Szívtelen

26.

- Mehetünk. - szálltam be sietve az autóba, majd Rose néni elindította a kocsit, és az iskola felé vettük az irányt. 

- Hova ez a nagy sietség? 

- Tesztem lesz az első órában, nem akarok elkésni. - feleltem. 

Halkan felnevetett: - Ne aggódj, időben ott leszünk. - majd fél szemmel rám pillantott, és így folytatta: - Szóval...csütörtökön hálaadás. 

- Igen, tudom. - néztem rá furán. 

- Csak tudni szerettem volna, hogy hány emberre számíthatok? - kérdezte lassan.

- Hát, rám. - nevettem fel.

- Lily? 

- Nem jön. A nagyszülei jönnek látogatóba, úgyhogy otthon kell maradnia. - válaszoltam. 

- Ó. - mondta: - És mi a helyzet a barátnőddel? - tette fel az évezred kérdését. 

- Nincs barátnőm. - vágtam rá rögtön. 

- Bocsánat. - forgatta a szemét: - Akkor mi a helyzet a nem barátnőddel? Ő mit csinál hálaadáskor?

Bosszúsan sóhajtottam fel: - Nem tudom, Rose néni. Gondolom a családjával tölti, ahogy általában mindenki. - feleltem nyersen. Fogalmam sem volt arról, hogy Chloe-nak mi a terve, ha egyáltalán van terve, és reméltem, hogy ennyivel abba marad a téma, de a nagynéném túlságosan is kíváncsi természetű ahhoz, hogy csak úgy elengedje. 

- Kérdezd meg tőle. - jelentette ki. 

- Miért? - éreztem, ahogy egyre csak süllyedek a reménytelenségbe. 

- Mert ha nincs programja, akkor szeretettel látom nálunk. Így legalább végre megismerhetem. - felelte: - Amúgy sem értem, hogy miért rejtegeted előlem. 

- Nem rejtegetek senkit. - nyögtem fel fáradtan.

- Akkor miért nem mutattad még be? - kíváncsiskodott. 

- Mert nem vagyunk együtt. - mondtam már vagy századszorra, de valamiért Rose néni nem hajlandó felfogni. 

- Részletkérdés. - legyintett, majd lehúzódott az iskola előtt, én pedig sietve próbáltam kiszállni, hogy kiszabaduljak ebből a kínos helyzetből, de mielőtt megtettem volna, utánam kiabált: - Ajánlom, hogy megkérdezd, Jaime Logan. 

Ha eddig nem gondolta rólam senki azt, hogy fura vagyok, akkor most már biztosan így van. Az iskola előtt álló diákok többsége rám nézett, én pedig zavartan, kipirosodott arccal siettem be az épületbe. 

Túl késő új rokonokat kérni? 

Kipakoltam a szükséges felszereléseket a szekrényemből, majd a terem felé indultam. Belépve, meglepett, hogy rajtam kívül csak Chloe ült bent, kávéval a kezében: - Jó reggelt. - köszöntöttem. 

Meglepetten nézett rám: - Korai vagy - mondta. 

Vállat vontam: - Nem akartam elkésni. - mire egy másodperc erejéig egy apró, tudálékos mosoly jelent meg az arcán, ami szinte azonnal el is tűnt onnan. 

Mielőtt válaszolni tudott volna, megérkezett néhány diák, Chloe pedig a továbbiakban felöltötte a szokásos érzelemmentes arcát. Miután mindenki megérkezett, és megszólalt az óra kezdetét jelző csengő, Chloe kiosztotta a tesztlapokat, majd így szólt: - 45 percük van rá. Kezdhetik. - majd árgus tekintettel szemlélt mindenkit a teremben. Sokat készültem a tesztre, és Chloe is segített, ha valamit nagyon ne értettem - annak ellenére, hogy év elején még ragaszkodott hozzá, hogy nem kivételezik senkivel, nem tudott ellenállni nekem - úgyhogy reméltem, hogy nem lesz olyan vészes a helyzet.