Szívtelen

27.

- Hogy teltek az ünnepek? Hiányoztam? - kérdeztem incselkedve.

- Élveztem. Végre volt egy kis nyugalmam. - pillantott rám fél oldalasan, szemei szórakozottságtól csillogtak.

- Most úgy fogok tenni, mintha nem tudnám, mire céloztál volna. - kuncogtam, mire Chloe játékosan forgatta a szemét.

Az elmúlt néhány hét nem volt valami izgalmas. 

A nénikém, Lily, Kenzie, és Chloe hatására jelentkeztem a művészeti pályázatra. Egyenlőre még csak ötletem sincs arról, hogy pontosan mihez kezdjek a projekttel. Egy részem meg sem akarja csinálni a téma miatt, viszont legbelül érzem, hogy ha az egész működőképes, és úgy festem le, hogy a festmény által legalább kis elképzelésük legyen az embereknek arról, hogy én mit is éltem át, akkor van esélyem nyerni. Elvégre, ha már elindultam rajta, nem szeretném beérni kevesebbel. 

A téli szünetet főként otthon töltöttem a nénikémmel, és Lily-vel, miközben az ismeretlen számról érkező üzenetek kísértettek az álmomban. Egyiküknek sem szóltam róla. Akartam, de soha nem volt hozzá megfelelő a pillanat. Már így is aggódnak értem mindketten, ki vagyok én, hogy ezt tetőzzem? 

- Tényleg jó volt. Oli-nak is jót tett a környezetváltozás. - tette hozzá kis csendet követően. 

Chloe, és az öccse Oliver Görögországban töltötték az ünnepeket, ott élő rokonoknál. Nem kicsit irigyeltem, amikor mesélte a tervet, de mind ezek mellett pedig szomorú is voltam, mert így nem tudtunk találkozni, vagy beszélni egymással. Ez volt életem leghosszabb két és fél hete. 

- Egyszer úgy elmennék oda. - sóhajtottam fel szinte már álmodozva.

Chloe összepréselte az ajkait, megértette, hogy mire célzok, majd így felelt: - Egyszer el is fogsz jutni. 

Éreztem, hogy ha nem teszek valamit, akkor rám fog törni a sírás, ezért sietve így szóltam: - Nem hívtál fel! 

A helyzet az, hogy amint megtudtam, hogy Chloe egy másik kontinensen tölti az ünnepeket, ragaszkodtam hozzá, hogy adja meg a telefonszámát, mert szeretnék vele ez idő alatt is beszélgetni. Viszont mivel ő Chloe Remis, és soha nem hazudtolja meg magát, természetesen esze ágába sem jutott még csak megfontolni sem a dolgot, mert szerinte 'túl rizikós'. 

Úgyhogy azt tettem, amit minden épeszű ember tenne a helyemben egy ilyen helyzetben, megadtam neki az enyémet azzal az instrukcióval, hogy hívjon fel, ha hiányzom.

Szerintem mindannyian tudjuk, hogy ez nem történt meg. 

- Mondtam, hogy nem foglak. - jelentette ki kicsit meglepődve a hirtelen témaváltáson. 

- Az ember bizakodhat, nem igaz? - feleltem.

Válaszul csak a szemét forgatta, majd így szólt: - Neked hogy telt? 

Nélküled unalmasan. 

Ez volt az első gondolat ami eszembe jutott, de hamar elhessegettem, és csak ennyit válaszoltam: - Kettesben töltöttem a nagynénémmel, aztán később Lily is átjött, és társas estet tartottunk. Szóval, csak a szokásos, de jól éreztem magam. 

- Jól hangzik. - felelte halvány mosollyal az arcán. Láttam rajta, hogy kérdezne valamit, de végül nem tette. Kihúzta az asztalának a fiókját, és kutatni kezdett benne, majd mikor nem találta, amit keresett bosszúsan felsóhajtott: - El kell mennem a DÖK-be.

- Miért? - vontam össze a szemöldököm. 

- Ők szervezik a végzős kirándulást, és én vagyok az, akinek rá kell bólintani az egészre, viszont reggel nem adták oda a lapot a többivel, és holnapig dönteni kell a programmal kapcsolatban. - válaszolt, majd elkezdett felállni a helyéről.