Aurora Stark

6.

Szombat. A szombat egy olyan nap, amit csak Stevel töltök, de mivel a tegnap esténk nem zárult a legjobban, nem hiszem, hogy eljönne értem és a szokásos programokat csinálnánk. Hogy mit értek a közös program alatt? Futással kezdünk, mint mindig. A kedvenc reggelizőnkben folytatjuk és a szokásos reggelinket kérjük ki. Azután én tanulok, míg Steve elintézi a dolgait. Ezután megnézünk egy filmet, amit minden szombaton más választ. Popcornnal a kezünkben nevetünk  vagy én éppen sírok, ha olyan filmet nézünk. Ezután edzés és végül Steve elkészíti a vacsorámat, amit a kocsijában ülve fogyasztok el. Hogy miért? Miközben az ételt csinálja, elbeszélgetjük az időt és jó sok perc eltelik ezzel. Apa nyolcig enged el, ezért sietősen burkolom be a fincsi ételt. Miután a kívánt emeletre érek, apa tárt karokkal vár, hogy hajnali kettőig programozzuk az új gépét.

Ujjammal végigsimítok Steve régi képén. Elmosolyodom a gondolatra, hogy Steve nem mindig volt macsó és nagy termetű. Asztmás kis vékony gyermek volt, de én még így is jóképűnek tartottam.

Éreztem, ahogyan egy meleg folyadék végigcsorog az ujjamon. Vér. Mi piszkálta fel a gyógyuló sebet? Talán a kép széle?

Zsebkendőbe csavartam az ujjam, míg elraktam a régi fotót. Tartja magát a megszokott programhoz? Az órámra néztem. Reggel hat múlt egy perccel. Rossz kedvem rögtön elmúlik, ahogyan a tegnap estére gondolok. Nem akkorra, amikor Steve távozott. Akkorra, amikor újra csatlakoztam a többiekhez és apa elordította magát, hogy anya a testvéremet hordozza a szíve alatt. Hihetetlenül sok boldogság áramlott szét a testemben és abban a pillanatban elfelejtettem a kisebb veszekedést a legjobb barátommal.

Kerestem egy ragtapaszt a fiókomban, majd amint elállt a vér rátapasztottam. Ez egy ideig bírni fogja, gondoltam magamban.

Kopogás. Ki van fent ilyenkor? Steve? Halkan nyitottam ajtót, amikor egy nem várt ember várt az ajtómon túl.

- Mit keresel itt, Clint? - suttogom.

- A Kapitány üzeni, hogy kicsit később fog érkezni. Gyere! - biccent a fejével.

Steve később érkezik? De hát, miért nem telefonált? Ismeri már annyira az eszközöket, hogy a telefonszámom tárcsázza. Vagy tévedek?

Bólintok, majd követtem őt. Elkészültem, már régóta. Felöltözve várom Steve kopogását. De most nem ő jött, hanem Clint.

- Hová megyünk? - kérdezem.

- A Kapitány adott egy címet. Azt mondta jó futópajtás lesz majd - ránt vállat.

- Ismerjük? - kérdem.

- Én nem. Te? - néz rám.

- Én? Azt sem tudom kiről van szó! - húzom fel szemömdökeim. - Hogy hívják?

- Sam Wilson.

~☆~

- Bal oldal - futottam el a vergődő Sam mellett.

- Soha többé nem futunk egymással - ordította utánam. Elmosolyodtam, hisz tudtam, hogy ez nem igaz.

Sam egy fa tövében pihent, rám várva. Lihegve álltam meg előtte és tettem csípőre a kezem.

- Nem bírod, haver? - nevettem.

- De, persze - fogta az oldalát.

- Gyere, fussunk hozzád. Egy verseny? - nyújtottam a kezem. Habozva, de elfogatta, majd felhúztam.

- Menjél nyugodtan. Adok egy kis előnyt.