Aurora Stark

9.

- Apa - biccentettem.

- Mit keresel te itt? - kimászott a kocsik alól, majd bicegve felém jött.

Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem. Wanda megszorította a vállam, majd apa felé biccentett.

- Segíteni jöttem - válaszoltam. Magam sem tudom, hogy kinek segítek, de ez tűnt most a legjobb válasznak.

- Kinek?

- Fogalmam sincs - motyogtam. Apa nagyot sóhajtott.

- Akkor? - tárta szét kezeit.

- Miért akartok egymással harcolni? - tettem fel a kérdést, ezzel kibújva apáé elől. Nemcsak apának, hanem Steve-nek is intéztem a kérdésem, aki lehajtott fejjel figyelt.

- Az mindegy... - legyintett apa.

- Mindegy? - nevettem fel. - Barátok vagytok! - emeltem fel a hangom.

- Honnan veszed? - szállt be Steve is. Rá kaptam a tekintetem.

- Hogy honnan? A barátok átjönnek, ha baj van. A barátok mindig a másik mellett állnak. Egy csapat vagytok, nem kettő! A csapat fele itt, a másik ott és egy csomó ismeretlen - mutattam körbe. - Apa, neked nem anya mellett kéne lenned? És Steve, neked meg jól jönne már valaki! - Én, mondtam magamban. Magamra céloztam.

- Miért? - vette le sisakját.

- Mostanában elég rossz döntéseket hozol. A párod talán segítene neked nem olyanokat hozni.

- Ez nem rád tartozik, Aurora! - rázta meg a fejét idegesen, majd az ég felé emelte fejét.

- Ki nézi egész nap a szomorú arcodat? - Wanda erősebben szorította a kezem, de én kitéptem a szorításából, majd oldalamat fogva indultam el Sam felé.

- Mi történt veled? - érkezett a kérdés a két kedvenc emberemtől. Apától és Steve-től.

- Semmi - intettem. - Sam, vigyél el, kérlek.

- Hova?

- Bárhova, csak el innen - néztem hátra hátam mögött a két férfira, akik egymással veszekedtek. - Elég! - szóltam rájuk. - Most vagy kibékültök, vagy - elakadtam. Mit vessek fel példának?

- Vagy? - vonta fel a szemöldökét Steve. Sosem voltam még ilyen dühös erre az alakra.

- Levetem magam az épület tetejéről - mutattam oda. Hirtelen ez jutott eszembe. Vajon jól döntöttem, hogy ezt mondtam?

Apa arca megfeszült, ahogy kiejtettem a szavakat. Steve nem szokásához híven káromkodott.

- Képes lennél meghalni, ha nem békülünk ki? Komolyan, Aurora? Te nem vagy eszednél - meredt rám Steve, miután káromkodott.

- Talán nem vagyok eszemnél, de képes lennék levetni magam onnan - bólintottam.

Apa és Steve egymásra meredtek, de még nem történt meg az, amire vártam. Steve rám nézett, majd egy nagy sóhajtás után megszólalt.

- Feltételeim vannak - szólt apához, aki szavai hallatán rá kapta a barna szemeit.

- Halljam.

- Bucky-t nem zárjuk börtönbe...

- Micsoda?! Abba akartál dugni? Nem az volt, hogy vigyázol rám? - Bucky széttárt karokkal figyelt. Steve csak leintette.

- Aláírod az egyezményt? - kérdezte apa.

- Ha ez kell, hogy Aurora életbe maradjon, akkor igen... - A szívem nagyot dobbant, ahogy kiejtette a szavakat.