarkából egy pillanatra rám nézett.

> Ne bámulj így meg! -hajtotta fejét szégyenlősen vállamra. Muszáj volt halkan nevetnem. >Ne nevess, ez komoly dolog. -dőlt vissza falnak, de még mindig nem eresztett, se kezével, se lábával.

> Igen is! -eltűrtem egy a homlokára ereszkedett tincset és újra nyakához hajoltam, miközben combját kezdtem simogatni.

> Várj.. nem itt kéne! -egy pillanatig megállított. >Mi lenne, ha hazamennénk? - vetette fel az ötletet, aminek csak örülni tudtam.

> Kihez?

> Hozzátok! Anyám otthon van, nem dolgozik. Húgom is valószínű otthon alszik úgyhogy..

> Rendben, de előbb beugrunk hozzátok. Szedj magadhoz váltóruhát, ma velem alszol!

Elengedtem majd felkaptuk cuccunkat és házukig rohantunk. Beérve a házba köszöntem édesanyjának, aki kicsit megviselt volt, de jól fogadott. Idefelemenet kitaláltunk egy indokot, hogy miért jön át. Katsumi még nem ért haza, úgyhogy egyel kevesebb magyarázkodás, hogy Akaashi miért alszik nálam olyan hirtelen. Felmentem a fiú szobájába kicsit megsiettetni a dolgot. Miközben pakolászott mögé léptem és rámarkoltam fenekére.

> Ugye tisztában vagy vele, hogy, ha rögtön belekezdünk nehéz lesz leállítani?! -búgtam fülébe.

> Azt majd meglátjuk. -fordult felém és sietősen nyomott puszit arcomra. Előre küldött a bejárathoz.

Mikor utolért már átöltözött. Aranyos ahogy szégyenlősködik, pedig már láttam átöltözni. Átfutotta a lakást, hogy nincs-e anyjának dugipiája -eléggé megviseli a válás-. Aztán leszögezve a 'nincs ivászat ígéretet' elhagytuk a házat.
Újra sietős léptekkel vettük az irányt, ezúttal az én otthonom felé. Apukám üzleti úton van, anyukám pedig minden hónap utolsó hetén éjszakázik, hajnalban ér haza; úgyhogy miénk a ház.

》And it happened!
Jöhet a pezsgő és a tüzijáték!🥳
Vagy, még nem.😜
Emberkéim mi lesz még itt a kövi részben hujujj.🙈Pzs-t előkészíteni! Ja várjunk az nemide, nem sírunk😅