Szívtelen

32.

A döcögősen kezdetét vevő út további része viszonylag nyugalomban telt. Igyekeztem nem foglalkozni a körülöttem lévő dolgokkal, például azzal sem, hogy Chloe tekintete szinte lyukat éget a koponyámba, vagy ahogy a mögöttem lévő üléseken ülve a többi végzős próbálja kitalálni, hogy mi lehetett a bajom. Szerencsére feladták, miután Chloe megajándékozott mindenkit, egy éles, parancsoló pillantással. 

Vicces lett volna, ha nem jár valami teljesen más a fejemben.

Végül megérkeztünk a tropicarium-hoz. A most már éber, és izgatott diáksereg sietősen szállt le  a buszról a tanárokat követve, én pedig türelmesen megvártam, míg majdnem kiürül minden, és csak utána keltem fel a helyemről. A busz előtt Lily és Kenzie várt rám türelmesen, míg a többiek előrébb álltak, és hallgatták Mrs. Roberts utasításait arról, hogy mi fog történni, amikor bemegyünk. Chloe pár lépésre állt tőlünk, úgy tűnt komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy szeretne a közelében tartani.

Persze, nem mintha panaszkodnék. 

Lily az arcomat fürkészte, viszont nem mondott semmit, ellenben Kenzie-vel, aki kíváncsi énjének utat engedve kezdte el kérdezgetni, viszont szerencsére sikerült elkerülnöm a válaszadást, amikor Lily megkérte, hogy engedje el a témát.

A bejáratnál álltunk és vártuk, hogy mindenki sorra megkapja a jegyét, majd a kiadott utasítás szerint bent várakoztunk: - Szóval... - csapta össze a tenyerét Mrs. Roberts, ezzel felhívva magára a figyelmet: - ... megkérnék mindenkit arra, hogy viselkedjetek normálisan. Bármi kérdés-kérés van, Ms. Remis-nél, vagy nálam lehet jelezni. Világos? - kérdezte, mire az egész társaság egyöntetűen bólintott: - Akkor mehetnek. Délben itt találkozunk. - nézett az órájára.

A már kialakult kisebb csoportok el is indultak, árgus szemmel figyelve a hatalmas akváriumokban élő tengeri élőlényeket.

- Hé Mackenzie! Van kedved velem jönni? - lépett oda hozzánk egy fonott szőke hajú lány, édes mosollyal az arcán. 

Kenzie vörös arccal, tanácstalanul nézett  ránk, mire arckifejezését meglátva Lily, és én is biztatóan bólintottunk, hogy menjen nyugodtan, ő pedig egy gyors és hálás mosollyal nyugtázta az üzenetünket. Mielőtt a lány felé fordult volna, vett ely mély levegőt, valószínűleg azért, hogy minél sikeresebben próbálja leplezni azt, hogy mennyire zavarban van: - Persze, mehetünk. - mondta arcán fülig érő vigyorral, mire a lány bár leplezni próbálta, megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd mindketten elindultak a többiek felé. 

- Hát, hamar túl lett rajtad. - jegyezte meg Lily kuncogva, mire a szememet forgatva vállon csaptam, és diszkréten Chloe-ra pillantottam, aki bár úgy tett, mintha minden figyelmét lekötnék az akváriumban úszkáló halak, tudtam, hogy figyel. 

- Pofa be. - sziszegtem a legjobb barátomra. 

- Ne legyél ilyen kis morcos. - karolta át a vállamat: - Inkább menjünk nézelődni. - tette hozzá izgatottan.

- Jól van, menjünk. - feleltem, akaratlanul is felnevetve a gyerekes viselkedésén. 

Nem siettünk előre, mint a többiek. Próbáltuk minden időnket kihasználni. Készítettünk rengeteg képet egymásról, a lehető legfurább pózokban, miközben Chloe és Mrs. Roberts alig pár méterrel mögöttünk jöttek, én pedig próbáltam eldönteni, hogy csak ők sem sietik el, és kihasználják, hogy nem kérdezgeti őket senki, vagy direkt követnek attól félve, hogy újból rosszul leszek. 

A második lehetőséget tartom valószínűbbnek, mivel hogy akárhányszor feléjük pillantottam, valamelyikük mindig sietősen kapta el rólam a tekintetét. Így ne legyen az embernek üldözési mániája.