Szívtelen

35.

Éppen fent ültem a háztetőn és rajzolgattam, hogy elüssem az időt, amikor a telefonom rezegni kezdett mellettem. Az udvarunk közepén ágaskodó fa takarásában szerencsére nem volt égető az amúgy tűző nap melege, a lengedező szél pedig kellemesen frissítette fel az amúgy fülledt időt. Az autók zaja szinte eltörpült a madarak boldog csiripelése mellett.

Szerettem a hétvégéket. 

Ez volt az egyetlen időszak, amikor ki tudtam pihenni a hét fáradalmait, amelyet az évzáró vizsgák általi nyomás csak napról-napra fokozott. Rajzolás közben sikeresen kizártam a körülöttem lévő világot, mindent ami zavart, vagy nehézséget okozott, és csak azokra a dolgokra gondoltam, amik boldoggá tesznek, és reményt adnak. 

Már kezdett körvonalazódni előttem a kép, amikor a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Chloe neve villant fel a képernyőn, ami miatt egyszerre húzódott széles mosoly az arcomra, miközben a kíváncsiságom is teret engedett magának. 

Vigyorogva emeletem a fülemhez a telefont: - Már egy napig sem bírsz meglenni nélkülem? - kérdeztem, félretéve az ölemben pihenő rajzfüzetet. 

- Leteszem. - vágta rá azonnal. 

- Ne! - kiáltottam kicsit túl erőteljesen: - Vagyis... - köszörültem meg a torkom: - ... kérlek ne?

- Mióta szoktál te könyörögni? - kérdezte kíváncsian, bár biztos vagyok benne, hogy jól szórakozik.

- Nem könyörgök. - ellenkeztem: - Inkább csak marasztallak, hogy... meglegyen a napi Jaime adagod. - tettem hozzá kisebb gondolkodási idő után. 

- De jó nekem. - horkantott fel.

- Szóval, minek köszönhetem a hívásodat? - kérdeztem végül a lényegre térve. 

- Nincs oka. - vágta rá szinte azonnal, majd kis szünetet követően így folytatta: - Mik a terveid mára? 

- Lily-vel megyek vásárolni. - sóhajtottam fel elkeseredetten jelezve, hogy semmi kedvem nem volt ehhez a programhoz: - Új ruhát akar a pénteki bálra, aztán beülünk valahova. - tettem hozzá: - Miért neked van valami terved? - érdeklődtem.

- Ó, tényleg. Most lesz az a borzalom. - fújtatott a vonal túlsó végén.

- Bizony. - feleltem: - Ott leszel? 

- Muszáj. Az igazgató szerint nem hagyhatom felügyelet nélkül a diákjaimat. Mintha nem lenne ott rajtam kívül még tizenöt tanár. - bosszankodott: - Te? - kérdezte végül. 

- Hát, nem akartam menni, de Lily kényszerít rá, mert ez az utolsó gimis bálunk. - feleltem: - Viszont így, hogy tudom ott leszel, mindenképpen megyek. Nem is értem, miért nem vagy izgatott. - incselkedtem. 

- Mondjuk azért, mert semmi kedvem azzal tölteni a péntek estémet, hogy táncolni nem tudó tiniket nézegessek. - mondta.

- Oké, oké. Nem kell egyből leharapni a fejem. - nevettem fel. 

- Tudod már, hogy kivel mész? 

- Arra gondoltam, hogy elhívom Kenzie-t. - hazudtam.

- Mi?! - csattant, majd próbálva leplezni a kiakadását vett egy mély levegőt és így folytatta: - Nem azt mondtad múltkor, hogy elhívta azt a lányt? Tudod, amikor kerítőset játszottál. 

- Ó, hogy ő. Hát, utólag kiderült, hogy nem merte elhívni, ezért csak beszélgettek. Amikor meséltem, még nem tudtam róla, mert korábban elmentünk onnan Lily-vel. - hazudtam.