Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》5 -Szabadna?《•

》Akaashi Keiji《

... Itt ülünk egymással szemben az ágyamon, és nem is tudom mit csináljak. Vagy, hogy ő mit is akar valójában ezzel az egésszel.(...)Közelebb fészkelte magát hozzám, így már olyan közel volt, hogy térdeink összeértek. Ösztönösen kicsit összehúztam magam. Lábába markolt, majd szóra nyitotta ajkait.

> Ez lehet furán fog hangzani.. de~ tudom, hogy most fontosabb bajaid is vannak, ha lehet ezt így mondani.. és nem is akarom, hogy ez legyen most számodra az első dolog. Meg persze nem akarom, hogy megutálj érte, vagy hason..

> Bokuto! -vágtam közbe kicsit anyáskodva. Miket beszél? Miért kéne megutáljam? Nagy levegőt vett és újrakezdte.

> Én.. hogy is mondjam?... Ahj~ Akaashi ez így nekem nem megy! -kapott fejéhez és hátára dőlt. Megráztam fejem míg ő szörnyülködött magán. Majd hirtelen felült. >Inkább had mutassam meg!

> Mégis mit? -értetlenül pislogtam rá.

> Tudod mit, csak.. csukd be a szemed és ne mondj semmit! -most már végképp nem értem.

> De én..

> Akaashi~ csak csináld! Kérlek! -temette arcát kezei közé.

> Rendben. -lehunytam szemeim és vártam.

Éreztem az ágyon ahogy súlypontja felém dől. Szívem heves tempóra váltott, amint megéreztem bőrömön lélegzetvételét. Mégis mit...

》Bokuto Koutaro《

Reménytelen eset vagyok, de komolyan! Hátravetettem magam az ágyon és fejemben átkoztam magam. Még érzéseim bevallását se vagyok képes úgy kimondani, hogy közben ne jöjjek zavarba. Várjunk, mi lenne ha.. ez egy eszement ötlet, de még beválhat. ...

Lassan hajoltam ajkai felé. Szemem folyamat cikáztak lehunyt pillái és párnácskái között. Az utolsó pár centinél viszont megálltam. Biztos szabad ezt? Nem volt időm gondolkodni, hunyorogni kezdett. Nagy levegőt véve megszüntettem a kettőnk közti apró távolságot. Ajkai puhák, édesebbek, mint gondoltam. Felemelő végre megtenni. A bizsergő érzés hasamban most felülmúlt mindent.

Pár pillanat múlva lassan elváltam tőle. Nagyot nyeltem, félve reakciójától. Látva ledöbbent arcát, inkább visszaültem eredeti helyzetembe. Lábaim újra magam elé kaptam és most piruló arcomat is beletemettem. Ezért most biztosan nem fog hozzámszólni.

》Akaashi《

Ahogy hozzámértek ajkai, felnyitottam szemem. Nem hajoltam- vagy toltam el magamtól, pedig megtehettem volna.
Ez az érzés egyszerűen nem enged cselekedni. Gyomrom mintha liftezett volna. Levegőt is képtelen voltam venni. Végül elengedett.

Nem vagyok tisztában magammal, és érzéseimmel. Nem tudom milyen arcot vágtam éppen. De sok minden lehetett rajta, mert egy szót sem szólva elfordult tőlem és begubózott. Eközben éreztem ahogy fülig vörös színre váltok.

Nem tudom, hogy akarom-e. Vagy, hogy tényleg ugyan azt érezzük-e. Homlokom nekidöntöttem vállának, s sóhajtottam. Kissé összerezzent, de nem mozdult.

> Nem tudom Bokuto. -halk voltam. >Nem tudom, hogy jó-e ez így!? Nem tudom, hogy szerethetnélek-e. Nem tudok semmit. -utáltam magam, hogy nem tudok azonnal dönteni érzésimről. Óvatosan megemelte kezét mire én felnéztem rá. Az ő szemei is csillogni látszottak, pont mint az enyémek. Újra felém fordult és karjaiba zárt. Egymás vállára dőlve ölelkeztük. Majd pár perc múlva megszólalt.

> Nézd Akaashi. Én csak annyit tudok hogy szerelmes vagyok. Azt neked kell eldöntened, hogy te mit érzel. -mondta ki őszintén. Elengedtük egymást.

> Én.. még nem tudom. Sajnálom. -lesütöttem tekintetem.
>Ez így sok egyszerre. -motyogtam. Bólintott, aztán lemászott az ágyról és elindult ki a szobából.
> Elmész?

> Igen. -nyúlt nyakához, sóhajtott. >Szeretném neked megadni azt az időt, amire szükséged van, hogy dönts. Ha napok, hetek, vagy akár egy egész hónap kell rá, megkapod! De nem akarom ráderőltetni. Aztán, ha végül 'nem' lesz a válaszod ne félj közölni, majd kiheverem. -vonta meg vállát a végére. Most hamis mosoly díszelgett arcán, és ez miattam van. Felkelni készültem volna, hogy lekísérjem, de megállított.

> Hagyd csak. Kitalálok. -azzal hátat fordított és elment.

> Bokuto! -szóltam utána, mire visszanézett az ajtóból. >Köszönöm. -újra elmosolyodott és ezúttal tényleg elment.

Miután hallottam ahogy becsukja maga mögött az ajtót, még talán tíz percig csendben ültem a szobában. Majd a tudat, hogy be kell zárkódjak estére, indított el lefele a lépcsőn. Odaérve megláttam egy kis papírkát az ajtó előt. Csak úgy hevert a földön. Bezártam az ajtót majd felvettem. Azt hittem szemét és a kuka fele indultam vele. Majd egy gondolattól vezérelve széthajtogattam. Amit nagyon is jól tettem. Itt állok a konyha közepén kezemben, egy kicseszett szerelmeslevéllel! Nem tudom, hogy véletlen vagy direkt került oda, de el kellett olvasnom.

/ Akaashi Keiji!!

Ha ezt olvasod valószínű gyáva voltam elédállni.
Ha tudnád mennyiszer próbáltam elmondani, vagy egyeltalán normálisan leírni.
Mikor megláttalak, azóta érzek valamit idebent. Tudom én csak állandó nyűg vagyok a nyakadon, ha edzésről, ha meccsről van szó. És általában is. De te mindig is jó voltál hozzám. Elviseled reménytelenül gyerekes viselkedésem. Megszámlálhatatlan hülyeségemtől mentettél már meg. Úgy érzem nem tudom elégszer megköszönni. Ezért is vettem rá magam ennek a levélnek megírására. Szeretném, ha tudnád, mivel az egyik legjobb barátom vagy, hogy nem a lányokat szeretem. Nem mióta téged ismerlek. Sokáig tűnődtem rajta, hogy igaz-e. De mindig, mindig ott lyukadtam ki, hogy SZERELMES VAGYOK BELÉD! Érted? Te vagy nekem a minden! Miattad mosolygok minden nap. A tudat miatt, hogy láthatlak, beszélhetek veled, boldogsággal tölt el.
Csak ennyit akartam közölni. Remélem nem lett túlságosan tolakvó, vagy bármi hasonló. A többit valószínű tudod.

B. /

Szavakat nem találok rá. Ez.. ezt ő írta?.. Én meg majdnem kidobtam?! Nem véletlen hagyta ott. Sokkal inkább direkt, hogy mégjobban bizonyíthassa korábbi szavait. Mindenesetre bennem is erősítette a gondolatot miszerint; szeretném szeretni őt.

Visszatámolyogva szobámba leültem asztalomhoz és újra elolvastam.. és újra, meg újra. Belegondolva mennyi minden furcsaságot csinálhatott csupán azért, hogy közelemben lehessen. Én pedig nem vettem észre. És most hagytam elmenni.
Még a hideg is kirázott, mikor visszaemlékeztem az ittléte alatt történtekre. Ajkaimhoz nyúltam, hogy megérintsem ahol ő is tette. Visszatért a bizsergés, mikor érintésére gondoltam. De még ezen érzések tudatában is szükségem volt a gondolkodásra.

Nem volt kedven fürdeni, ezért csak átöltöztem és úgy indultam ágyamhoz. Beleforgatva magam puha takarómba elaludtam.

》Bízom benne, hogy ehhez nem kellet cukiságfaktor mérő, remélem nem terveztem annyira nyálasra a szöveget. (irl, még soha nem írtam szerelmes levelet)
De akárhányszor nézem át, (hiába saját szerzemény) ; megmelenget.

Tudom, tudom, "és"-el nem kezdünk mondatot. De hát ha egyszerűen nem megy másként, akkor nem megy másként. Még párszor elő fog fordulbi. 'A jó érdekében néha fel kell rúgni a szabályokat' szokták volt mondani. Tehát igen.