Szárnyakat adsz - Max Verstappen ✔️

18.

Leültem az ágya melletti székre, majd válaszoltam.

- Nem. - mondtam.
- Nem válaszolsz, vagy nem vagy mérges? - látszik, hogy iskola helyett inkább a gokart pályán volt a srác.

- Nem vagyok mérges! Hogy lennék? Arra legyek mérges, hogy majdnem meghaltál? - mondtam és kijött belőlem az utóbbi órákban felgyülemlett feszültség sírás formájában.

Próbáltam magam visszafogni. De az eddigi aggodalom és a mostani megnyugvás az ezt hozta ki belőlem. Láttam rajta, hogy meglepte a reakcióm.

- Te aggódtál értem? - kérdezte.

- Igen, aggódtam, talán probléma?

- Nem. Nem probléma, vagyis ja, azt hiszem nem probléma.

Ezután az eszmecsere után elkezdtünk nevetni. Ilyen gyerekes beszélgetést is régen hallhatott a világ. Tipikusan két ember, akik nem túl erősek az érzelmek kifejezésében.  Majd a nagy nevetgélésben az arca grimaszba fordult és felsóhajtott.

- Mi a baj? Minden rendben? - kérdeztem arcát kémlelve.

- Persze-persze. Haza is kéne engedniük végre.

- Max. - néztem rá komolyan. - Mindenki érti, hogy kemény csávó vagy. De uncsik az olyan emberek, akik nem vallják be ha fáj valami. Az nagyobb gyengeség, ha nem mondod el. Láttam a balesetet, szerencse, hogy ennyivel megúsztad.

- Oké. - mondta, mint egy kisgyerek. - Csak nem akarom mindig rád hárítani a problémáimat. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy ilyen gáz ember vagyok. Meg amúgy is van életed, én nem zavarhatok be.

- Max! Nekem te vagy a munkám, már mondtam. És... - ekkor elhallgattam.

Hogy mi? Jézus Joy. Már kirúgott! Te miről beszélsz? Vörös arcommal próbáltam az összezavarodott arcú Max-nak magyarázatot adni.

- Vagyis elnézést, csak voltál a munkám. Mert tudod, ha nem emlékeznél szólok, hogy kirúgtál. - szemeiben megjelent a megbánás. - De nyugalom, már túl vagyok ezen. És mindent elmondhatsz, számomra ez nem teher. Azért vagyok itt, mert érdekel, hogy mi van veled.

Mosolyra húztuk szánkat, majd társalgásunkat megzavarta Max orvosa. Kimentem amíg beszélgettek. Majd visszaértve a kórterembe Max közölte, hogy megbeszélte az orvossal, hogy hazamehet saját felelősségre. Én még nem tartottam jó ötletnek, de nem tágított.

Monaco-ba még nem igazán bírt volna ki a sérüléseivel egy repülőutat, így itt kellett maradnia. Elmondta, hogy a hotelbe nem szeretne visszatérni, ahol sok pilóta és ismerős van. Most elég nagy ellenségesedés megy vele szemben a Kate-ügy miatt, így nem szeretne a hotelben együtt lenni azokkal, akik utálják. Felajánlottam neki, hogy jöhet oda, ahol én szállok meg. Tudtam, hogy jelenleg nem támogatja senki, én pedig miatta érkeztem ide, úgyhogy logikus döntés volt.

A kórházból való kijutás elég kalandosnak ígérkezett. Tele volt újságírókkal az utca, mivel a Red Bull még nem közölt semmit Max állapotáról. Gyorsan hívott egy sofőrt, aki beparkolt a kórház elé egy lesötétített üvegű autóval. Én jól beöltöztem, még napszemüveget is vettem, majd egy óvatlan pillanatban egy a kórházat éppen elhagyó család mögött távoztam és amilyen gyorsan csak lehetett beszálltam az autóba. Hála az égnek senki nem vett észre.  Amíg bent voltunk, Max számára nehézkes volt még a járás is, de amikor kilépett az újságírók kereszttüzébe, úgy tett, mintha mi sem történt volna. Csodáltam az erejét. Majd adott egy rövid interjút és beszállt az autóba. Itt már nem tudta leplezni a fájdalmait. Adtam is neki az orvostól kapott fájdalomcsillapítóból.

A hotelbe érve külön szobát akart kivenni. De az állapotát figyelembe véve és azt, hogy az orvos a lelkemre kötötte, hogy az első este még figyeljek rá, nem engedtem. Szépen jött velem a szobámba. Ahogy beértünk és lepihent, egyenesen a szemembe nézett.

- Nem félsz velem kettesben lenni? - kérdezte szomorúsággal az arcán.

Megszakadt a szívem. Ezek a vádak karriereket és életeket tehetnek tönkre, ha valóban csak kitaláltak. Nem válaszoltam neki, csak a bőröndömben kezdtem kutakodni. A mappát kerestem a bizonyítékokkal. Amint megtaláltam a kezébe adtam. Elindítottam a hangfelvételt is.

Ahogy meghallotta, hogy kimondja Kate, hogy hazudott, hirtelen lesápadt és alig hitt a fülének. Majd rám nézett és úgy mosolygott rám, mint még soha.

- Te hittél nekem! Istenem, te hittél nekem! - mondta már-már elérzékenyülve. - Joy, te vagy a legcsodálatosabb ember! Nem tudom eléggé megköszönni, amit eddig tettél értem. Miért vagy ilyen tökéletes? - tette fel a költői kérdést.

- Hagyj már, Verstappen! - válaszoltam, mert nem tudtam kezelni az örömét. - Ezt elvisszük a bíróságra és túl is leszel rajta. Az igazság a legfontosabb.

- Mindent elmondok az embereknek rólad. Elmondom, hogy hazudtam. Kérlek hidd el, hogy csak Kate miatt rúgattalak ki! Sosem akartam ezt.

- Elhiszem. De kérlek hozd ezt rendbe, mert szeretnék még a Forma 1-ben dolgozni.

Megbeszéltünk minden részletet. Órákig csak mondtuk és mondtuk. Majd már láttam rajta, hogy nagyon fáradt, így ágyba parancsoltam. Ki kell pihennie a balesetet. Segítettem neki megtalálni azt a pozíciót, amiben nem fájtak a sérülései.

Majd mikor már hajoltam el tőle, lágyan megfogta karomat.

- Ugye tudod mennyire hálás vagyok? Csak te voltál itt velem életem legnehezebb időszakában. Nagyon fontos vagy nekem!

Közelebb hajolt és az arcomba lógó barna hajtincset a füleim mögé igazította. A szemembe nézett és mosolyogni kezdett, mikor látta, hogy nem távolodom el. De aztán egyre közelebb került, amitől elfogott a pánik. Túlságosan feltörtek bennem az érzelmek. A szívem nagyon akarta ezt az egészet, de a testem nem engedett

Amikor Max már megcsókolt volna, én elrántottam a fejem és a fürdőszobába rohantam. Bezártam az ajtót és zokogni kezdtem.

Miért nem ment? Itt van Max, aki úgy látszik, hogy érez valamit. Erre elmenekülök.  Akármennyire meg akarok szabadulni a múlt fájdalmaitól, annyira nem megy.

Mikor kezdhetek végre új életet?