Style(s) and Tiaras - BEFEJEZETT

Prológus

- Harry, én értem, hogy kell a szépítő alvás, de kérlek most már kelj fel! Próbálnunk kellene már egy fél órája - könyörög az ágyam mellett szobrozva Liam, a trainerem.

- Kérlek, halasszuk el a próbát - nyöszörgök, miközben a fejemre húzom a takarómat. - Alig aludtam az éjszaka.

- Akkor csak magadra vess, hercegnő! Na, kifelé az ágyból!

Lerántja rólam a takarót, mire egy szenvedő arckifejezéssel jutalmazom meg.

- Tudod, hogy ez milyen fontos verseny... Ha ezt megnyered, bejuthatsz a Miss American Teen-re.

- Tudom - sóhajtok egyet. - Oké, csináljuk.

- Végre már. Gyere! - nyújtja felém a kezét, majd felránt a kényelmes ágyamból.

Komótosan sétálok lefelé a lépcsőn, egyenesen a próbatermünk felé.

- Anyáék nem tudod, hogy hol vannak? Nem üzentek semmit.

- Valahová Franciaországba mentek üzleti útra. Hétfőn jönnek haza.

- De hát... Szombaton van a verseny - sütöm le a szemeim.

- Meg fogod csinálni, oké? Még van négy napunk a versenyig, te pedig már szinte mindent tökéletesen tudsz. És Niall is eljön megnézni, nem?

Basszus! El is felejtettem, hogy a legjobb barátom is el fog jönni. Még ma beszélnem kell vele. Rettenetesen elhanyagoltam az utóbbi időkben a próbák miatt, pedig csak ő és Liam vannak nekem, akikre számíthatok.

Anyuék két éves koromban neveztek be az első versenyemre, mert mindig is voltak bájos, kislányos vonásaim. Az meg már csak plusz volt, hogy csakis a Hamupipőke által inspirált kék ruhácskámat voltam hajlandó felvenni. A szüleim elfogadták, majd később pedig azt is, hogy a fiúkhoz vonzódom. Bár ez gondolom, nem volt nekik meglepő ezek után. Szeretetben neveltek, mindenem megvan, ami egy boldog élethez szükséges, de a tizennegyedik születésnapom után nem sokkal, mintha teljesen megváltoztak volna. Egyre többet kellett üzleti utakra járniuk, amik előtt az elején mindig könnyes búcsút vettünk egymástól, de mára már azt sem mondják meg, hogy hová mennek.

Liam tartja bennem a lelket nap, mint nap már tizenkét éve. Öt éves koromban vették fel mellém, mint trainert. Ő ilyenkor volt huszonegy, tehát én voltam az első versenyzője és egy darabig még biztosan az utolsó is, mivel egyszerre csak egy versenyzőt készít fel, de őket tökéletesen. Mostanában szinte a nap huszonnégy órájában folyamatosan velem van és rengeteget gyakorlunk a szombati versenyre. Nagyon jó lenne megnyerni, hiszen nem lenne rossz szerepelni a Miss American Teenben. Tudom, hogy ha arra versenyre bejutok, rengeteg erős ellenfelem lesz, de szeretnék mindenkit legyőzni. Voltak már a győzelmeimből problémák, hiszen néhány anyuka nem tudta elfogadni, hogy egy fiú, akinek a neve elé szerinte semmiképpen nem lehetne a Miss-t odatenni, jobb a hisztis picsa kislányánál.

Én sosem hisztiztem, ha nem nyertem meg az adott díjat, inkább csalódott voltam. Legfőképpen magamban, hogy nem tudtam teljesíteni az elvárásokat. Ilyenkor Liam mindig biztosított arról, hogy minden oké, következőnek összehozzuk az első helyet. Ez a végtelen kedvesség az öt-hat éves énemnek hihetetlenül jót tett. 

Niall-lel pedig először hét éves koromban találkoztam az egyik versenyen. Épp szaladtam anyáékhoz és Liamhez, hogy megmutassam a koronám és a trófeámat, amikor egy kis világosbarna hajú manócska keresztezte az utam. Természetesen sikerült nekirohannom.

- Oh... bocsánat. Ne haragudj, nem direkt volt - szabadkoztam, miután segítettem neki felállni.

- Semmi gond - szólalt meg valami hihetetlenül erős akcentussal. - De szép a ruhád! Ó, és te nyertél? Ügyes vagy nagyon! - mosolygott kedvesen.

- Köszönöm. Egyébként Harry vagyok. És te?

- Én Niall.

- Nem láttalak még versenyeken - gondolkodtam el.

- Nem szoktam járni, csak az unokatesómat néztem meg ma.

Kiderült, hogy a fiú unokatestvére az eggyel idősebb korosztályban versenyzett, ezért nem kellett aggódnom azon, hogy majd egyszer talán legyőzöm az újdonsült barátom rokonát. Niall azóta a legtöbb versenyre eljött, majd amikor mindkettőnk megkapta az első telefonját, már azon keresztül is beszélgettünk. Ni nem lakik annyira messze tőlünk, de mégsem annyira közel, hogy minden nap át tudjon jönni. Amikor pedig versenyre készülök, általában semmi szabadidőm nincs és amúgy sem csinálhatnánk azt, amit a legjobban szeretnénk. Nem mehetnénk el egy este a Mekibe jól bezabálni, hiszen a versenyre tökéletesen kell kinéznem, amibe nem fér bele az éjjeli kajálás. Pedig egyszer annyira jó lenne...

- Harry, figyelsz te egyáltalán rám? - mered rám dühösen Liam.

- Bocsánat. Tényleg alig aludtam ma valamit. Mit is mondtál?

- Kezdjük inkább azzal, hogy miért nem aludtál?

- Nem tudtam. Izgulok.

- Máris? Még napok vannak a versenyig, nem szoktál ilyenkor izgulni még. Mi a baj? - ül le mellém, miközben nyugtatólag a hátamra helyezi a kezét.

- Nem tudom, Liam. Úgy érzem most híztam is kicsit, meg a koreográfiában is rontani szoktam.

- Nem híztál semmit, hiszen tegnap mértük és ha így is lenne, akkor sem lenne baj. Megoldunk mindent, csak szólj nekem! Nehogy magánakciókba kezdj itt nekem, mert ideges leszek. És azért vagyunk itt, hogy gyakoroljuk a koreódat, nem?

- De - sóhajtok. - Kezdjük inkább.

Miután a kezdő pozícióba állok, Liam bekapcsolja a közösen választott zenénket.

- Figyelj a kezedre, ne lóbáld! - kapom az utasítást, amire ezután minden erőmmel koncentrálok.

"Előre még négyet... Figyelj a zenére! És forgás, de óvatosan! A kezed lent van, tartsd meg! Jézusom, lépj rövidebbeket!"

- Harry! Nagyobb mosoly és a szemembe nézz! - kiabál az edzőm.

"Nézd a szemeit! És most a kivonulás. Mosolyogj!"

- Ez hihetetlenül jó volt, nem értem miről beszéltél az előbb. Semmit sem rontottál. 

- De erről csak te tehetsz. Köszi, Liam. Azt viszont még mindig nem tudom, hogy mit akartál mondani, amire nem figyeltem.

- Jaj, ne haragudj! Az egyik zsűri, Sharon Russel valami másik kisebb versenyre megy, mert ott nem volt, csak kettő nő rajta kívül és csak őt találták megfelelőnek.

- Ezt megtehetik? Napokkal az esemény előtt? És nekünk honnan lesz zsűrink?

- Hát, úgy látszik. Ez a Sharon meg hülye, hogy csak így elmegy a Miss Nevadáról. De hát ő tudja... Viszont van egy jó oldala is a dolgoknak. Vagyis nem tudom. Harry, nagyon oda kell tenned magad, mert ő az egyik legszigorúbb zsűri az összes közül.

- Úristen, Liam! Miért kell ilyen nagy feneket keríteni a dolgoknak? Csak mondd már meg, hogy ki az!

- Louis Tomlinson - mondja mosolyogva.

Liam tudja, hogy kiskorom óta Louis a példaképem. Amikor annyi idős volt, mint én, ő is ugyanúgy versenyzett. Ő is ruhákat hordott és leszarta a többi ember véleményét. Mára viszont lecserélte a szoknyákat és inkább egy kényelmes, mégis elegáns stílust követ és harmincöt éves létére inkább a zsűrik között bírálja a versenyzőket. Úgy volt, hogy csak akkor találkozok vele először, ha megnyerem a szombati szépségversenyt és majd a Miss American Teenen ő lesz az egyik zsűri.

- Oké, most már jobban izgulok - nevetem el magam.

•

Sziasztok édesek!

Hoztam nektek egy új történetet:) Remélem, tetszeni fog nektek. Nagyon számítok a véleményeitekre, hiszen most még fogalmam sincs, hogy mennyire lesz ez a kis mese szerethető számotokra.

A továbbiakban hosszabb részek várhatóak, ez csak egy kicsit rövidebb bevezető volt.

Nagyon köszönöm, hogy idáig elolvastátok. Sok-sok puszi nektek❤️

All my love
xx -Mia🤍