I Promise / Befejezett/

10.

„...Az orgazmus áramütés szerűen cikázik végig az egész testemen, a szemeimet is behunyom az érzésre."

Végül egy ponton tartva állok meg, nem mozgok tovább. Lenézve rá a szemei még mindig becsukva. A könnyei keverednek a szájából kifolyó nyállal és az egyéb nedvekkel. Nem érdekel, ha nem nyeli le igazából most ő maga sem. Kihúzódva a szájából lépek hátra. Végül a fejét lehajtva szipog, majd az egyik kezével végig törli az arcát. A nadrágomat magamra rántom, az alsómmal együtt.

- Menj, szedd rendbe magadat. Borzalmasan nézel ki. – vetem oda neki mielőtt otthagynám. Végül a szoba ajtót feltépve, ki is trappolok egyenesen át Marcus szobájába. Aki már az ebéd utáni alvásra készül.

- Megjöttem, lefektesselek tökmag? – rikkantom belépve a birodalmába, bár nem vagyok valami vidám, de ezt ő nem láthatja rajtam.

- Persze papi! – ugrál egyet az ágyon. A fürdőbe megyek kezet mosni, mielőtt ledőlnék mellé az ágyra.

- Lou bácsi nem jön? Azt mondta ő fektet le. Merre van papa?

- A hálóba! Nem érzi jól magát, nem jön. – fordulok felé, majd őt követve dőlök végig az ágyon. Azonnal az ölelésembe kucorodik, majd felém nyújtja a kis nyomógombos telefont amit Louis választott. Értetlenül nézek rá miközben a kezembe nyomja.

- Egész délelőtt ezt kereste, csak nem találtuk. Szegény Lou bácsi nagyon ideges volt majdnem sírt. Majd odaadod neki papa? – egészen nem áll össze a kép, fogalmam sincs miért keresték ezt az őskövületet. Vajon mit akart ezzel Louis? Mondjuk mindegy is! Nem írt, nem hívott, a büntetést megérdemelte. Örüljön, hogy nem vertem össze, egész enyhén megúszta a dolgot. Majd most megtanulja, hogy ne szegüljön ellen.

- Odaadom neki! – válaszolom még utoljára. Mindig is csodálkoztam Marcuson olyan hamar képes elaludni. Ahogy most is talán már a választ sem hallotta. Hosszú percekig simogatom még a puha szőke fürtöket. Annyira hasonlít az apjára, akit valószínű most űztem el a háztól. Kicsit azért bűntudatom van, talán hagynom kellett volna azt az egészet. S csak simán alkalmazottként itt tartani, hiába erőltetem akkor sem fog szeretni sosem. Ezek után meg egészen biztosan nem. Feladom, majd csak lesz valahogy. Kimászok Marcus mellől, halkan lopakodok át a saját szobámba. Letusolok, majd gardróbban magamra kapok tiszta ruhát. Most kivételesen csak egy farmert és egy inget. Körbe sem nézek a szobában nem érdekel, hogy hol van Louis. A telefont, amit a Marcus adott leteszem a komódra. Majd a saját telefonommal együtt kifelé veszem az irányt. Lupe már a vacsorával foglalatoskodik amikor leérek. Most nem hívtam ide Rault, sem Karl - t a sofőrt. Egyedül akarok menni, még dobok Niall- nek egy üzenetet. Miszerint nem sokára átugrom hozzájuk.

- Uram tudnánk beszélni? – lép ki a konyhából Lupe a kötényébe törölgetve a kezét.

- Természetesen. Mit szeretne, hallgatom. – fordulok felé, érdeklődve.

- Hát azt szeretném csak mondani, hogy ma Louis minden áron akarta az ön magán telefonszámát. – mondja és csak most esik le, hogy meg sem adtam neki. Kezd az idegállapotom a tetőfokára hágni, baszki!

- Igen és? Nem értem, mi lenne a lényeg? – kérdezek vissza.

- Hát nem adott az úr engedélyt. Így nem adtam meg ahogy Rachel sem. Mondja csak kérem, most ő milyen minősítésben van a házban?

- Nyugodtan megadhatta volna neki. Louis elvileg most Marcus nevelője vagy babysittere. Valami ilyesmi, bár a mai nap után nem tudom. Lehet, hogy el fog menni. – zárom rövidre, a részletekhez semmi köze nincs. Egyre jobban furdal a lelkiismeret, nem tudta a számomat. A másik telefont kérte el Marcus - tól, amikor neki estem csak annyit mondott ő akart. Mekkora egy marha vagyok! Meg kellett volna hallgassam és nem tettetem. Zayn kibaszott tablettáit sem szabadott volna bevennem. El kell menjek kurva gyorsan Niall barátomhoz. Tanács kell, de gyorsan!