Aurora Stark

18.

Lassan váltunk el. Steve még mindig két keze között tartotta az arcomat. Kékjeivel vizslatta arcom minden egyes szegletét, ahogy én is tettem az ő arcával. Tényleg megtörtént? Tényleg megcsókolt? Még mindig éreztem finom csókjait az ajkaimon.

- Helyes ez? - kérdezte miközben végig a szemembe nézett. Lehelete csiklandozta az arcomat.

- Ez a mi dolgunk. Ha ezt látjuk helyesnek, akkor ezt látjuk helyesnek - suttogtam vissza. Kezeim a zsebemben már megfagytak, de nem érdekelt. Hallani akartam a hangját. Érezni akartam minden érintését. A csókjait.

- Igazad van - döntötte homlokát az enyémnek. Orrunk összeért. Nem álmodom. Remélem nem. - Fázol - jelentette ki. Ennyire látszott volna rajtam?

Mielőtt még ellenkezhettem volna ő csak kinyitotta az ajtót és kedvesen, de betuszkolt. A kocsiban sem volt jobb idő. Pár fokkal, de melegebb volt.

Steve is beült mellém, majd rám mosolygott azzal a kisfiús mosolyával. Nem értettem miért is mosolyog, de nem is érdekelt. Annyira nem. Beindította az autót, majd elhajtott a társasház elöl.

- Vigyelek haza? - kérdezte lopva rám pillantva. Szeretnék nála lenni, de nem tudom hogyan fogadná. Így egy picit haboztam és rágcsáltam a szám belsejét. - Menjünk hozzám? - kérdezte, hangjából ki lehetett következtetni, hogy félve kérdezte meg. 

- Baj lenne? - néztem rá. Ajkai sarkában egy mosoly bújkált. Láttam, de nem szóltam semmit.

- Azért kérdeztem, mert nem baj - állt meg egy piros lámpánál. - Sajnálom, hogy nem szóltam a dupla randiról...

- Semmi baj - döntöttem hátra a fejemet, majd lehunytam a szemeimet. Feljebb tekertem a rádióban szóló zenét, majd ütemre kezdtem el ütni a combomra a kezem.

- Szereted ezt a zenét? - indult el. Csodálkozva néztem rá.

- Már megbocsáss, de ez régebben a közös zenénk volt - világosítottam fel, mert ezek szerint teljesen kiment a fejéből. Emlékszem, hogy távirányítóval a kezemben ordítottam teljes torokból a szöveget, míg Steve az asztalomnál rajzolt és nevetve énekelt bele a szövegbe néha.

- Bocsáss meg, teljesen kiment a fejemből - parkolt le a háza előtt. Kiszálltam a kocsiból, kivettem a kaját, dobtam egy üzenetet apáéknak, hogy Steve-nél alszom. A lépcsőházban válaszoltam neki csak, amikor kinyitotta a lakása ajtaját.

- Ilyenek az öregemberek, nem igaz? - tettem le a pultra a zacskót, amiben benne voltak az isteni kaják. A lámpa fénye elsötétül. Egy emberi árnyékot láttam a falon. Közvetlen az én árnyékom mögött. Megdermedtem. Kirázott a hideg, amikor hideg ujjaival elsöpörte a vállamra hulló hajamat.

- Nem vagyok öreg - suttogta a bőrömre. Szemeimet lehunytam, kezeim egy percre sem engedték el  a pulton pihenő zacskót.

Apró csókot nyomott a nyakamra, éreztem hideg ajkait. Lassan haladt a fülemhez, lehelete csiklandozta a fülkagylómat. Hátamat a mellkasának döntöttem, így támasztva magam. Fejem úgy hajtottam hátra, miközben ajkai haladtak a fülemhez és mögé nyomtak egy lágy csókot. Kezei megtalálták a derekamat, így én megszorítottam a zacskót. Ajkaim elnyíltak és élveztem a kényeztetését.

- Nem vagyok öreg - dörmögte egyenesen a fülembe, majd ellépett tőlem. Teljesen zavarba jöttem. Mintha megbűvölt volna. Hajamat visszaraktam a vállamra és rendeztem arcvonásaimat.

Beraktam a hűtőbe az ételt, majd levettem kabátomat és a fogasra raktam. Csizmámat elrendeztem, majd zsebredugott kezekkel mentem a kanapé felé, ahol Steve pihent.