Style(s) and Tiaras - BEFEJEZETT

28. - Őszi versenyszezon

Egy hatalmas ásítással ébredek fel. Még egészen biztos, hogy nincs reggel, hiszen mindenhol sötét van és még álmos is vagyok. Éppen fordulnék Lou felé, hogy átöleljem, mikor realizálom, hogy nincs itt. Sosem hagy egyedül éjszaka. Az álmosság úgy tűnik el belőlem, mintha ott sem lett volna, én pedig felpattanok az ágyból, és egyből keresni kezdem. Nincs sem a fürdőben, sem a konyhában, sem a próbateremben. Azt pedig, hogy a további vendegszobákban legyen, elég valószínűtlennek tartom.

Idegesen lépek ki a bejárati ajtón, hátha kint lesz valahol. Végre meglátom, amint az egyik széken ücsörög a teraszon és hosszan beleszív a cigarettájába. Amilyen gyorsan csak tudok, odarohanok hozzá. Ekkor látom csak meg az arcán lefolyó könnycseppeket.

- Lou! Mi a baj? - ölelem át szorosan. - Miért sírsz, szerelmem?

- Hazzy, szerinted rossz ember vagyok?

- Micsoda? Dehogy vagy! Mégis miről beszélsz?

- Én... én megrontottalak téged. Kiskorú vagy. Undorodom magamtól.

- Te jó ég! Nem foghatod ezt így fel. Ezt én is akartam. És szeretjük egymást. Vagy... vagy nem?

- De, szívem. Én nagyon szeretlek és csodálatos volt az éjszaka, de nem volt egy helyes lépés ezt megtenni.

- De az volt! Én... én nem is tudom, mit mondjak. Értem, hogy mit érzel, mégis fáj, mert tudom, hogy megbántad. A szobámban leszek.

Szólásra nyitja a száját, de helyette csak könnyek folynak le az arcán. Beviharzok a házba és felrohanok a szobámba. Hónapok óta szinte soha nem aludtam egyedül, ezért igazán elkeserítő, hogy pont ma, a szüzességem elvesztésének napján kell ennek megtörténnie.

Csak fekszem az ágyamon és bámulom a plafont. Érzem, hogy a vállaim megrázkódnak, és keserves sírás tör rám. Alig tudom kontrollálni a hangom, hogy azért ne üvöltsek a lelkemben lévő hatalmas fájdalom miatt. Mi van ha mégsem működik ez köztünk?

Az ajtóm lassan kinyílik, Louis pedig aggódva lép be rajta. Nem mond semmit, csak halkan mellém ül és átkarolja a vállam. Én a nyakhajlatába döntöm a fejem és próbálom visszafogni a sírást.

- Sajnálom - suttogja a szoba csendjébe.

- Nem kell. Én erőltettem rád, mikor tudtam, hogy nem akarod. Tudom, hogy félsz, vagy talán mégis sok neked, hogy még csak ennyi idős vagyok. 

- Nem. Nem erről van szó. Mindenem a tiéd, szeretlek, imádlak, szerelmes vagyok beléd. Hányféleképpen mondjam még el? Csak úgy érzem, jobbat érdemeltél volna.

- Tökéletes vagy, Lou. Nem kell más, csakis te.

- Elmenjek? Szeretnél kicsit egyedül lenni?

- Ne merészeld! Sose hagyj el, kérlek Lou!

- Nem foglak - rázza meg a fejét.

Közel húz magához és máris érzem, hogy biztonságban vagyok. Most jövök csak rá, hogy milyen fáradt és kimerült vagyok. Egy puszit adok az arcára, majd lehunyom a szemeim, ami után szinte azonnal elalszok.

*

A nyár szép lassan őszbe fordult. Ki merem mondani, hogy életem legjobb nyarát hagytam magam mögött. Niall többször is meglátogatott minket, Liam pedig véglegesen Zaynhez költözött. A férfi teljesen felépült a balesete óta, ezért a következő versenyemre hárman fognak felkészíteni. Bevallom, eléggé félek ettől az új felállástól.

- Annyira örülök, hogy újra együtt fogunk dolgozni, Hazz! - ölel magához Liam.

- Én is, drága kisfiam - ölel meg Zayn is.