Aurora Stark

15.

Miután kellően kisírtam magam, az ablakon kopogtattak. Ijedten pillantottam ki, majd amint találkozott a tekintetem a férfiéval, letekertem az ablakot.

- Nem jössz vissza? - hajolt be az ablakon.

- Nem - válaszoltam tömören. - Én csak haza akarok menni.

- Rendben - sóhajtott, majd átment a vezetői oldalra és beszállt.

Beindította az autót, majd elhajtott a bár elől. Biztonságban éreztem magam. Ügynök vagyok, de ilyen még nem fordult velem elő, hogy lesokkoltam. Az ijetség urrá lett rajtam. Sosem láttam még Jeremy-t ilyennek.

- Minden rendben? - fordult felém egy pillanatra Steve.

- Nem. Semmi nincs rendben. - Nem akartam sírni, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet. - Egy olyan férfi volt a barátom, akiről nem is tudtam, hogy tud ilyen is lenni.

- A lényeg, hogy már nem vagytok együtt és nem tud bántani - fordult le balra.

- Nem erre van a Torony, Steve - töröltem le a könnyeimet. Lehetséges, hogy Steve elfelejtette merre is lakom?

- Mutatok neked valamit.

- Nem lehetne, hogy inkább a Toronyba menjünk? - emeltem rá a tekintetem. Nem nézett rám, túlságosan is koncentrált az útra.

- Csak jövünk és megyünk - állt meg a piros lámpánál, majd rám emelte kékjeit.

- Feladom - hunytam le a szemem. A tekintete olyan különleges volt. Az utcai lámpa megvilágította az arcát, mint egy isten. Simán lecserélhetnénk rá Thort.

Az ablaknak támasztottam a fejem, és úgy néztem a mellettünk elhaladó tájat.

- Gyere - simított végig a kézfejemen Steve egy húsz perc után.

- Megérkeztünk? - néztem rá bambán. Ő csak mosolyogva bólintott, majd kiszállt az autóból és az én felemre sétált. Miután kinyitotta az ajtót, kiszálltam. Erdőben voltunk, előttünk egy nagy tóval. - Ez olyan, mint a Miután? - nevettem.

- Tessék?

- Hardin megvan? - tettem csípőre a kezem. Mindig is akartam egy olyan pillanatot, mint amilyen abban a filmben volt.

- Nem értem miről beszélsz, Rora - motyogta.

- Mindegy - legyintettem, majd a stégre sétáltam. A fent lévő égitest tükröződött a halkan hullámzó tavon. Csak a bagoly huhogását és a halk szellő motoszkálását a fák ágai között hallottam. Csend volt. Élveztem.  - Miért hoztál el ide?

- Úgy gondoltam, hogy jól esne már neked egy kikapcsolódás. Nem sokszor jártam ide, de egy időben hetente legalább kétszer eljövök.

- Miért? Talán baj van? - fordultam felé egész testemmel, így látva reakcióját. Zavartan lepillantott.

- Nem fázol? - kérdezte. Most, hogy mondta fáztam, de egy nemleges választ adtam. Tudom, hogy terelni akarja a témát.

- Steve! Nő van a dologban? - húztam mosolyra a számat. Belül szurkoltam, hogy rázza a fejét.

- Talán. - A szívem majd' meghasadt. Még mindig rossz belegondolni, hogy nem én leszek Steve szerelme, aki minden reggel mellette ébred. Aki minden reggel kávét kap az ágyba. Akit majd szerelmemnek fog szólítani.

- Hogy hívják? - feszegettem tovább a húrokat. Ajkaimon még mindig egy mosoly volt.

- Hagyjuk már ezt a témát! - válaszolt kicsit ingerültebben. Tudtam, hogy átléptem egy határt. Sosem szerette, ha a párkapcsolatáról beszélgettünk. Akár kettesben, akár nem.