Szárnyakat adsz - Max Verstappen ✔️

19.

- Sajnálom, Joy! Nem akartam elbaszni. Csak azt hittem te is érzed. Rohadt hülye vagyok. Soha nem fogok közeledni, ha nem szeretnéd. Haragszol rám?

Szólalt meg Max, aki hallottam, hogy a fürdőszoba ajtaja előtt áll. Azt hiszi, hogy nem akarom őt. Pedig nagyon is. Csak nem tudom ezt kezelni.

- Nem erről van szó, oké? Nem zavart. Vagyis nem tudom. - mondtam sírva az ajtó másik oldalán lévőnek.

- Joy, mi van veled? Tudom, hogy valamit nem mondasz el. Kérlek, bízz úgy bennem, ahogy én benned!

- Nem megy. Könyörgöm, hagyj most! - feleltem, de igazából nem akartam, hogy valóban békén hagyjon.

Túl bunkó vagyok vele, tudom. Elhalkult. Hallottam, hogy leül a padlóra néhány fájdalmas felszisszenés közepette.

Fájt ez a szituáció. Annyira akartam, de itt van bennem ez a fal. Le akarom ezt bontani Max-ért, de az a valami gátol.

Próbáltam gondolkodni, hogy mi lehet a bajom. És hirtelen megvilágosodtam. Sosem búcsúztam el igazán Tőle. Nem mentem el a temetésre, nem voltam sosem a sírjánál, mert nem bírtam volna ott lenni. De így a végső búcsúra sosem került sor.

Ameddig valakivel nem búcsúzol el végleg valamilyen módon, akkor képtelen vagy továbblépni. És nekem ez a problémám. Mostmár készen állok. El kell mennem hozzá Olaszországba, a temetőbe, ahol nyugszik.

A gondolatomat a telefonom csörgése zavarta meg. Ismeretlen szám. Felvettem, hátha fontos.

Max anyukája volt az.

- Szervusz Joy. - hallottam a sírástól megtört hangját. - Kérlek, mondd el hol van a fiunk. Szörnyű szülők voltunk. Bocsánatot kell kérnünk az én csodálatos gyermekemtől!

Az gondoltam, hogy ennek nem állhatok útjába. Legalább ő kapja vissza a szüleit, ha nekem nem jutottak. Megérdemli, hogy szeressék. Elmondtam a címet és a szobaszámot is.

- Rendben, asszonyom! Arra megkérhetem, hogy vigyázzanak rá a következő 1-2 napon? Az orvos megkért, hogy végig figyeljük, de nekem nagyon fontos dolgom van és el kellene mennem.

Mrs. Verstappen beleegyezett és nem győzte megköszönni, hogy felnyitottam a szemüket a kórházban. Boldog vagyok, hogy segítettem.

Eldöntöttem, hogy még most elutazok Rómába, hogy végső búcsút vegyek. Mostmár azt érzem, hogy ezt követően készen állok az új életre.

Kiléptem a fürdőből elég megviselt arccal, a Max-é sem különbözött.

- Nekem most el kell mennem. - mondtam. - A szüleid felhívtak és nagyon szeretnének veled beszélni. Bocsánatot akarnak kérni. Itt hagyom a bizonyítékokat is. Vigyétek el a rendőrségre, ha már jobban vagy. Most pár napig távol leszek, így abban nem tudok segíteni.

- Az szép, rám hívod Anyámékat. Van valakid, ugye? Hozzá mész. Azért vagy ilyen távolságtartó. Mindig is éreztem, hogy undorodsz tőlem. Szinte sosem értél hozzám.

- Jézusom, nem erről van szó! Kérlek hagyj most elmenni és ha még érdekel, akkor később mindent elmagyarázok.

- Nem hagylak úgy elmenni, hogy nem tudod mit érzek! Ha ezek után visszatérsz, akkor örülök, ha nem akkor elfogadom. - állt be elém miközben pakoltam.

Megálltam a hajtogatás közben és mélyen a szemébe néztem. Láttam, ahogy összeszedi a bátorságát.

- Joy Collins. A legeslegelső nap óta nem hagysz nyugodni. Annyira el akartam tolni ezt az egészet magamtól, mert Kate után rohadtul féltem valaki iránt érzéseket táplálni, de nem tudtam ezt magamban legyőzni. A sok bunkózás azért volt, mert nem tudtam kezelni ezt az érzést. Az egész lényed csodás, tökéletes vagy. És lehet ennek nem örülsz, de el kell mondanom, hogy szükségem van rád. Minden verseny előtt és után csak rád gondolok. Lehet túl sok mindent elmondtam most, de az az igazság, hogy amikor velem vagy akkor érzem magam erősnek. És mostmár nem félek a szerelemtől. Be merem vallani magamnak is és neked is. Kibaszottul szerelmes vagyok beléd Joy Collins.

Te szent isten! A szemeim könnyel teltek meg. Max is szeret. Valaki itt áll előttem és azt mondja, hogy őszintén szeret. Annyira ki akarom én is mondani. De még nem tehetem. Félek, hogy ha most nem mondom ki, akkor elveszítem. De előtte még van egy dolgom.

Láttam arcán, hogy várja a reakciómat. Nagyon megkönnyebbültnek tűnt.

Megérintettem mellkasát, amilyen lágyan csak tudtam. Majd feleltem neki.

- Max. Könyörgöm ne haragudj, de el kell most mennem. Kérlek, várj meg! Keresni foglak.

Majd otthagytam a szoba közepén állva. Ahogy kiléptem megjelentek a szülei is, akiket szótlanul otthagytam. Látták rajtam, hogy ki vagyok teljesen, így nem firtatták a dolgot.

Elindultam a reptérre. A taxiban lefoglaltam az első repjegyet, amit találtam Rómába. Viszonylag keveset kellett várnom, aminek örültem mert nagyon furán éreztem magam. Éppen valaki most vallotta be, hogy szeret, én pedig a több, a mint egy éve halott barátomtól megyek elbúcsúzni. Mondanom sem kell, hogy mennyire kavarognak az érzéseim.

A repülőn ülve végiggondoltam az utóbbi időszakot. Teljesen egyértelmű, hogy Max-ot akarom. Mostmár nem kérdés. Remélem nem utál meg, hogy otthagytam a vallomása után. Tudom, hogy nagyon bunkó voltam.

Odaértem a hotelbe, amit lefoglaltam és egyből álomba zuhantam. Az utóbbi időben nem igazán tudtam aludni, de most az összes álmatlanság összegyűlt és elnyomott.

Reggel felébredve a hírportálokon Max ártatlanságának híre fogadott. Elég hamar megoldották a szülei, úgy látom. Nagyon boldog vagyok, hogy megmenekült attól, hogy teljesen kikészítsék egy hazugság miatt. És annak is örülök, hogy megoldotta a szüleivel a problémáit. Tudom, hogy nagyon fontos ez neki.

Majd megláttam, hogy kiadott egy közleményt, ahol elmondja, hogy a zsarolások miatt állított rólam valótlanságot. És, hogy a Forma 1 tárt karokkal vár vissza. Felszabadultam, hogy kiderült az igazság.

Gyorsan írtam neki egy üzenetet, hogy köszönöm, hogy elmondta az igazat és örülök neki is. Megkérdeztem azt is, hogy hogy van. Nem kaptam rá választ, de nem is baj. Nem érdemlem meg a tegnapi után.

Már csak egy dolgom van. Elmenni oda, ahova eddig nem mertem.

Nagyon nehezen találtam meg a temetőt, majd vagy 1 órát bolyongtam, hogy megtaláljam a sírt.

Amint megpillantottam, lerogytam elé és teljes erőmmel sírni kezdtem. Itt vagyok, már rég el kellett volna jönnöm. Mikor kicsit megnyugodtam, leültem mellé és elmondtam, amit már egy éve el akarok.

- Szia, Harry. - kezdtem. - Tudom már el kellett volna jönnöm, de tudod milyen hülye vagyok. Azt hiszem mostmár boldog tudok lenni és tudom, hogy nagyon büszke vagy rám. Azt is tudom, hogy sosem hibáztattál a halálodért, de én sokáig magamat okoltam. Rájöttem, hogy neked az számított mindig is, hogy boldog legyek. És képzeld, most van valaki, aki azzá tud tenni. Ennek ellenére sosem foglak elfelejteni. Te vagy az az ember, aki azzá tett, aki vagyok. És ezt azzal fogom meghálálni, hogy boldog leszek. Tudom, hogy rajtam kívül az életet szeretted a legjobban, ezért megígérem, hogy érted is fogok élni. Úgy igazán. Egy életet fogni élni kettőnkért. Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni. Köszönöm, hogy megmutattad mi a fontos. Sosem foglak elfelejteni. De lapoznom kell, és egy új fejezetet kezdeni. Szeretlek! - simítottam meg sírját.

Elmondtam neki. Akkora megnyugvást, amit ott éreztem talán sosem fogok újra. Teljes testemben reszkettem. Ennyi kellett "csak". Nem voltam képes lezárni eddig. De talán ennek itt volt az ideje. Túl nagy szerelem volt ez ahhoz, hogy csak úgy egyszerűen elengedjem. És kellett hozzá az is, hogy találtam valakit, akit tudok szeretni. Tudom, hogy örül nekem Harry, bárhol is van most. Mindig a boldogságom volt számára a legfontosabb.

Mostantól elkezdődik az új életem. Érte és legfőkképpen saját magamért.

Új éltem első lapja pedig egy vallomással kell kezdődjön. Elmondom Max-nak, hogy mit érzek.