I Promise / Befejezett/

2.

" ...felkapom a földről a pólómat majd a nadrágot is. "

- Szép napot Lewis! – harsogja a terasz bejárata felé menet. Lewis neked az anyád picsája, te pöcs! Természetesen hangosan sosem mondanám ki neki. Remélem már elhúz itthonról a fenébe! Magamban mérgelődve teszem tovább a dolgomat. Az egész napom úgy telik el, hogy vagy elalszom vagy elájulok. Naná a medencés affér után nem vetkőztem le újra, ezért még mindig vizes rajtam a ruha. Egész nap nem győztem vacogni, de legalább nem gondoltam az éhségre. Mielőtt haza indulnék még gyorsan megcsinálom a csapot a konyhában. Lupe még nem állt neki a vacsorát készíteni addig nem leszek útban legalább. Éppen befejezem mikor ezek odafent megint rázendítenek. Hiába az élet szép! Ajtócsapkodás, csörömpölés. Nancy visít mintha nyúznák, pedig sok mindent kinézek a ház urából. De azt hogy megütné azt nem. Igazából az ilyen verekedős dolgokhoz igencsak nyápicnak tűnik. Na mindegy én ezt nem hallgatom, gyorsan összepakolom a szerszámokat. Még mielőtt mennék Marcus szalad be a konyhába a lábaimat átölelve csimpaszkodik.

- Lou bácsi ne hagyj itt kérlek. – nyöszörgi az alig négy éves kis kék szemű szőke csoda. Lupe csak rosszallóan forgatja a szemeit, na nem rám hanem a fentiekre.

- Gyere prücsök, menjünk ki a faházba. – kapom fel a pehelysúlyát. Kiviszem legalább ne kelljen ezt hallgatnia. Annak idején én is rettegtem mikor a szüleim veszekedtek. Pedig én nem négy éves voltam, hanem sokkal több.

- Előbb leteszem a dolgaimat, aztán felmegyünk. Ha szeretnél megvárhatsz.

- Megvárlak Lou bácsi. Szeretek veled lenni. Te sosem kiabálsz.

- Pedig én is tudok ám, de veled sosem tenném. – vigyorgok a karjaimban lévő picurra. Miután lepakolok célba is vesszük a házikót. Még az apja csináltatta neki tavaly, a harmadik születésnapjára. De szerintem még egyszer sem jött fel ide a kisfiával. Szokásunkhoz híven be is helyezkedem, ő meg az ölembe. Nem először vagyunk így itt összebújva. Halkan kezd mesélni mindenféléről csacsog, majd egyszer csak elhalkul a hangja. Lepillantva édesen alszik, a hajába túrom az ujjaimat. Majd én is lehunyom a szemeimet egy pillanatra. Iszonyat ordibálásra kapom fel a fejemet. Szintúgy a kicsi mellettem, odakint már szürkül. Talán ha egy órácskát szunyálhattunk.

- Marcus! – jön megint a csodás hang. Na a faszom, megint össze kell fussak ezzel a barommal. A kicsi ki is dugja a fejét az ablakon.

- Igen papi? – csicsereg neki kedvesen. Papi meg a francokat! Én biztos mondtam volna neki, csá fater mizu?

- Gyere le kicsim. Papinak el kell mennie, de sietek haza. – mondja a nagyobbik. Persze sietsz mi? Majd hajnalban esz haza a rosseb. Hú de utállak te zsugori dög. Kénytelen kelletlen mászok le én is Marcus után.

- Te meg mi a picsát kerestél itt fennt a fiammal? – s mire válaszolhatnék egy hatalmas pofonnal leszek gazdagabb. A kicsire pillantva az csak áll könnyekkel a szemében, én meg szorongatom az arcomat. Ó, hogy rohadnál meg mocsok! Gondolatban már ezer féle képpen öltelek meg. Tekintetét állva nézek rá, legszívesebben szemen köpném. Persze ha nem lennének ennyire gyönyörű szemei. A kurva életbe már! Megint ezek a gondolatok.

- Menj be Marcus, mindjárt jövök. – néz le a fiára, aki nem a fia. Az is tuti, nem is hasonlít rá a gyerek.

- Oké papa, de ne bántsd a legjobb barátomat. – na itt szorul a drága papiba a levegő, nyikkanni sem mer csak hol a gyereket nézi hol engem. Persze amint beér a kicsi, leken a tetű még egy pofont.