Szerelem matematikailag

20.fejezet

Köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől, mozdulni sem mertem. Az arcomra pír szökött ahogy megéreztem ajkait a fülemen, majd egyre lejjebb, egészen a nyakamig jutott el, de éppen hogy csak érintkezett a bőrömmel. A hátamat súroló teste már csak hab volt a tortán. Kezét lejjebb csúsztatta, egészen a kilincsen pihenő kezemig, majd ujjait összefűzte az enyéimekkel. A szívem eszeveszett kalapálása csak még jobban felerősödött. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Nem mertem megfordulni, levegőt venni is alig mertem. Másik kezét a derekamra csúsztatta, majd magával szembe fordított. Ajkunk csak pár centire volt egymástól, ennek hatására pedig egyre szaporábban kezdtem venni a levegőt. Mélyen egymás szemeibe bámultunk néhány másodpercig, majd megköszörülte a torkát, és hátrált egy lépést.

- Tessék! Ezeket vedd fel! - nyomott a kezembe egy pólót és egy melegítő nadrágot, amelyek nemrég még a vállán pihentek.

Ezután figyeltem csak meg jobban a tanárom, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a lélegzetem is elakadt. Egy egyszerű fekete pólót és egy sötétszürke melegítő nadrágot viselt, ami őrjítően jól állt neki. Fura volt ilyen laza ruhában látni, eddig még csak az elegáns ingjében és öltönyében láttam őt. Felém fordult, majd egyik szemöldökét felvonva nézett rám.

- Nem akarsz átöltözni? Azokban a vizes ruhákban meg fogsz fázni.

- M-maga előtt? - sütöttem le a szemem, közben a kezemben tartott ruhákat szorongattam idegesen.

Felnevetett, majd mögém lépett, és az egyik ajtó felé kezdett tolni.

- Semmi esetre sem előttem. - mondta, majd megnyalta alsó ajkát.

Gyorsan beléptem az ajtón, és magamra zártam, majd a hátam neki döntöttem. Csukott szemmel sóhajtottam fel.

- Ez őrület. - suttogtam magam elé.

Amikor kinyitottam a szemem, csak akkor eszméltem rá, hogy én éppen a férfi hálószobájában voltam. Nem volt valami nagy helység, de neki bőven elég lehetett. A falak fehér színűek voltak, pont mint a lakás többi pontján is. Középen helyezkedett el egy nagy franciaágy, a legtöbb helyet ez a bútor foglalta el. Rögtön mellette egy kis éjjeliszekrény kapott helyet, rajta egy éjjelilámpával és egy könyvvel. Albert Einstein életével foglalkozó kötet volt. Felhorkantottam. Hát persze. Mi mást is olvasna?
Az ággyal szemben egy mahagóni szekrénysor állt, amin végig futtattam a szemem, és meg is akadt a polcán. Egy fényképet pillantottam meg, amelyen egy öt év körüli, szőke kisfiú vigyorgott vissza rám. Felfedeztem némi hasonlóságot közte és Mr. Clifford között, de még mielőtt hülyeségeket kreált volna az agyam, - mint például, hogy ez a gyerek a tanáromé - inkább gyorsan az öltözködéssel kezdtem el foglalkozni. Ahogy a kezembe fogtam a puha anyagot, nem bírtam megállni, hogy ne szippantsak mélyen bele. Az a jellegzetes citrusos illat teljesen átjárta az érzékszervem. Imádtam ezt az illatot. Magamra kaptam a sötétkék pólót, ami a combom közepéig ért, és a világosszürke melegítőt, amit ha nem kötöttem volna meg a derekánál, akkor simán lecsúszott volna rólam. Sajnos tükör nem volt a szobában, de anélkül is tisztában voltam vele, hogy még egy hajléktalan is különbül néz ki nálam. Hogy teljes legyen az összkép, még a hajamat is egy laza kontyba fogtam össze a fejem tetején. A kezembe fogtam a levetett ruháim, majd kiléptem a szobából. Megkerestem Mr. Clifford-ot, ami nem volt túl nehéz, tekintve, hogy egy kis lakásban tartózkodtunk. A konyhában találtam meg, ahol éppen a hűtőben kutakodott.

- Éhes vagy? Összedobhatok neked va... - fordult hátra, és amikor meglátott az ajtóban ácsorogni, elakadt a szava.

Jó alaposan végigmért, le-fel járatta rajtam a szemét, én pedig egyre kínosabban éreztem magam. Az oké, hogy szarul festettem, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.