Understand That: I LOVE YOU! [BokuAka ff.] |Befejezett|

•》10 -Tőr a szívbe《•

》Katsumi《

Barátnőm és én nagyon élveztük a bulit. Talán kicsit túlzottan is. Ritkán járok el ilyen partikra, de már igazán rám fért. Főleg az otthoniak után. Ez talán kicsit elnyomja a bennem kavargó dolgokat. Felszabadultnak éreztem magam így, hogy Mayával táncolhattam. Ami viszont meglepett, hogy nem szóltak meg minket a többiek. Direkt nem ittam sokat. Nem akartam lerészegedni és holnapra elfelejteni mit is csináltam.
Láttam amint fivérem keresett valamit, vagyis inkább valakit. Meglátott és felém közeledett.

> Láttad valamerre Bokutot? -történt valami. Csöppnyi aggódás volt szemeiben.

> Persze, valahol ott van a tömegben! -ordítottunk egymás fülébe, de még így is csoda, hogy meghallotta. Nagyon hangosan szólt a zene és az egyéb hangzavar.

Szemmel keresni kezdtük Bokuto-sant, hátha megtaláljuk a diákhad közepette. Keiji feladni kezdte és átpillantott a konyha irányába. De én ekkor pillantottam meg a szürkehajút a tömeg hátuljában amint épp..

> Jézusom.. -nem hittem a szememnek. Normál hangerővel beszéltem, de Keiji valahogy mégis meghallotta.

> Mi az megtaláltad? -szólt oda.

> Én.. Keiji figyelj.. -elfordítottam, tudtam jobb, ha nem látja, a másik úgy is a részegség miatt csinálja azt amit. De arcomon megláthatta feltétlen aggodalmam. Szemeit összehúzta és az előbb figyelt irányomba nézett.

Meglátta. Ahogy barátja torkán épp egy teljesen idegen csaj dugja le a nyelvét. Vállai megereszkedtek, szemei nagyra nyíltak.

> Keiji.. -fogtam meg vállát.

> Ne! -lökte el kezem. > Én leléptem! -szemei csillogni kezdtek. A padlót bámulva szinte rohanva ment ki a házból. Visszanéztem a másikra, aki ebben a pillanatban lökte le magáról a nyomulós libát. Majdnem elesett a csaj olyan erővel taszította le magáról. Nem tudom, hogy most örüljek, vagy szembesítsem tettével. Valamit odamagyarázott neki, de nem tudtam leolvasni szájáról. A szürkehajú körbetekintett, mikor találkozott tekintetünk, összeráncolt arckifejezésem és a mellettem lévő üresen tátongó állóhely megrémítette. Odasietett hozzám.

> Hol van Keiji? -rázta meg vállam és rémülten nézett rám.

> Épp az imént ment haza! -közöltem vele cselekedete végkifejletét.

> Te is láttad, hogy nem akartam, csak.. csak úgy rám ugrott! -kezdett nekem magyarázkodni.

> Ugyan már, miért velem beszélsz még mindig itt? Menj már utána te idióta! -teremtettem le egy pillanat alatt. Amit egy 'te ilyet is tudsz?' pillantás követett. Az ajtó irányába mutatva kéztettem az indulásra. Felkapta kabátját és rohanni kezdett bátyám után.

Összeszedtem Mayát, elköszöntünk mind a magunk és a fiúk nevében is a házigazdától majd lassan hazaindultunk. Aggódtam miattuk.

》Akaashi Keiji《

Tőr a szívbe, hirtelen üresség és hasonlók. Ebben a pillanatban egy világ dőlt össze bennem. Ezt érzem. Meg se vártam, hogy elengedje és megtudjam reakcióját. -Ezt most azért kapom, mert ellöktem magamtól?- Csak menekültem. Rohantam, látásom homályosult minden elhagyott utcasarok után. Az egyiknél sikeresen majdnem elütettem magam. Ilyedtemben a földre estem. Nem foglalkozva a lefékezett kocsiból kipattanó férfival felpattantam és tovább futottam. Házunkig meg sem álltam. Berobbantam a házba, anyámra majdnem egy kisebb szívrohamot hozva.