I Promise / Befejezett/

6.

"... ennyi a minimum, amit egy felnőtt embernek meg kell tudnia enni."

- Louis bácsi most már meggyógyultál, jól vagy? – kérdezi teli szájjal Marcus. Louis még mindig nem ért semmihez, nem baj az arcába tolom a tányért, akkor kénytelen lesz enni.

- Semmiség volt, csak beütöttem a fejemet picit. De már jól vagyok. – meg is ugrik a széken amikor megérkezik elé a reggelije. Csak ijedten néz le a tányérra.

- Egyél! – szólítom fel, ideje lenne ha szót fogadna most már. Még töltök neki egy bögre kakaót, nem tudom a kávét szereti -e. Én most beérem azzal is, annyira ideges vagyok még mindig egy falat sem menne le a torkomon.

- Azért nagyon féltem, hogy nem kelsz fel. A papa azt mondta nagyon beteg voltál. A doktor bácsi adott neked csomó gyógyszert. Akkor ezért aludtál napokig? – csicsergi tovább Marcus neki, mire szerencsétlen még félre is nyel. Aggódva pillantok fel rá, más nem is hiányozna, minthogy megfulladjon itt nekem.

- Milyen nap van ma? – fordul most felém, a könnyei még mindig potyognak a köhögéstől.

- Vasárnap! És igen nagyon beteg voltál, még most sem vagy jól. Talán nem egyszál alsóban kellett volna medencét mosni október végén. Nem csak szimplán leestél a létráról, a szervezeted teljesen legyengült. A tüdőgyulladással sem tudott már megbirkózni. – válaszolom – Most viszont tessék enni, mert nemsokára indulunk.

- Hová mentek papi, én is jöhetek?

- Nem kicsim, most nem. Elmegyünk Louis holmijáért, itt fog lakni velünk. – nézek le a drága szöszi babára, még meg is ölelgetem. Tudom nem én vagyok a biológiai apja, de ettől még nagyon szeretem. Én voltam ott amikor megszületett és én tartottam a karjaimban, amikor éjszakákon át sírt mert fájt a pocakja.

- Ez igaz Lou bácsi, tényleg? – ugrik le rólam és Louis karjaiba veti magát. Hát már csak ezekért a pillanatokért megéri itt tartanom az azúr szemű angyalt.

- Igaz drága. Most viszont futás játszani. Nemsokára visszaérünk és akkor majd én is csatlakozom hozzád. – már el is szalad a kicsi lábaival. Kettesben hagyva bennünket, persze azonnal be is áll a kínos csend.

- Akkor ezek szerint elfogadod az ajánlatot? – kérdezem pár perc múlva majd becsukom az újságot, amit eddig csak zavaromban magam előtt tartottam.

- El, nagyjából. De a hülye szabályairól még beszélnünk kell. – áll fel az asztaltól majd a széket is beteszi maga után.

- Rendben. Menjünk, ebédre vissza kell érnünk. Ja a délutáni alvást elfelejtettem ebéd után Marcussal minden nap. – állok fel én is. Az előszobába megyek a kikészített kabátokért. Végül felé nyújtok egyet a fogasról, ezért az egy holmiért küldtem el Rault a plázába. Majd a többi holmit Louis - val együtt szeretném megvenni. Persze ha már meggyógyul és teljesen jól lesz vagy nem. Nyitnám a bejárati ajtót, de a másik irányba indul. Egy pillanatra plafonra szegezem a tekintetemet majd utána indulok. Végül a karjánál fogva rántom vissza.

- Most meg hova mész? Elmondtam, hogy minden lépésedről be kell számolj. – állok meg vele szemben a szemeibe nézve. Nem kicsit vagyok dühös, most viszont muszáj magamat visszafognom.

- Kimegyek a szerszámosba, ott van a hátizsákom. Majd megfogom és magammal hozom. Mert abban van a lakáskulcsom. Egyébként meg nem kell oda jönnie velem. Nincs sok holmim, ami viszont meg van azt egyedül is el tudom hozni. – ezzel hagy itt. Amíg vissza ér meg sem mozdulok mereven figyelem csak.