Az új lakó (Dsmp ff /Ranboo ff)-Befejezett-

Epilógus

-Miért Wilbur? Miért? -kérdezte a magas srác miközben Dream Lisa és köztem kapkodta tekintetét.

-Majd meglátod, csak gyere velem! - mosolyogtam fáradtan. Kimerített ez a nap.

Gyors tempóban szedtük a lábunkat, hogy elérjünk Lisa házához. Itt nem tudnak megtalálni. Ranboo aggódva faggatott egész úton, de már félúton megelégeltem. Fájt a vállam Dream hatos csomagjától és ideges, zaklatott és kétségbeesett voltam egyszerre.

-BEFEJEZNÉD VÉGRE? - dobtam le Dreamet a földre már az elő kertben. Hatalmas puffanása tudatta hogy le is ért.

-Miért kellett idejönnöm Lisával? - rakta le finoman Elisabeth-et.

Nem mondtam semmit, most még az kéne, hogy kihozzon a sodromból. a fölön heverő Clay-re néztem majd leguggoltam mellé. Elkezdtem pofozgatni gyengén. Most néztem meg hogy eléggé nagyot ütöttem rá. Kezem lenyomata ott maradt, és pirosan izzott ott bőre. Enyhe lilás színt is észrevenni nála, véraláfutást, vagy akár egy teljes monoklit ajándékoztam neki. Egyre erősebben pofoztam mikor nem ébredt fel. Mikor újra hátra húztam a kezem, hogy agyam neki a csattanósát, Dream szemei kipattantak majd rám nézett. Megfogtam a kapucnija kezdeténél és közelebb húztam magamhoz.

-Éleszd újjá! - mondtam, még ,egy picit barátságosabb hangnemben.

-Két okból nem fogom. Egyrész azért, mert nem akarom, másrész mert nem tudom! - húzta feljebb maszkját.

-ÉLESZD ÚJRA! - kiabáltam rá miközben megrángattam.

-Will, ez nem így működik! -szólt hozzám barátságosan Ranboo a hátam mögül.

-HOZZÁD MEG KI SZÓLT? - kaptam hátra a fejem.

-Igaza van. - rántotta ki magát a szorításomból majd a kerítésnek dőlt. - Csak szellemeket tudok, de őt nem fogom. -nézett eltökélten a szemembe. -ÉS hol a szarban vagyok te köcsög?

-Az nem mindegy? Egy dologod lenne...-felkeltem előle és frusztráltan járkálni kezdtem. - Egyetlen dologod lenne, de arra se vagy képes még GhostBeth nincs itt. Akkor ide lefoglak láncolni.

-Wilbur ne tegyél olyat, mint amit megbánsz. -fogta meg a vállam Boo.

-Ha nem veszed le a kezed rólam, eltöröm és nem fogom meg bánni! - néztem bele felemás íriszébe. - Szóval egy kötél kell csak.

-Felesleges. Úgy se fogom újjá éleszteni. Veled terveim voltak, csak azért vagy itt. De már csak voltak. Teljesen elvette az eszedet ez a lány. Borzasztó mit tett veled. Halálod előtt évekig nem láttalak sírni ez az izé meg megsirat. Szégyen.

-NA jó, most meghalsz! -ugrottam rá a földön fekvő szőkére és kezdtem ütlegelni arcát.

~~~~~~~~~3 hét múlva~~~~~~~~

~epilógus~

-Ranboo szemszöge-

Szomorúan nézek halott feleségem szellemére. Itt lakik velem, boldognak látszik pedig tudom, hogy most a limbo-ban épp szenved. Kezdem felfogni, hogy miért is hagyott el minket. Amióta ilyen azóta sokkal nyíltabb. Már átérzem mit érzett akkor, és bele gondolva, én is azt tettem volna. Akkor szidtam, de most már nem. Kezdem megszokni, hogy ilyen és én is egyre boldogabb vagyok. Visszakaptam csak máshogy.

Sebeiből barna lé csöpög mely talán azért van mert a zöld és a piros együtt barna. Még így is gyönyörű számomra. Piros szeme is átváltott a pasztellszínben így már teljesen összhangban a másikkal.

Ő a szerelmem, a hitvesem halálán túl is, és remélem halálunk után is.

-Tommy szemszöge-

Boldog vagyok hisz Lisát, picit máshogy, de visszakaptam. Újra itt van velünk, újra együtt. A bizalmunk is egyre jobban kezd visszaállni. Annyira jó látni, hogy ennyit mosolyog.

Talán jobb is, hogy meghalt. Most sokkal boldogabb.

-Tubbo szemszöge-

A halálát kívántam, és meghalt. Bármennyire is látom, hogy most boldog, és a körülötte lévők is. Én nem, én csak felveszem a bugyuta maszkom, a mosolyt. Rendesen bűntudatom van, bár már mondta GhostBeth, hogy semmi baj, van az úgy meg ilyenek. Utálom magam emiatt. Próbálom feldolgozni, de ehhez nekem sokkal több idő kell.

Remélem egyszer megbocsát nekem teljesen és én is magamnak.

-Wilbur szemszöge-

Lisa házát elbitoroltam miután vártam rá, de ide nem tért vissza. Három hete nem láttam. Szomorú, hogy elfelejtett engem, teljesen. Szegény lánynak a sírja a közeli pataknál van, ahova mindig kiment, hogy kioltsa életét, de sose tette. Minden nap kimegyek hozzá, leülök mellé, neki dőlök sírkövének és elgitározok és éneklek neki négy dalt.

Azt ígértem neki mielőtt elmentünk három hete a községbe, hogy ha visszatérünk akkor minden nap gitározok neki. Sajnos már nem tehetem meg, csak így. Minden egyes dalt könnyek közt fújom. Fáj, hogy elvesztettem, csak a saját hibámból. Nem kellett volna oda visszamenni vele.

„-De tartsd be, nem tesz jót a sok füst. Mi lenne, ha leszoknál inkább róla. -ajánlotta fel.

-Majd, ha meghalsz leszokok! -vágtam vissza"

Azóta leraktam a cigarettát. Csak is miatta. Annyira rosszul esik hogy soha nem láhatja többé. Már csak az ŕn hibámból is. Mivel Dreamet addig ütlegeltem míg meghalt, így szinte elvesztettem est a lehetőséget örökre. Sőt száműzöttnek érzem magam.

Remélem egyszer visszatérsz hozzám, kicsilány, én kicsi bizalmasom.

-Elisabeth szemszöge-

Egy hatalmas réten vagyok, az idő kellemes, a hold magason az égen ezernyi csillaggal. Nem mozdul, egyhelyben áll és nem értem miért. Az allium réten vagyok, ahol a virágok a lágy szellővel ringatóznak. Bár csak tényleg kellemes lenne ez a hely. A mező köralakú, az erdő határon ott áll, George, Ranboo, Tubbo, Tommy, Philza, Techno, Dream, Sapnap, Karl és egyfolytában mondják a hibáim. Sőt ordítják. Lisa így, Lisa úgy. Bárhova futok, visszateleportálok ide. Nem tudok megszökni. Összerogyok állandóan a hatalmas hangzavarban. Nem bírom, egyszerűen sírva ordítok vissza, de nem hatja meg őket. Tudom őket  az összes hibám , de tőlük hallani fáj. A könnyek arcomon nem marnak mint régen, sokkal rosszabb. Szénné égetik tudatom és lelkem.

Nem értem mi történik velem, nem értem ezt a helyzetet, hogy miért csinálják ezt velem.

Wilburnek igaza volt, nem szabad vissza állítani a bizalmat mert nem lehet. Egyedül ő nincs itt, egyedül ő fogad el úgy amilyen vagyok.

Wilby, kérlek ments ki innen!

VÉGE (?)