Aurora Stark

19.

Steve hazavitt miután az éjszakát nála töltöttem. Óvatosan léptem ki a liftből, hiszen még csak hajnal van. Nem akartam senkit sem felébreszteni. Lábujjhegyen mentem végig a nappalin.

- Lám, lám, lám... - fordult meg apa a székben. Mint filmbeli gonosz, úgy fordult meg. Egy vigyor játszott ajkain, már csak egy állat kellett volna, akit simogathat közben.

- Apa - túrtam bele a hajamba. Cipőm a kezemben, és a szép ruhám a másik kezemben. Steve ruháit viseltem. Reménykedtem benne, hogy senkivel sem találkozok, de ez nem vált be.

- Miért viseled Steve cuccait? - bökött a ruhákra, mire nekem elakadt a szavam. Honnan tudja, hogy ez Steve ruhája?

- Honnan tudod, hogy ez Steve ruhája? - támaszkodtam meg az egyik lábamon. Steve rögtön megfuttatott, amikor felkeltem. Elfáradtam, csak a pihe-puha ágyamra vágytam és egy nagy, forró kávéra. Na, meg persze Steve-re.

- Eltaláltam?

- Válaszolsz?

- És te? - vonta fel szemöldökét.

- És ha nem fogok?

- És miért nem? - fonta karjait össze.

- Mert nem tartozok neked magyarázattal, azért? - folytattam a kérdezős háborúnkat. Mindig ő nyer, ezt most nekem kell megnyernem.

- De most fogsz - jött utánam, és ezzel a mondatával el is vesztette a csatánkat. Győztes mosollyal fordultam vele szembe, de amikor megláttam szigorú arcát, rögtön le is hervadt a mosolyom.

- Ne csináld már apa - forgattam meg a szemem -, Felnőtt vagyok.

- Ez Steve ruhája? - bökött a ruhám felé. Én csak némán bólintottam, míg egy adag kávét kiöntöttem magamnak. Nem kellett, hogy apára nézzek, így is éreztem rosszalló nézését. – Lefeküdtetek? – Szinte suttogva kérdezte.

- Aludni? Még szép! Nem bírom sokáig, ezt te is tudod - néztem hátra rá, mire ő csak megforgatta a szemét. - Jó! Tudom, nem úgy értetted. Nem feküdtünk le.

- Köszönöm Istenem - emelte tekintetét a plafonra, miközben keresztet vetett. – Csók volt?

Nem válaszoltam.

- Szóval igen... - motyogta -, figyelj... - sóhajtott egyet, majd leült az egyik székre. Tudtam mi jön most. Jön a kioktatás, míg tegnap teljesen mást mondott.

- Igen?

- Steve a legjobb barátom, ezt te is tudod - kezdte. - Nehéz vele elképzelni téged, a saját lányomat. Nem akarok beleszólni az életedbe, de nem biztos, hogy jó döntés lenne vele lenned. Idősebb nálad, és...

- Ha úgy nézzük, akkor csak pár évvel lehet idősebb nálam. Ha nem fagyott volna be egy jégbe, és a mi korunkba született volna, akkor mondhatjuk, hogy... velem egy idős - kortyoltam a kávémba. Apa csak megrázta a fejét, majd folytatta.

- De érted mit akarok mondani, nem?

- Azt, hogy nem illünk össze és nem akarsz együtt látni minket. Megértem, hogy nem egy tudós, és nem azzal fog lenyűgözni, hogy úgy vonzódom hozzád, mint a kation az anionhoz. Ne tudd, meg mióta várom, hogy észrevegyen. 

- Igen, tudom. Még én is láttam, hogy teljesen odáig vagy érte, hogy nem buktál le? Mindegy.

- Mire akartál kilyukadni?

- Nem szeretném, ha a legjobb barátom és munkatársammal járnál - mondta ki teljesen egyszerűen, mintha kijelentette volna, hogy elmegy. A levegő a tüdőmben ragadt. Ezt most komolyan gondolta?