Szárnyakat adsz - Max Verstappen ✔️

3.

- Bocsi, bocsi a késésért Chris, csak nem volt kedvem jönni. - elnevette magát a mondat után a srác, de láttuk rajta, hogy ez nem teljesen vicc.

Láttam Christian-on, hogy nem örül ennek a belépőnek, arca vörösbe fordult és meg tudta volna fojtani egy pohár vízben a kis pilótáját, de én valamiért viccesnek tartottam. Nem nevettem egy éve, úgyhogy kicsit alacsonyan volt az ingerküszöböm. Elég volt egy szerencsétlen Verstappen, ahhoz, hogy jót nevessek.

Christian hátrabökött és ezzel egyidőben megfordult Max is, így megpillantott engem. Amíg az asztalhoz sétált, végig rajtam tartotta a szemét. Vagyis úgy gondolom. Napszemüveg volt rajta, így nem vagyok benne teljesen biztos, hogy engem bámult, de a testtartása erről árulkodott.

Kissé fura volt a szitu, ezért úgy döntöttem, hogy még mielőtt leül, bemutatkozom, ha már Christian nem mutat be a nagy megilletődöttség közepedte. Áthajoltam a fehér asztal felett és kezet nyújtottam. Ez a jelenet kicsit vadabb lett, mint szerettem volna, eléggé be kellett pucsítanom.
Jézusom Joy, mit művelsz?

Max zavartan fogadta a bemutatkozásomat, majd helyet foglaltunk. Christian meg is szólalt, hogy egy pillanatra se álljon be a kínos csend.

- Max, ezúton szeretném bemutatni neked a menedzsered, Joy Collinst. Remélem jól ki fogtok jönni egymással. - az utolsó mondat eléggé ki lett hangsúlyozva, hogy érezze Max, hogy nem kell mostmár több menedzser, tartson ki mellettem. - Joy egyébként mérnök is, dolgozott a Prema-nál is, úgyhogy a műszaki dolgokban is tud segíteni.

Max rámkapta a tekintetét és lehúzta orrnyergén a napszemüveget, hogy minél inkább szemügyre tudjon venni. A tv-ben nem tűnt ilyen ragyogónak a szeme, mondjuk akkor talán még szebb lenne, ha a pupillája nem takarná ki a kék szempárt. Nevetni kezdett.

- Jaj Chris ne akard bemesélni, hogy ez a csaj nem pályakezdő. Hány éves?

- Max, kérlek mutass több tiszteletet. Joy másfél évvel hamarabb végezte el az egyetemet, ugyanolyan idősek vagytok. - én csak mosolyogtam közben, hagytam, hogy Christian felvilágosítsa.

Max továbbra is méregetett.

- Nem értem, hogy egy ilyen kislány, miért dönt úgy ilyen fiatalon, hogy mérnök legyen. Ez tökre nem nőies, Joy. - szavain kissé felhúztam magam. Hagyjuk már ezeket a 19. századi gondolatokat!

- A menedzsered leszek, tehát a mérnök téma tárgytalan. És én sem értem, hogy egy ilyen kisfiú, miért dönt úgy ilyen fiatalon, hogy 300-al száguldozzon. Ez tökre nem biztonságos Maximilian. - a fiú elvörösödött szavaim hallatán, nem számított válaszra.

- Max Emilian, de hagyjuk. - hangsúlyozta ki nevének kiejtését.

Christian nevetve jelezte, hogy mostmár folytatná a munkát.  Még gyorsan egyeztettünk néhány infót, aztán körbe vezetett és megmutatta az irodámat is, ahova jött velünk Max is, mert egyeztetnem kell vele, ugyanis holnap utazunk Bahreinbe a tesztekre.

Ahogy magunkra maradtunk elmondtam mindent Max-nak és tájékoztattam a menetrendről. Elmondtam neki, hogy eltervezem, mivel fogjuk a médiát újra az ő oldalára állítani. A sok piálás és drogozás miatt nem egyszer volt bunkó a rajongóival, volt mikor verekedésbe is keveredett. Itt jelezte, hogy nem akarja, hogy kedveljék, de biztos voltam benne, hogy nem ezt gondolja.

Egész beszélgetésünk a csipkelődés jegyében telt, de nem igazán tudott megsérteni a fiú, tudtam, hogy amúgy sem teljesen tiszta éppen. Mikor hazaindultam, megkért, hogy vigyem vissza őt is a szállodába, mert most nem vezethet.

- Na ne szivass engem Maximilian, hogy pont egy Forma 1-es pilóta nem vezethet!

- Max Emilian, és egyébként történt egy kis fiaskó és bevonták a jogsimat,  úgyhogy közutakon nem vezethetek, csak a pályán. De igazából nincs is hozzá közöd, csak vigyél a hotelbe! - utolsó mondata nem igazán tetszett, amit azzal jeleztem, hogy kisiettem az irodából.

Csak akkor ért utol, amikor az új céges kocsimhoz értem. Nagyon szép Hondát kaptam, alig vártam, hogy vezethessem. Gyorsan beszálltam és bezártam a kocsit. Max az ajtón kopogott, amikor lehúztam az ablakot. Mostmár lekerült a napszemüvege, így egyenesen a szemébe néztem várakozva. Nagy nehezen kicsúszott a száján egy halk bocsánatkérés, ami igazából nem volt meggyőző, de nem érdekelt, mert tök mindegy, hogy egyedül megyek-e haza vagy sem. Csak húzni akartam az agyát és éreztetni vele, hogy így nem beszélhet velem.

Az út során folyamatosan kritizálta a vezetésem. Szerinte rosszkor váltottam, túl gyorsan vagy túl lassan mentem. Nagyon felidegesített, már szinte sírni tudtam volna, amikor egy mondat megütötte a fülem.

- Nem értem mi ez a veszélyes stílus. Apád nem tanított meg normálisan vezetni, vagy mi van?

Ahogy ezt a mondatot meghallottam, satufékkel megálltam és kiszálltam az autóból. Egyenesen az útmenti erdő felé vettem az irányt és ott sétáltam el egészen a hotelig. Nem volt messze és addig is kiszellőztettem a fejem. Max nem jött utánam, hála az égnek.

A szüleimmel kapcsolatos megjegyzések nagyon érzékenyen érintenek. És ez a mondat csak parázs volt a tűzre, amit az addigi sértegetéseivel szított. Nagyon mérgesen szálltam be a zuhanyba. Kissé elbizonytalanodtam, hogy ezzel a cseppet sem kedves emberrel kell együtt dolgozzak. Még csak meg sem próbált ma együttműködni és kedves lenni velem az első napomon.

De aztán eszembe jutott a célom, és az, hogy világbajnok kell legyen, így el is hessegettem a negatív gondolatokat. A kellemes áztatásból az ajtón való dörömbölés zökkentett ki.

- Hé Joy, Max vagyok, engedj be!

Gyorsan felvettem a pizsamámat és az ajtóhoz léptem. Nem akartam vele találkozni, de kellett a kulcsom. El sem tudom képzelni, hogy vezette haza a kocsim. De legalább úgy látszik, hogy a rendőrökkel nem találkozott. Ahogy kinyitottam az ajtót, szó nélkül bejött és leült a kanapéra. Ezt kikerekedett szemekkel értékeltem. Max pedig rám pillantott, miközben nyújtotta a kulcsomat.

- Elnézést, amiért szemét voltam. Annak ellenére, hogy véleményem szerint borzasztóan vezetsz. - mosolygott mondatán, majd újra ellepte a komolyság az arcát - Nem lett volna szabad ismeretlenül ilyen megjegyzéseket tennem. Utánad néztem és mostmár tudom, hogy a szüleid elhagytak születésedkor. Nem szabadott volna ezt felhoznom. - nagyon fájtak ezek a szavak.

Hiába egész életemben ezzel a ténnyel éltem, akkor is nehéz elfogadnom, hogy a szüleim csak úgy eldobtak. Nem is emlékszem rájuk. Még pár hónaposan az egyik tűzoltóság lépcsőjére tettek, így árvaházakban nőttem fel. Az intelligenciámnak köszönhetően, hamar el tudtam szabadulni ezekről a pokoli helyekről, de továbbra is nehéz visszagondolni azokra az időkre. Bár ennek köszönhetem az önállóságom, mégis kényelmesebb lett volna egy boldog családban felnőni. A nevemet is random idegenektől kaptam a kórházban.

- Elfogadom a bocsánatkérésed. Nem tudhattad és nem te vagy az első, aki belebukik a témába. Csak tudod sok volt a mai nap, és a mondatod után nem bírtam türtőztetni magam. Nehéz, hogy nem tudom miért nem voltam nekik elég jó. Minden sikerem után azt érzem, hogy nekik akartam bizonyítani. - elfordultam Maxtól, amikor éreztem, hogy a könnyek kezdenek a szemembe gyűlni.

- Tudod, a szüleim elfordultak tőlem egy ideje. Nem tűrték el a viselkedésem. Számomra nagyon fontosak, így nagyon nehezen viselem, ami csak még mélyebbre ránt. El sem tudom képzelni, milyen lehetett a szülői támogatás nélkül elkezdened az életed. Nekem nem ment volna nélkülük. - monológja végén csodálkozva felkapta a fejét. - Hú, nem tudom ezt miért mondtam el neked. Bocs, nem akartalak ezzel is terhelni, meg amúgy sem ismerjük egymást.

- Nagyon sajnálom Max, tudom, hogy meg fog javulni a kapcsolatotok. Most egy rosszabb korszakban van az életed, de ez javulni fog és vissza fogtok találni egymáshoz.

A fiú elmosolyodott és rám is rámjött ez a fura érzés. Életünk első igaz beszélgetése volt ez, és olyan dolgokat mondtuk el egymásnak, amit másoknak nem igazán. Mégis helyesnek éreztem, amit tettünk. Ahogy kiindult az ajtón, még visszafordult, majd annyit kérdezett, hogy:

- Akkor haragszol rám?

- Nem, Maximilian, tényleg nem.

Érdekes pillanat volt. Mintha ez a beszélgetés egy jel lett volna.