13.

701 45 4
                                    

Reggel az eső kopogása az ablakomon ébresztett fel. Kialudtnak éreztem magam. Megnyugvást éreztem, amikor vissza gondoltam, hogy a Karácsonyt a családommal tölthetem. A karácsonyi készülődés mindig is nagy kedvencem volt. Huszonharmadikán feldíszítjük a fát, amit egy aznap meg is veszünk közösen. Mézeskalácsot sütünk és közben zenét hallgatunk.

Az ágyamból kikeltem, majd a fürdőbe mentem, hogy megmossam az arcom. Szörnyen nézek ki annak ellenére, hogy jól aludtam. Le öblítem az arcomat, majd miután megtöröltem a konybába csoszogok a két éve kapott csúnya karácsonyi mamuszomban. Fogalmam sincs mit keres itt Thor, de a konyhában van és kávét akar tölteni.

- Hé! Az az én bögrém - kapom ki a kezéből a lajháros bögrét. A szőke rám emelte kékjeit, majd nagyot sóhajtva dünnyögni kezdett, mint egy három éves.

- És akkor az enyém hol van? - tette fel nekem a kérdést. Gondolkozni próbáltam, hogy hova tehettük az övét, így idegesen adtam tudatára, hogy hol van.

- Mondjuk Asgardban? - tettem csípőre a kezem. - Elfelejtetted hazahozni, mikor elmentél, hogy megölj egy mit tudom én kicsodát.

- Hehe, ez nem igaz - kuncogott zavartan, míg én felvontam a szemöldököm. - Basszus... - nyögte, mikor eszébe jutott.

- Jó, hogy eszedbe jutott, észlény - boxoltam bele a vállába. - Jó munkát végzett az asgardi fodrász - céloztam a hajára, ami már nem hosszú. - Így legalább férfiasabb vagy, nem pedig egy Tarzan féle teremtmény.

- Hékás! - sértődött meg, majd levett egy random bögrét a polcról, amin egy pajzs díszelgett. Még mielőtt beletölthette volna a kávét egy hang szólalt meg mögüle.

- 'Reggelt. Az az én bögrém, Thor - szólt Steve. Kivette az istenség kezéből a bögréjét, majd töltött magának egy kevés kávét majd le is ült az asztalhoz, hogy a társaságunkba fogyassza el az ébresztő italát.

Thor sóhajtva vett le egy másik bögrét a polcról, amin nem volt semmi minta. Piros volt, semmi több. Elhangzott a szájából egy boldog "háh" majd önteni is kezdte bele a kávét. Boldogan rakta a mikróba a bögrét, majd egy perc múlva kivette és rakott bele egy kevés tejet, majd mosolyogva szagolt bele.

- Boldog hétfő tizenharmadikát, gyerkőcök! - jött le apa az emeletről. - Ő kösz, Tarzi, de nem kellett volna - kapta ki Thor kezéből a bögrét, majd belekortyolt. - Nem így szeretem, de nem rossz - húzta el a száját.

- Áh, midgárdiak! - fújtatott az istenség, majd elviharzott az unikornisos mamuszában.

- Aranyos a mamuszod! - kiáltottam utána apával együtt. Nevetve ült le az asztalhoz, majd elkortyolgatta a kávéját.

- Mi a mai terv, apa? - kérdeztem. Megrántotta a vállát.

- Tizenegy nap múlva karácsony, ajándék vásárlás? - kérdezte inkább magától, mintsem inkább tőlem. - A jobb kérdés, hogy ez a két szőke mamlasz, mit keres a Toronyban? - célzott Steve-re és Thor-ra.

- Tegnap nem mertem bevállalni a vezetést, ittunk egy-két pohárral - magyarázta az ittlétét apának. Apa először nem értette kivel iszogatott, majd miután rám emelte sötétbarna szemeit, a kávé az orrán és a száján jött ki.

- Tony! - szólt rá anya, miközben kezében Morgant hozta lefelé az emeletről. - Ne hülyéskedj már!

- A lányod ivott! - magyarázott idegesen apám. - Ráadásul Steve-vel. - tette hozzá.

- Te is szoktál inni, mégsem jegyzem meg. Felnőtt nő és megteheti - szólt anya, miközben Morgan kakaóját készítette. - Egészségedre, Aurora!

Aurora Stark Where stories live. Discover now