Az új lakó (Dsmp ff /Ranboo ff)-Befejezett-

Hiányoztam?

---??? Szemszöge----

-Haza tértem világ! Remélem hiányoztam. -nevettem fel majd rágyújtottam a bagómra. Phil felé vettem az utam. -Megyek már Philza...

~~~

Elindultam egy irányba. Régi barlangomban, amit időközben befalaztak, találtam magam és mentem a robbanás felé. Gondoltam ott kisebb a tömörsége a falnak, hisz kinek van ideje mostanság egy lyukat betömni. Nekem nincs, de nem is kellett.

Nagy meglepődést viszont az okozta, hogy holttestem egyszerűen itt hagyták. Nincs sírom, és már nem is lesz. Mivel nem kell, itt vagyok és élek hosszú idő óta nem, de most pont igen.

Barlangom végéhez érve, ütögettem meg ököllel a falat. Emlékezetem hiányos, még nem minden tért vissza, lassan, csiga tempóban villannak be az az emlékfoszlányok. Egy viszont igen. Ami pontosan itt történt, nem is olyan régen. Tán... lehet régen.

" -Mit csinálsz fiam? -kérdezte apám, meglepődötten néztem hátra, de hamar visszazökkentem a valóságba.

-Az én földem, az én L'manbergem. -mondtam, közbe rá nézve. -Ha nem lehet az enyém nem lehet senkié! -hátra léptem párat míg a falhoz nem értem.

A gomb mellé álltam háttal, hogy hátra kelljen csak ütni. Sírva tekintek Philre, sajnálom, de meg kell tennem. Egyre csak azt tátogtam "Az én földem".

-Ugye tudod...hogy sose volt szándékos...-mondtam ki. Hátra csaptam a gombra. [Elnézést kívánok ennél jobb fordítást nem tudtam összehozni...bocsi]

-Wilbur! - kiálltot nevelőapám, majd hatalmas éjfekete színű szárnyival betakart. Védett.

Védett engem, a rosszat, ki 30 ember otthonát csak úgy felrobbantotta. Védett engem, miközben eszelősen követem furcsa tervem. Védett pedig nem bízott bennem, mely szeméből látszódott. Talán ő szeret. Van még ily ember e világon ki szeret? Tán az édesnek gondolt apám. Phil.

Rég nem hívtam apámnak, leszoktam róla 15 éves koromban. Azóta Phil vagy Philza. Pedig anno még Dadza volt a beceneve, és örömmel futottam utána, elé, és előle. Akár a boldog kisgyermek. De megváltoztam, ahogy múlt az idő és az eszményem más lett, teljesen más hajtott, már nem érdekelt annyira a gitározás vagy az éneklés. Teljesen más foglalkoztatta gondolataim.

Most először érzem úgy, hogy nem Philnek, hanem apámnak kéne szólítani, tudja mit tettem, de véd. Mert ő fiaként tekint rám, bármennyire is nekem, egy jó ideje Philza. Most ebben a pillanatban apa.

Tudta, hogy szárnya innentől már csak dísz lesz hátán, vagy csak egy rossz emlék, repülésre többé nem alkalmas. De ő körém fonja ebben a tudatban is és védelmez, mint apa.

Ezernyi TnT-t helyezettem el melyet ez a gomb láncreakcióként indított el és robbantotta fel az egészet. Mindenki sírt, vagy épp üvöltött. Felrobbant az otthonuk.

-Phil! Ölj meg! -mondtam neki kardom nyújtva, miután elengedett a "fogságából".

-De a fiam vagy! - emelt fel hangját, az atyai szigor.

-Phil, tedd meg mert, ha nem, más fogja! -erősködöttem tovább.

-Nem, én ezt nem teszem veled! -emelte feljebb szárnyait, de erős fájdalom nyilallt bele.

-Phil, CSAK CSINÁLD! -üvöltöttem rá.

Apám megfogta kardom, közben körbe nézet és netherite páncélzatú emberek közelítettek felénk. Picit még vonakodott. De tudta, hogy igazam van.

Egy gyors mozdulattal átszúrta rajtam, megéreztem gyémánt kardom hűvös pengéjét. A fájdalomtól a kardhoz kaptam majd összeestem. Boldog voltam, mosolyogtam hisz megtettem. Felszabadult az országom. Az én országom. És most itt vagyok mosolyogva a halál szélén, utolsó életemmel. Apám felettem sír és ölel át. Haldoklom és ezt pontosan tudom, és mindenki is. Tömegből öcsém hangja szólal meg a leghangosabban. "Wilbur!" kiáltja.