Aurora Stark

21.

Elővettem a könyvet, miután Steve elment a boltba. Vele akartam tartani, de ragaszkodott hozzá, hogy egyedül menjen. Az én lakásomban vagyunk, ahol nem láthat minket senki. Egy ideje nem csókoltuk egymást, és már hiányzik. Nagyon hiányzik, hogy ajkait az enyémen érezhessem. Szinte sóvárgok érte, de Steve nem engedi. Apa megtiltása után, szinte csak ölelkezünk, azt is nagyon ritkán. A kapcsolatunk olyan, mint a csók előtt. Steve szemeiben is látt.am, hogy vágyik rám, de tartja magát.

Kinyitottam a könyvet, majd néztem az üres lapokat. A beszélgetésünk Odinnal és Oliviával még mindig a lapon van. Azt olvasom újra. A tollat kattogtatom és várom, hogy megjelenjen akár csak egy betű is. Hiába várom, nem jelenik meg semmi. Írnék én, de mit? Bezárom a könyvet és ellököm az asztal szélére. Éppen hogy nem esik le. Fejemet támasztom az öklömmel és a tollat forgatom az ujjaim között. Nincs semmi elfoglaltságom, ezért úgy döntök készítek egy szendvicset.

Felállok és a hűtőhöz sétálok. Alig van benne valami, de végül kiveszek egy szalámit, vajat és sajtot. Megnézem, hogy nem jártak-e le, de csak két nap múlva fognak. A kenyeret előveszem, majd megkenem vajjal, és rárakom a feltéteket is. Tányérra rakom és felülök a pultra. A könyvet nézem, de meg sem mozdul. Aggódnom kéne? A zenelejátszó bekapcsol, majd lejátsza a zenét, amit utoljára hallgattam. Sam Smith: Dancing with a stranger.

A szendvics megáll a számban, még egy falatot sem haraptam belőle. Lerakom a pultra és a lejátszóhoz sétálok. Kikapcsolom, majd hallgatózok. Semmi. Kiveszek egy kést a fiókból, majd megint hallgatózok. A könyv leesik és hangos puffanással ér földet. Kinyílt és a lapjai lapozódnak maguktól. A lejátszó újra bekapcsolt, ezúttal a zene mélyebben hangzott.

Nevetést hallottam a hátam mögül, ezért arra fordultam. Senki nem volt ott. A nevetés nem halkult el, folytatódott. Nehéz lenne megmondani, hogy milyen nevetés. Gyerek vagy felnőtt?

A lapok hangja felerősödött, mintha egy ventillátort tettünk volna mellé max fokozaton. Betűk jelentek meg rajta. A szavak csak úgy megjelentek a lapokon. Nem volt egy olyan oldal, ahol ne lett volna legalább egy betű.

Odarohantam a könyvhöz, majd a kezembe vettem. Más nyelven volt. Nem tudtam elolvasni. A betűk lassan eltűntek, és átmentek a testemre. A tinta szinte rátapadt a bőrömre. Eldobtam a könyvet, majd el is hátráltam tőle. Felemeltem a kezeimet, majd nagy szemekkel néztem a mozgó szavakat, amik lassan mondatokká váltak. A könyben megjelent egy szó. Lassan odamentem, majd megnéztem.

Üdv!

Az asztalról lekaptam a tollat, majd írni kezdtem. Az ablak kivágódott és besüvített a hűvös levegő. A kezemen még mindig mozogtak a szavak. Latinul volt. Én pedig nem tudok latinul.

Merre vagy?

Mögötted.

Miután elolvastam a szót, mintha egy serpenyővel fejbevágtak volna. Iszonyatosan sajgott a fejem, de nem láttam senkit. Hátra rántotta a fejemet a hajamnál fogva, majd húzni kezdett. Össze-vissza mozogtam, de ezzel csak rosszabbítottam a fájdalmon. A szomszédok biztos hülyének, néznek. A fejemet bevágta a konyhapult ajtajába.

- Ki vagy? - kérdeztem körbenézve. Nem volt semmi. Senki nem válaszolt. Nem vágták be a fejem, nem történt semmi. - Tudom, hogy itt vagy, mutasd magad!

A kanapén megjelent egy fekete ruhába bújtatott fickó. Egyik szeme kék volt, a másik pedig barna. Sebes volt az arca. Haja fehér volt, akár az arca. Egy könyvet tartott a kezében, amit eddig nézett. Rám emelte szemeit, majd halványan elmosolyodott.

- Ki vagy? - álltam fel. Neki támaszkodtam a pultnak, majd az ujjammal tapogatni kezdtem valami tárgy után. A szendvicses tányérom. A közelében hagytam a kezem, míg vártam az idegen fickó válaszát.

- Luke vagyok - válaszolta mély hangján. - A jövőből jöttem - magyarázta. - Velem kell jönnöd - nézett az órájára.

- Minek?

- Hogy minek? - kuncogott. - Megszegtél egy szabályt, kislány. Ezért büntetés jár, ez a szabály. Gyere!

- Nem.

Felállt, majd felém sétált. Megállt közvetlen előttem, majd megfogta a csuklóm. Vékony ujjai ráfonódtak, és a hideg bőrömre valami fémes dolog került. Mint egy karkötő, de ezen számok voltak. Visszafelé ment. Még mielőtt akármit is reagálhattam volna, ő kezdett el beszélni.

- A büntetésed halál - suttogta, lehelete megcsapta az arcomat. Hideg volt. A keze is az volt. Nem innen származik. Tényleg a jövőből jött volna?

Hitetlenkedve néztem rá. Hirtelen csattanás hang törte meg azt a pár másodperc csöndet. Luke kezében ott virított Steve pajzsa. Maga Steve pedig nekitámadt Luke-nak. Harcoltak. Luke jól bírta az ütéseket, Steve viszont nem. Hátrált és minden egyes ütésnél nyögött a fájdalomtól. Fájt így látni. A pulton lévő késtartóból elővettem egyet, majd Luke-nak támadtam vele. A hátába nyomtam bele. A férfi, aki Steve arcát verte éppen a földön az ingjénél fogva, most megállt. Ökle is megállt a levegőben, csak Steve lihegését hallottam.

Luke hátranézett, majd hátranyúlt egyik kezével és kihúzta a kést. Nem volt véres, sőt, még az ingje sem volt az. A késre majd rám nézett egy halvány mosollyal. Megrázta a fejét, majd felém kezdett el jönni. Steve-nek volt ideje felállni, ezért megtörölte az orrából éppen csorgó vért, ami ettől a mozdulattól elkenődött az arcán.

- Megtámadtál? - kérdezte Luke. Én csak hátráltam és hátráltam, míg bele nem ütköztem a pultba. Nagyot nyeltem. Kezeimet kiraktam, majd néztem az előttem álló férfit. Beharapta alsó ajkát, majd forgatni kezdte a kést a kezében. - Szép darab.

- Az - bólintottam. Megállt a kezében a kés, majd nagy csattanással leszúrta. Lehunyt szemekkel vártam, hogy érezzem a kezemben a fájdalmat, de nem éreztem. Visszafojtott lélegzettel és remegve néztem le a kezemre. A mutató és a középső ujjam közé volt szúrva a kés. - Drága volt a pult - suttogta, a szemébe nézve.

Bárcsak Steve meg sem mozdult volna.

Steve kezében megállt egy fegyver, ahogy Luke hátrafordulva eltalálta őt a saját fegyverével. Steve arca mozdulatlan lett, majd elejtette a pisztolyt.

- Szívbe, ilyen pontos sem voltam még - jegyezte meg Luke.

Végignéztem, ahogy Steve a földre hullik, majd a maradék vér is kifolyik az orrából, a öklösök miatt. A padlómon fekszik halottan. Sosem gondoltam volna, hogy végig kell ezt néznem.

- Köszönj el tőle - lökött el a pulttól. Én odarohantam hozzá, majd az ölembe fektettem az arcát.

- Steve? - remegett meg a hangom. Sírtam, sőt, bőgtem. Elvesztettem a legfontosabb embert az életemben. Itt fekszik halottan az ölemben. Alvadt vér van az arcán, és szemei sem csillognak már. Kék szemeinek a csillogása kihunyt, és ez hiányzik. Hiányzik, hogy reggel majd csókkal ébresszen, vagy apró simogatásokkal. Egy utolsó csókot sem kaphattam tőle. Remegő ujjakkal csuktam le szemeit, majd hajába csókoltam. Magamhoz öleltem gyenge testét, és így maradtam volna életem végéig, ha Luke nem szólt volna közbe.

- Isteni volt ez a szendvics. Az időd telik, szóval gyere hős szerelmes - tapsolt, majd megnyitott egy portált. Nem akartam elhagyni Steve testét.

- Te kis érzéketlen pö...