Az új lakó (Dsmp ff /Ranboo ff)-Befejezett-

Szó csaták

[itt fog kiderülni leginkább, hogy mi történt abban a hét (3+4) hétben, amit nem írtam le a Hamis képeknél + az innentől részekben sok "" lesz a visszaemlékezés azokra a hetekre, gondoltam szólok mielőtt zavaros lenne, bocsi]

Fájni fog? Lehet. Már úgy se érzek semmit. Legalább valaki kifújja a hamut belőle.

Miért is csinálom ezt? Talán Will miatt. Ő számít rám, én is számíthattam rá. Többször hozott vissza a halál küszöbéről, mint az lehetséges lenne. Ott volt mellettem, bármennyire is nem akartam elsőre. Jó választás volt felőle. Bízott bennem, pedig tudtam, hogy milyen nehéz neki is bíznia másokban. De a "törpe" bízott bennem. Szinte ez adott élet energiát.

Megálltam Tom háza előtt. Utoljára kb. 2 órája voltam itt. Azóta megváltozott a hangulata valahogy. Egyszerűen nyomottabb, aggasztóbb. De igazából miért is vagyok itt jelen pillanatban? 2 dolog miatt is. Első, megakarom vele, velük beszélni a történteket, ami kudarc és fájdalom teli lesz. Másik Wilbur arra kért, hogy a község téren legyen minden lakó. Rám bízta hármójukat. Pont őket.

Lassan kopogtam hármat, majd negyedikre szinte rávágtam az ajtóra. Jó érzéssel töltött el. Hallottam a lépteket, az ajtó kis ablakán barna hajkorona, két kecske szerű fül és két szarv látszódott.

-Lisa...- hangja lehangolt volt és tompa a közötünk lévő tárgytól. - Szia. - közönyösen kezelt.

-Beszélhetnénk? Ha lehet, és ha jól látom mindenki itt van.

-Sok dolgot kell megbeszélned velünk, nagyon sokat. - gondolom ez volt a be invitáló szó.

Beléptem a házba, Ranboo a konyhaszéken, olvasta a neki hagyott levelem. Tommy nézi ahogy olvassa azt. " Láttad már Tommyt olvasni? Na látod, nem" hangzottak bennem Will szavai. De valahogy csak elolvasta azt a levelet, nem?

Idegesen tördeltem az ujjaim, feszülten kapkodtam a tekintetem. Frusztrált voltam. Miért is kellett elvállalnom... miért is? Megígértem, és az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Tic-tic-tac, tic-tic-tac. Doboltam a lábammal a szőnyegen tompa puffanás hallatszódott. Két jobb egy bal.

" Will idegesen pattogtatta a gyújtóját. Tic-tic-tac, és felgyulladt, tic-tic-tac, és újra.

-Jó a ritmusod. - ültem le mellé boldogan.

-A gitár tanit ezt-azt, régen még sokat, szinte mindig azzal játszottam mikor ideges voltam. De most már csak ez van.

-Hm... majd kezdj el újra játszani hátha segít. - simogattam meg sípcsontját. Elmosolyodott.

-Csak a kedvedért, majd minden este fogok neked játszani egy dalt. Oké?"

Néztem a srácokat, valamit duruzsolnak, de nem értem. Míg engem néznek csöndben vannak, azt visszanéznek egymásra és halk motyogás.

-Jól van Elisabeth, tálalj ki. - mondta Tubbo dacosan.

-Öhmm... ez egy picit erős fogalmazás, nemde?

-Mond el, hogy mit gondolsz a helyzetről, és hogy miért is tetted, kérlek. - mondta Boo lágyabban.

-Hol is kezdjem. Gyenge vagyok, -ültem le a kanapéra- és csökönyös. Azt hittem hogyha menekülök jobb lesz. Nem volt az, egyszerűen szenvedtem. Utáltam magam, utáltam amiért elterveztem és végrehajtottam. De megtettem, így még egy hibapont nekem. Ha jobban megnézzük, akkor kb. mindenkinél halmozódnak, hiba itt hiba ott. Mert hülye vagyok.

-Az vagy. - vágott közbe Tubbo.

-Mint mondtam, tényleg bocsánatot kérek tőletek. Életem legjobb 8 hónapja az az volt mikor ti velem voltatok. Amikor nem voltam egy degenerált fogykos. - keltem fel és kezdtem járkálni. - Tommytól őszintén féltem, féltem attól, hogy elítél, amit jelen pillanatban is érzek. Nem vagyok szemében csak egy kétszínű folt, aki tönkre tette majdhogy', nem is tudom meddig. A lényeg, hogy rá ültem a bontó golyóra és a lelke városát bum, leromboltam.