Szívtelen

11.

- Mesélj! – könyörgött Lily a kezemet húzogatva, miközben sétáltunk a folyosón.

- Nincs miről mesélnem. – feleltem már vagy századjára az elmúlt tíz percben.

- Ugyan! – sóhajtott: - Egész héten együtt töltöttétek a délutánokat, azt ne mondd nekem, hogy csak tanultatok.

- Pedig csak tanultunk Lils. – forgattam a szemem.

- Unalmas. – nyögött fel: - Nem értem, miért nem lépsz semmit. Egyértelmű, hogy kedvel téged. Igent kellett volna mondanod arra a meghívásra. – bosszankodott tovább.

Felsóhajtottam. Bármennyire is akaszt ki az idő többségében, Lily a legjobb barátom, és mivel nagyon nyomta a mellkasomat a dolog, elmondtam neki, hogy Mackenzie elhívott kávézni. Persze, utólag megbántam ezt a döntésemet, mert azóta, mást sem hallok, mint hogy hülye vagyok, amiért nem mondtam igent.

- Nemet sem mondtam. – érveltem halkan.

- Tudom, ettől válik az egész még bosszantóbbá. – vágta rá: - Aranyos lány, segítőkész, kedvel téged, és nem fut falnak a sok hülyeségtől, amiket tenni szoktál. Csak nem értem, hogy miért nem adsz neki egy esélyt.

- Olyan szépeket mondasz róla, lehet, hogy neked kéne randiznod vele. – feleltem a szememet forgatva.

- Ne terelj. – szólt rám: - Nem mondtál neki nemet, ez azt jelenti, hogy fontolgatod a dolgot. Adj neki egy esélyt. Ha összejön, akkor mindenki boldog, ha pedig nem, akkor legalább tudod, hogy nem maradtál le semmiről.

Felsóhajtottam. Nagyon erőlteti a dolgot. Őszintén fontolgatom, hogy beszélek neki Chloe-ról, de tudom, hogy azzal több kárt okoznék, mint hasznot. Meg amúgy sem tudom, hogy mit is mondhatnék az egészről, úgyhogy csak ennyit feleltem: - Még meggondolom. Oké?

Vigyorogva bólintott: - Ez már valami lúzer.

- Sziasztok!

Emlegetett szamár...

- Szia Kenzie. –köszöntötte Lily vigyorogva, majd amikor látta, hogy nem mondok semmit, oldalba könyökölt.

- Szia. – köszöntem apró mosollyal az arcomon.

Kenzie furcsán nézett kettőnkre, majd végül a tekintete megállapodott rajtam, és így szólt: - Mehetünk az osztályba? A vizsgáról azért mégsem kellene elkésni.

Ó, igen. A vizsga. Őszintén, a hét elején még azt hittem, hogy a helyzet reménytelen. Viszont, az egész hetet végig tanultam, - persze Mackenzie segítségével, - és a mostani kilátások fényesebbek, mint gondoltam volna. Ez azt jelenti, hogy utolsó órában – bár mennyire is fáj – nem mentem el Chloe termébe, hanem a könyvtárba mentem, hogy tanuljak, óra után pedig Kenzie csatlakozott hozzám, és elmagyarázta, amit nem értettem. Egész jó csapat vagyunk.

- P-persze, menjünk. – dadogtam, miután Lily köhintett egyet, hogy felhívja a figyelmemet arra, megint elbambultam.

- Jól van tubicák, majd később. – intett a legjobb barátom, majd eltűnt a folyosókon tengődő tömegben.

A tekintetem találkozott Kenzie-ével, aki kicsit mintha elpirult volna Lily kijelentésén, bár biztos vagyok benne, hogy én sem nézek ki jobban. Lily mindig képes zavarba hozni akár egy kis aprósággal is.

Megköszörültem a torkomat, majd így szóltam: - Akkor...

- Ó, igen. – mormolta Kenzie, majd elindult, én pedig felzárkóztam mellé: - Hogy érzed? Menni fog?

- Minden tőlem telhetőt megtettem a héten, úgyhogy igen. – vágtam rá magabiztosan, bár a teremhez értünk, a magabiztos igenem inkább lett egy talán.