I Promise / Befejezett/

28.

Lassan totyogunk el a fürdőig szorosan tartva a derekánál. A kezeit féken nem tudja tartani egy pillanatra sem.

- Vezetni is megtanulhatok? - kérdezi, de már nyögdécselve.

- Ha szeretnél, igen. Sőt még saját autód is lesz. Bár jobban örülnék, ha én vagy a sofőr vinne. Nem akarom, hogy megsérülj Kicsi. - hajolok a vállára a wc. elé érve. A nadrágját maga tolja le, de csak áll. Én meg mögötte.

- Most akkor nem tartod Hazzy? - hajtja hátra a mellkasomnak a fejét. Szem forgatva hatalmas vigyorral a képemen teszem amit kér. Csak tarom a szépséges szerszámát a markomban.

- Ha egy kicsit mozgatnád a kezedet az jó lenne. - kuncorászik.

- Na de Lou! A pisiléshez az tuti nem kell. - húzom el a kezemet. Mire csak morog, mint egy mérges kiskutya. Hátra lépek tőle úgy nézek rá.

- Nem is mondtam, hogy kell pisilni. S ha már elkezdted befejezhetted! - kacsint miközben bokáig tolja a nadrágját. Meg is szédül, azonnal észreveszem még pont időben kapom el a drágámat. A szívem majd ki ugrik annyira megijednek, csak reszketve kapom ölbe.

- Te figyi csak megszédültem nem kell tartani, ölben. - cirógatja meg az államat. Még a könnyem is kicsordul hagyom végig folyni az arcomon. Lassan engedem le, de szorosan tartom.

- Most miért sírsz Hazzy cica? - érinti a puha ajkait az enyémhez.

- Nagyon megijedtem Kicsi, hogy elesel és valami nagy bajod lesz. - szipogom miközben kinyitom a szemeimet, hogy ránézzek.

- Édesem fél évet éltem az utcán, előtte sem volt könnyű életem. Hidd el tudok magamra vigyázni. - mondja kibontakozva az ölelésből. S már a zuhanyzóban ácsorog a maradék ruhát már ott veszi le magáról. Nem hagyhatom egyedül mellé állok, de csak annyira hogy én ne legyek még vizes. Hátát én mosom meg, mialatt ő elöl tisztálkodik óvatosan körbe mosva a pocakjába beültetett szerkezetet. Mielőtt leöblítené magát vízzel kilépek, tisztes távolban állok meg. Addig a törölközőt szorongatva nézem, a szemeimet le sem veszem róla. Majd a kezemet nyújtom felé, erősen ragadja meg és valami furcsa fény csillan a szemeiben. Amint a derekára tekeri az anyagdarabot fel is kapom. Szerintem szédül vagy nem tudom, de ennyi ácsorgás bőven elég volt.

- Most már mindig cipelni fogsz? - kérdezi kuncogva az ágy szélén ücsörögve, még ma utoljára keresek ruhát a hátizsákban amit hoztam neki.

- Igen. Nem hagyom, hogy elfáraszd magadat. Szeretlek Lou és vigyázni fogok rád. - hajolok felé egy alsóval a kezemben.

- Én is szeretlek Hazzy, de tényleg nem fogok összetörni. Tudom még mindig bánt amit tettél, de szeretném ha elfelejtenénk. Tisztalappal előröl kezdtünk mindent, akkor a múlt árnyai ne kísértsenek. - arcát a két tenyerembe fogva csak nézem a szép arcot.

- Tudom Kicsi, tudom. Nekem akkor is nehéz és annyira szeretném jóvá tenni. Csak remélni tudom, hogy egyszer megbocsájtasz nekem.

- Már rég megbocsájtottam. Most pedig adj egy csókót, igazit nyelveset. Rögtön. - búgja szinte már a számba. S ki vagyok én, hogy a vágyainak ellenálljak, nem is menne, nem is akarok. Hagyom, hogy átvegye a dominanciát a számban, de csak kicsit. Érezze azért, még én vagyok a főnök, újra és újra körbe simogatok mindent. A kezeimmel szorosan tartva, ölelve. A hajamba kapva ránt a lábai közé, szinte teljesen rám csimpaszkodik a lábaival is kapaszkodva. Lihegve, kifulladva dönti a homlokát az enyémnek csak néz hosszúnak tűnő percekig.