Szárnyakat adsz - Max Verstappen ✔️

7.

A szezon kezdete előtti napok nyugodtan teltek. Csak e-mailben tájékoztattam Max-ot az esetleges feladatairól. Nem akartam vele se telefonálni, se másfajta beszélgetésbe keveredni. Talán az e-mail volt a legtávolságtartóbb választás. Soha nem válaszolt rájuk, de mindent teljesített, amit leírtam neki.

Talán kicsit többet gondolkodtam azon a vitán, mint akartam. Nem tudom mi miatt, de ez a bolond ember nem akart kimenni a fejemből. Természetesen minden munkám vele kapcsolatos, de a szabadidőmben is beleköltözött a fejembe. Túl erős benyomást keltett minden találkozónk. Nem akarok vele találkozni és kommunikálni, de mégis azt éreztem, hogy találkoznék és kommunikálnék vele. Milyen szánalmasan hangzik.

Azt gondolom, hogy egy év folyamatos egyedüllét után túlságosan ki vagyok éhezve minden szociális érintkezésre. Ezért jár csak a fejemben. Komolyabb dolgot nem érzek iránta, mert a szívem még mindig túlságosan tele van fájdalommal és szerelemmel más személy irányába. Bár már egyre inkább fakultak azok az érzelmek, de nem tűntek el. Mondjuk Mick-kel szinte mindennap találkoztunk, de vele mégsem volt olyan izgalmas együtt tölteni az időt, mint Max-szal.

A majdnem-pofon miatt haragos voltam rá valamennyire, de fura módon ez sem hagyott bennem akkora nyomot. Úgy látszik ez az egy év a büszkeségemet is megtépázta.

Egy hét van a futamig, úgyhogy kezdek is készülődni, mert holnap indulok. Aria-val és Mick-kel utazunk, úgyhogy még egy kicsit elkerülhetem ezt a jómadarat. Akit csak emlegetnem kellett, épp az ajtóm előtt áll. Honnan tudja, hogy hol lakom?

- Honnan tudod, hogy hol lakom? - nyitottam ajtót, majd egyből letámadtam a kérdésemmel.

- Sajnálom, Joy. Akkora hülye voltam. Sosem bántanálak se téged, se mást.

- Honnan tudod, hogy hol lakom? - szakítottam félbe.

- Jaj ember, annyit gyakoroltam ezt a bocsánatkérést, te meg félbeszakítasz. Egyébként Aria mondta el. - köszi Aria, plusz egy kellemetlen találkozó.

Intettem Max-nak, hogy jöjjön be. Olyan félénken lépkedett a nappaliba, mint egy kisfiú, aki először jár fogorvosnál.

Leült a bézs bőrkanapémra, én pedig elhelyezkedtem törökülésben vele szemben a másik kanapén. Egy ideig csak néztünk egymás szemébe. Vártam, hogy folytassa a bocsánatkérést. Igazából nem volt rá szükség, de akartam, hogy szenvedjen még egy kicsit. Vagy egy perc farkasszem után végre megszólalt.

- Tényleg sajnálom. Szinte soha nem kérek bocsánatot senkitől, úgyhogy nem tudom mit kéne még mondjak. Ilyet soha nem teszek újra. - itt már látta a halvány mosolyomat, így megkönnyebült arccal folytatta. - Csak tudod akkor újra összevesztem Apáékkal és nehezen viseltem, amit rajtad vezettem le. Az interjúm után felhívtam őket, mert azt hittem ők is büszkék rám, úgy mint te. De azt mondták, hogy ez csak egy médiafogás volt és ugyanúgy le fogok csúszni, mint azelőtt.

Megint megsajnáltam a fiút. Inkább büszkék lehetnének a szülei, hogy bátor volt. Nem a hátsó szándékot kell keresni a saját gyerekükben.

- Nagyon sajnálom Max. El tudom képzelni, hogy ez mennyire rosszul esik, de arra szeretnélek kérni, hogy ezt ne rajtam vezesd le. Nem az előző volt az első, amikor bunkó voltál velem. Kérlek ne beszélj így, mert akkor nem tudjuk ezt együtt folytatni. - az utolsó mondatnál felkapta a fejét és szomorúan nézett rám, ami bevallom jól esett.

- Akkor nem haragszol rám?

- Nem Max. A szüleid meg fognak bocsátani, ebben biztos vagyok. Csak tedd őket büszkévé. - bólogatott szavaim hallatán.

Nem teljesen így gondoltam a dolgokat. Kicsit mérges voltam a szüleire, hogy a legrosszabb napjain nem támogatják a fiukat, amikor pont szüksége lenne rájuk. De nem Max előtt akartam őket leszólni.

- Egyébként én is bocsánatkéréssel tartozom. - olyan csodálkozva nézett rám, mintha egy kisangyal lennék. - Az akkori beszólásom nem volt túl kedves. Tele voltál adrenalinnal és pont ilyenkorra időzítettem ezt a megszólalást. Túl frusztrált voltam és rajtad vezettem le.

- Miért voltál frusztrált? - kérdezte.

- Csak nagyon szeretném, hogy te nyerj. - megint hamarabb beszéltem mint gondolkodtam.

Nekem teljesen más miatt fontos, mint neki, de ő ezt nem tudhatja.

- Mármint tudom, hogy megérdemled. Sokat dolgoztál érte. És mint láthatod eléggé beleélem magam a munkámba, ami igazából te vagy. - nevetett válaszom hallatán.

- Amúgy Sergio nem lóg ennyit Aria-val, úgyhogy valamit rosszul csinálunk. - mondta. Tudom Max, tudom, zavar is. - De be kell valljam, bírom ezt a dumálgatást a kis csicskásommal. - nevetett, én pedig kamu-felháborodott fejjel felálltam és tarkón csaptam, majd visszaültem.

Megérdemelte.

- Jól van Maximilian. Még egy ilyen, aztán kicsavarozom az egyik kereket a futam előtt, utána meg mehet a hiszti. - nevettünk. Jobb volt, hogy nem mentünk bele mélyebben a témába.

- Miért vállaltad el ezt a munkát? Mindenki híresztelte, hogy mekkora szemét vagyok.

Rendkívül őszinte pillanatomban voltam, így majdnem a teljes igazságot mondtam el. Igen, nálam a rendkívül őszinteség a fele igazságot jelenti.

- A munka előtt egy évig teljesen elszigeteltem magamat a külvilágtól, mert volt egy durva szakításom, amin nem igazán sikerült túl lenni magam. De annyira egyedül éreztem már magam, hogy kellett valami, és akkor érkezett Christian hívása. Igazából az sem érdekelt, ha te vagy a sátán, akkor is elvállaltam volna. Akartam már végre törődni valakivel. - láttam rajta, hogy megérintették szavaim.

- Hát én eddig nem éreztem azt a törődést. -megforgattam a szemeim. - Na jó, vicceltem. Igazából jelenleg te vagy az egyetlen, aki figyel rám. Nem beszélünk olyan sokat, de mégis csak tőled érzem a valódi támogatást. Fura ez nekem, mert régen rengetegen legyeskedtek körülöttem, de most annak ellenére, hogy felkaptak, magányosnak érzem magam. Hiába kapom a támogató üzeneteket instán, nincs egy igazi közeli bizalmasom sem. Jó, egy ideje talán Daniel-lel újra közelebb kerültünk egymáshoz, de vele is általában csak hülyéskedünk. - szomorú tekintete egyre inkább meghatott. Ő is magányos.

- Akkor ketten vagyunk. - tört ki belőlem egy erőltetett nevetéssel - Én is rohadtul magányosnak érzem magam. - néztem Max szemébe megtörtem. Hú, ezt még sohasem mondtam ki hangosan. Bocs, hogy most így kijött.

- Nyugi, legalább a magányos emberek tartsanak össze. - fájdalmasan egymásra mosolyogtunk. - Tudod mit? Mostmár fejezzük ezt be. Legyünk magányosak együtt. És ez tudod mit jelent? - tette fel a költői kérdést.

-Nem leszünk magányosak! Mekkora géniusz vagy, Maximilan. Olyan mintha valami idézetes oldalról szedted volna le a gondolataid.

- Kérlek ne oltsd le az idézeteimet. Amúgy meg nem idézetes oldalról van, hanem egy zenéből. - a kamu megsértődés már jól ment neki is.

- Általában ezt az emberek nem beszélik meg egymással, hogy jóban lesznek, ez csak jön magától. De igazából mi furák vagyunk, úgyhogy legyen.

- Helyes válasz. A barátod akarok lenni, Collins. - megmelengette szívemet ez a mondat.

- Rendben, akkor legyünk azok kedves Max Verstappen barátom.

Ki gondolta volna, hogy ő a lelkizés mintaképe? Nem ilyennek képzeltem ezt az embert.

Még órákat beszélgettünk, majd mikor elment, akkor csapott meg a valóság. Az az ember lett a legújabb cimborám, akinek a teljesítményét ki akartam használni a saját lelki békém érdekében.

Teljesen hülye vagyok. Szerintem most csalódást okoztam az egy évvel előtti énemnek.

Ez az új barátság mégis boldogabbá tesz, mint szeretném.

Sziasztok!

Mától újra érkeznek rendszeresen a részek. Remélem szeretni fogjátok őket!