A sír felé közeledve elfog a páni félelem, nem látom Lou -t a padon ülni. Idegesen pattanok ki és jártatom a tekintetemet. A nevét kiabálva egyre idegesebb vagyok már a sírás kerülget. Elrabolták, elvitték! Uram Isten most mi lesz? Kínomban a hajama...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Végre van anya képének újra kerete. Semmi másom nem maradt tőle csak ez, valamint az óra a csuklómon. Biztos, hogy a feljavítást Harry intézte amíg a kereteket válogattam. Majd megköszönöm neki, igazán kedves. Mondjuk ma nem is volt bunkó és a csók amit kért nem nagy áldozat a dolgokért. Nem is esett nehezemre, nagyon jól csókol és annyira szép férfi. Bár azt még nem értem, ő mit lát bennem. Alacsony vagyok nagy a hátsóm is, a hajam mindig borzalmasan áll. Ja és nem utolsó sorban csóró vagyok! Semmim sincs a képen, a kispárnámon és az órámon kívül. Kicsit szédülök és alig kapok levegőt, a hányingeremet is elég nehéz lent tartani. Szerencsére már végeztünk a vásárlással és a kocsi felé tartunk.
- Ugye nem is a cég ajándéka volt? - fordulok hátra a mögöttem baktatóhoz.
- Mit számít? Csak az a fontos, ha boldognak látlak. - válaszolja mosollyal az arcán és most még el is hiszem neki. Az ajtóba kapaszkodva szédülök meg alig bírják a lábaim. Azonnal reagál és szinte ölbe kapva tesz a kocsiba.
- Jól vagy, minden rendben? - motyogja a nyakamba a kérdést, alig van erőm válaszolni. De hazudni semmiképpen nem szeretnék, ma nagyon normális volt. Nem akarom kihúzni a gyufát nála.
- Igen, én jól csak egy kicsit megszédültem. - ez így is van, a térdeimre támaszkodok előre. Nagyokat lélegzem talán akkor elmúlik a hányinger. Nem szeretném ezt a szép autót összepiszkítani, na azért biztos megbüntet. De minimum felpofoz és olyan erőset tud ütni az nem hiányzik.
- Mit mondtam az őszinteségről? - mordul fel, de most nem tudom mi a baja. Ez az igazság. - Karl siessen menjünk haza, Raul felhívnád Dr. Horan-t, hogy jöjjön át? - szól előre. Közben a hátamat simogatja, ami nagyon jól esik most. Valaki törődik velem és ez nagyon jó érzés.
- Sajnálom, ne haragudj. De még meg kell szoknom ezt. Nem megy egyik napról a másikra. - suttogom, bár tényleg az igazat mondtam neki. Csukott szemmel erőtlenül dőlök a mellkasára, a szívdobogását hallgatva. A vállaimnál fogva tart szorosan, karjaimmal átölelem hátha segít. De annyira rám tör a remegés, hogy le sem tudom állítani.
- Azt hiszem hányni fogok. - kiáltok fel, de már másra nincs időm. Magam elé kapom a hátizsákomat. Inkább azt hányjam össze, mint a kocsiját. Mikor alább hagy az inger, akkor egy üveg vizet felém tart egy papír zsebkendő társaságában. Hálásan nyúlok érte, alig van erőm reszket mindenem.
- Annyira szégyellem magamat. - nyöszörgöm, de legalább az autó épen maradt.
- Nem kell. Tudnom kellett volna, hogy ez neked még sok. Mostantól ki sem szállhatsz az ágyból, amíg teljesen meg nem gyógyulsz. - végre megáll a jármű, csak a felém nyúló kezet látom. Erőtlenül kapaszkodom belé és hagyom, hogy kisegítsen a kocsiból. Alig lépek egyet már el is sötétedik előttem minden.
