Szívtelen

9.

- Elhívott vacsorázni, de nem is tudom... - sóhajtott fel.

- Egész eddig az volt a baj, hogy nem akar tőled semmit. – vontam össze a szemöldököm.

- Tudom. – fújtatott Lily bosszúsan: - Mert eddig azt hittem, hogy rendes srác.

- Mi változott? – érdeklődtem.

- Pontosan ez! – vágta rá: - Eddig úgy tett, mintha nem érdekelném. Most meg folyamatosan flörtöl velem. Az emberek nem változnak meg ilyen hirtelen. – tekerte a fejét hitetlenkedve.

- Nem értek annyira a fiúkhoz, de ez nekem is furcsa. Viszont, ha úgy érzed, hogy nem komoly a dolog, és csak önös érdekből hívott el, akkor mondj nemet. Ezernyi hal van még a tengerben, és ahogy ismerlek, nem kell félned amiatt, hogy nem lesz, aki kedvelne. – mosolyogtam.

Úgy tűnt, egy pillanatra elgondolkodik, majd határozottan bólintott egyet: - Akár...- folytatta volna, de a csengő félbe szakította.

- Ó basszus, mennem kell. – szólaltam meg sietősen: - Később?

- Később. – sóhajtott fel maga elé meredve. Tényleg meggyűlt a baja ezzel a fiúval.

Természetesen ismét késve érkeztem az órára, hiába igyekezetem. A terem ajtó már zárva volt, amikor odaértem, ezért egy gyors kopogást követően benyitottam: - Jó reggelt! Elnézést a késésért. – szabadkoztam.

Őszintén, arra számítottam, hogy büntetést fogok kapni, elvégre eddig minden alkalommal ez történt. Most viszont Chloe rám sem nézett, nem mondott semmit, csak megvárta, míg leülök a helyemre, majd a táblához sétált és belekezdett a tananyag magyarázásába.

Értetlenkedve néztem magam elé, bár tudtam, hogy valószínűleg a tegnaphoz van köze. A kalkulusnál kicsit jobban lefoglalt az, hogy hogyan bírjam szóra, mert beszélni szerettem volna vele. Kideríteni, hogy ki az a fiú. Persze, utána tudtam volna nézni az akták között, de az még tőlem is sok lenne.

Chloe egész órán egy másodperc erejéig sem nézett rám, függetlenül attól, hogy mit csináltam. Zenét hallgattam, rajzoltam, és semmi reakció, pedig tudom, hogy máskor legalább egy szúrós megjegyzést megejtett volna. Az egyetlen reakció, amit kaptam, az előttem ülőtől érkezett, aki a hangos zene hallatára bosszúsan hátrafordult, és az orra alatt szitkozódva mutatta, hogy halkítsam le. Sajnálatára, nem kapta meg, amit szeretett volna, viszont okosabb volt annál, mint hogy jelenetet rendezzen, ezért előre fordult.

Csengetés után, szokásomhoz híven próbáltam utolsóként elhagyni a termet, hátha lesz lehetőségem szót váltani Chloe-val, viszont úgy tűnt, mindenki ellenem van, mert az órán előttem ülő srác jelent meg az asztal előtt, kezében a könyvével, majd kinyitotta az egyik oldalon, és kérdésekkel bombázta Ms. Remis-t. Csalódott sóhajt követően, kicsit meglöktem a fiú vállát, - legalább ennyi bosszúm hadd lehessen – majd kisétáltam a teremből.

- Szia Jaime. – csatlakozott hozzám Mackenzie. Arcán fülig érő mosoly jelent meg, miközben gyengéden füle mögé tűrt egy kósza hajtincset.

- Szia. – köszöntem.

- Láttam, hogy kicsit mérgesen jöttél ki. Minden rendben? – kérdezte aggódva, miközben egyik kezét a vállamra tette.

- Öhm. – köszörültem meg a torkom: - Csak beszélni szerettem volna C... Ms. Remissel, az egyik feladat kapcsán, viszont a kis buzgó mócsing megelőzött. – feleltem.

- Ó. – mondta: - Hát, én szívesen segítek, ha bármiben elakadsz. – tette hozzá kedvesen.

- K-köszönöm. – dadogtam, miközben fél szemmel Lily után kutattam, mert ez az egész kezdd egyre kínosabbá válni. Természetesen ilyenkor nincs nyoma sehol.