•》8 -Goffri《•

458 23 23
                                    

"Este mikor együtt
alszotok el, te hozzá bújsz, s Ő szorosan átölel. Érzed, hogy biztonságban vagy, a karja védelmet ad.
Érzed ahogy ver a szíve, érzed az illatát, érzed ahogy lélegzik..
Majd reggel, mikor felkelsz és kinyitod a szemed, látod, érzed, hogy szuszog melletted..
és azt kívánod ez így legyen egy életen át."

Bokuto Koutaro

Már többször is elképzeltem, milyen lehet mellette ébredni. De ez a álom most valóra is vált. A nap első sugarai megvilágították arcát. Közel volt. Olyan közel, hogy orrunk csaknem összeért. Ajkai kicsit elnyíltak egymástól. Fekete tincsei csillogtak a halovány fényben. Késztetést éreztem hozzájuk érni.

Óvatosan nyúltam arca felé. Puha tincsei közé szaladtak ujjaim. Mély lélegzetvételét éreztem bőrönöm. Lassan nyitotta ki sötét pilláit. Szemének szép kékje mosolygott rám. De nem csak szeme, szája is felfele görbült.

> Gyönyörű. -csak ennyi szaladt ki a számon. Hiába is, ez az egyetlen szó, ami eszembe jutott róla. Halkan elnevette magát. Ez ellágyított egy pillanat alatt. Szeretem, mikor nevet. Elhúzta kezem hajából és lágyan megcsókolta.

> Neked is jó reggelt. -mosolyogta kezemre.

> Neked is kisbagoly! -egy pillanat alatt szorosan magamhoz húztam.

> Kisbagoly? -motyogta mellkasomnak.

> Hát~ mivel te is lebaglyoztál tegnap este, ezért bátorkodtam én is ezt tenni! -közöltem vele meglátásom. Csak hümmögött.

> Rendben, akkor a te 'kisbaglyod' most elmegy letusolni. -lassan felült nyújtózkodott. Mikor maga mellé engedte karjait, egyik válláról lecsúszott a póló. Ennyivel nagyobb lennék? Aranyosan fest, ahogy csupasz válla kikandikál alóla.

> Apropó! Milyen volt? -hátára simítva érdeklődtem meg az előző este élményeit. Remélem nem estem túlzásba.

> Az este?

> Ühüm!

> Felejthetetlen. -csillogó szemekkel, lágyan mosolygott hátra.

Kissé fájdalmas arcot vágva csúszott az ágy végéhez. Ami mégjobban eltorzulni látszott mikor lábra állt.

> Segítsek? -nem válaszolt csak könyörgő szemekkel nézett le rám.
Értettem a célzást és kicipeltem a fürdőszobáig, ahol kérésére magára hagytam. Innen boldogulni fog egyedül is.

Gondoltam összedobok valamit reggelire, úgyhogy a konyhába indultam. Nem régiben ellestem anyukámtól, hogyan kell jól goffrit sütni. Szerencsére megtaláltam a jegyzeteit, amire a pontos hozzávalókat írta fel. Megkerestem mindent és nekiláttam.
Időközben szerelmem is betipegett. Megmutattam neki, hogy hol vannak a bögrék és teát főztünk. Leültünk az asztalhoz egymással szemben és nekiláttunk a finomságnak.

> Mmm~ ez finom! -felcsillantak szemei mikor belekostólt. Enyéim is így tettek, amint meghallottam dícséretét. Ezek szerint nem ronthattam el.

> Örülök, hogy ízlik!

Percek múlva mindkettőnk telefonja pittyent. Megnéztük és Konoha írt. Jövőhét péntek estére tervez egy kis összeröffenést a házukban, és megkérdezett mindenkit a csapatból, hogy ráérnek-e. Minden ősszel szokott egy ilyen laza bulit tartani. Keiji miután elolvasta az üzenetet sóhajtva tette le készülékét az asztalra, majd rám nézett.

> El akarod nekik mondani?

> Nem tudom. -kicsit összehúztam magam. Fogalmam sem volt mit szólnának hozzá. >Te el szeretnéd?

Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|Where stories live. Discover now