I Promise / Befejezett/

22.

"- Ígérem. (I Promise) - kiáltom még vissza a szőkének mielőtt eltűnne a látóteremből. A recepció felé veszem az irányt, izgulok félek. De a vágy, hogy újra lássam a szerelmem és vele legyek erősebb mindennél. Ez ad erőt, ez motivál. "

⁕

Cudar volt, de sikerült! Végig csináltam a három hónapot. Idegesen toporgok az aulában várom, hogy Niall - ék megérkezzenek. Azt ígérték elhozzák magukkal Marcus-t is. Louis- ról semmi hírem sincs, azóta sem. A szőke barátom csináltatott neki biztosítást, de egyik kórházban sem jelentkezett. Legalább is Londonban nem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy talán örökre elvesztettem őt. Így nem tudom hogyan nézzek a kisfia szemébe. Amikor végre feltűnik a szőke buksi az ajtóban ölelésre tárom a karomat. Letérdelek elé, könnyebben tudjam ölelni.

- Papa...- visítva érkezik, elmondhatatlanul hiányzott már. Bőgök mint egy gyerek, ő nem különben.

- Nagyon hiányoztál drágám. - szipogom a nyakába. Hosszú percekig ölelem őt, semmim nem maradt. Ő az egyetlen ami a szerelmemből van, s talán így nehezebb az egész. Elmondhatatlanul jól esik az illatát beszívni.

- Na gyerünk fiatalok! Indulás! - kurjant mögöttünk Niall, csak fel pillantok rá. Hitetlenkedve bámulom miközben vigyorogva áll. Fél kézzel tartva egy gyönyörű kicsi lányt. Liam csak büszkén áll mellettük.

- Hát ő kicsoda? Miért nem mondtátok? - állok fel a saját kicsimmel a karjaimban.

- Ő Arabella a kislányunk! Meglepetésnek szántuk. - vigyorogja el magát az ír barátom.

- Nekem meg a legjobb barátom papa. Ugye a papi is otthon vár már nagyon hiányzik. - pityergi el magát. Na ez lett volna az amit, ha lehet inkább elodáztam volna. Liam diszkréten terel mindannyiunkat a kocsi felé.

- Nem Marcus, sajnos Louis nem vár otthon. Tudod nagyon megbántottam. Ő elment! De ígérem megkeresem. - halkul el a hangom, Niall a tekintetemet fürkészi. Remélem a kicsi beéri ennyivel. Nem tudom mi mást mondhatnék még neki.

- Tegnap átadták a házat, nagyon szép lett. - mondja Niall miközben beköti a kislányt az ülésbe. Amit én is megteszek Marcus-al.

- Milyen ház papa? Ott vannak a játékaim? Az ajándék, amit Lou papámmal csináltunk? Ugye minden megvan? - záporoznak a kérdései.

- Igen, édes minden megvan. Egy új házba költözünk kicsit kisebb, mint amibe előtte laktunk, de nagyon szép. Főleg, ha keresztapa mondja. - kacsintok az érintettre. Amikor az elvonóra jöttem utána sikerült vissza vásárolni Louis gyerekkori otthonát. Igaz a duplájáért mint amennyit ért, de ez a legkevesebb. Liam bedobja a csomagomat a csomagtartóba, majd beül Niall mellé és már indulhatunk is Doncaster-be. Úgy döntöttem az eredeti állapotokat megőrizve újíttatom fel a házat. Természetesen Louis nevére irattam. Ahogy Marcus nevét is sikerült megváltoztatni így lett Styles - Tomlinson. Nagyon remélem lesz lehetőségem, még ebben az életben az édesapjának is elmondani. A céget otthonról is tudom irányítani, elég lesz hetente egyszer bejárnom. Teljesen új életet akarok kezdeni, kettesben Marcus - al. Persze a hosszú úton a két gyerek simán elalszik. Csak csendben tudunk beszélgetni.

- Semmi hír? - kérdezem végül, bár tudom ha lenne akkor úgyis szólt volna.

- Nem sajnos semmi. Végig jártuk a hajléktalanszállókat, még a kisebb kórházakat is. Sajnálom. - válaszol a szőke helyett Liam. Az ablakon ki bámulva nézem az elsuhanó tájat. Az sem tűnik fel amikor megállunk, egy csodaszép vörös téglás ház előtt. Pedig képeken láttam, de az még a felújítás előtt volt. Teljes mértékben megbíztam a két legjobb barátomban. Ők intéztek mindent, cserébe megengedték hogy a közelben vegyek nekik is saját házat. Londonban csak egy kisebb lakásban éltek Liam-el. Boldoggá tesz a tudat, hogy itt vannak a közelben. Most, hogy gyermekük is van már jól fog jönni a hatalmas kert. Könnyekkel a szememben nézek fel a házra, bárcsak Louis is láthatná. Biztos boldog lenne, ha visszakaphatná az otthonát.