Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》13 -Falevelek《•

》Akaashi Keiji《

Újra egymás mellet keltünk. Ezúttal én ébredtem előbb. Hátán feküdt, jobb kezével átkarolt. Én oldalában bújtam meg. Óvatosan kiszabadítottam magam ügyelve, hogy ne ébredjen fel. Puszit leheltem arcára.

Kimásztam mellőle és fájdalmasan konstatáltam, hogy hátsófelem még mindig nem szívleli az ülést. Próbáltam nem a sajgó pontra koncentrálni és elmentem a fürdőszobába. Utána a konyhába indultam. Odafele megálltam szobaajtómba, hogy megnézzem Koutaro alszik-e még. Muszáj volt mosolyognom. Aludt, de utánam kutatva matatott az ágyon. Kezébe akadt párnám és helyettem azt ölelte át. Aranyos. Olyan akár egy nagy gyerek.

Lementem a konyhába és teát főztem. Jobbnak láttam a pult mellett állva megvárni amíg felforr a víz. Elővettem két bögrét majd kitöltöttem a forró italt.

》Bokuto Koutaro《

Kinyitottam szemem, de nem arra ébredtem, hogy karjaimban tartom. Egy párna volt helyén. Értetlenül, nagyokat pislogtam magam elé.
A földszintről hallottam egy szekrénycsukódást. Biztosan Keiji csinál valamit a konyhában. Kimásztam az ágyból és kómásan lemásztam a lépcsőn. Épp kitöltött egy-egy bögre teát. Jó illat járta át a helységet.

Megfordult és mosolyogva fogadta ébrenlétem. Az asztalhoz invitált, de ő megállt és szemezett az ülőhelyekkel. Bizonyára még mindig érzi az este hátrányait. Mosolyogva leültem és magamhoz hívtam. Értette mit szeretnék és hálás pillantásokat vetett rám. Lovaglóülésben ült ölembe, a kényelmetlen pontot szabadon hagyva. Átadta a nekem szánt meleg bögrét, amibe nagyot kortyoltam. Miután letettük az italokat, átkaroltuk egymás derekát és nyakamba bújt.

》Akaashi Keiji《

> Mm~. Így kényelmes vagy. -mormoltam bőrére. Elmosolyodott és állát vállamra támasztotta.

> Figyelj, Keiji.. a tegnap estével ugye nem tüntem sadista mániákusnak? -akár egy gyerek, úgy szégyelli magát.

> Dehogy! Megértem, hogy miért tettél így. Hiányoztam és ki kellett engedned magadból! -engedtem egy kissé büszke mosolyt a végére.
> De, ha már itt tartunk! Én sem néztem ki úgy, mint egy mazochista? -félmosolyom felett felhúztam szemöldököm. Az apró vicces, kérdésre elkuncogta magát.

> Eséjtelen! Gyönyörű voltál! -mosolygott ajkaimra. Ezzel teljesen zavarba hozott és fülem hegyéig vörösödtem.

Apró csókot váltottunk majd visszadőltem karjai védelmébe. Hosszú percek után halkan megszólalt.

> Tudod.. gondolkodtam. -komoly volt.

> Micsodán? -hangomban volt némi lepettség.

> Arról, hogy mi lenne, ha elmondanánk a többieknek. Vagyis.. a csapatnak. Szerintem nem gond, ha tudnak róla.

> Talán igazad van. Én sem szeretnék tovább titkolózni. -felegyenesedtem és szemébe néztem.

> Keiji, engem nem fog érdekelni a többi ember véleménye sem! Legszívesebben kikiáltanám, hogy; Hé világ, teljes szívemből szeretem Akaashi Keijit! -széttárva karjait, fejét a plafon felé szegezve, nagy hanggal imitálta a jelenetet. A hirtelen jött szavak miatt elpirultam, de szemem felcsillant az örömtől.
Körbe fontam nyakát és csókváltás után egymásnak döntöttem homlokunkat. Tarkójánál játszottam lógó tincseivel.

> Rendben. Akkor mondjuk el nekik. -lehunyt szemmel mosolyogtam ajkaira. Éés~ megint megtörtént.

> Mit kell elmondani? -lépett a konyhába édesanyám. Hogy nem vettük észre, ahogy megérkezik? Biztos azt hitte még alszok és ezért halkan jött be. Ilyenkor olyan, mint egy ninja.