Szerelem matematikailag

15.fejezet

Az ablakomon beszűrődő gyenge napsugárzásra ébredtem, aminek máskor nagyon tudtam örülni, de mivel az éjszaka nem sokat aludtam, ezért az egyetlen dolog, ami boldogsággal töltött volna el az az, hogy ha nem kell iskolába mennem. A hétvégével kapcsolatban kínoztak a gondolatok, ezért csak össze-vissza forgolódtam az ágyamban. Nem akartam Blake-el találkozni, aki szombat este majdnem megerőszakolt és nem akartam a tanárommal sem találkozni, aki miatt bűnösnek éreztem magam a csók miatt és ott van még két személy, akikkel haragban voltam. A lehető legmesszebb akartam tudni magam ezektől az emberektől, de az iskolának, – mint mindig – most is el kellett csesznie mindent. James már elment, valószínűleg jobbnak látta, ha elkerül engem, de nem is bántam.

Amikor sikerült időben elkészülnöm, elhagytam a lakást és lassan ballagtam az iskolához vezető úton. Az idő elviselhetőbb volt, mint az elmúlt napokban, nem volt az a nagyon hideg, de melegnek sem lehetett volna mondani. Az autók szél sebesen hajtottak el mellettem, némelyikük talán túl gyorsan is, de így ment ez általában minden reggel. Úgy tűnt, hogy minden a megszokott mederben folyik, de a valóság sajnos mást takart.

Amikor beléptem az iskola ajtaján, nem néztem senkire, a lehető leggyorsabban akartam eljutni a tanteremhez, ahol az első órám kezdődik. Idegesen leültem a helyemre, majd elővettem a felszerelésem és vártam. Sarah nem tartózkodott még a teremben, ezért ezzel csak később kellett foglalkoznom. Amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy valaki a padom felé halad, imádkoztam, hogy megszólaljon a csengő és ezzel egyidőben belépjen a tanár is, de természetesen ez nem így történt.

– Szia! – huppant le mellém Blake.

Egy mély levegőt vettem, majd pár másodperc után ki is fújtam azt. Úgy éreztem fel kell készülnöm erre az elkerülhetetlennek látszó beszélgetésre.

– Mit szeretnél, Blake? Nyögd ki gyorsan, aztán felejtsd el végre, hogy létezem, úgy ahogy eddig is tetted. – magamon is meglepődtem, hogy mennyire higgadtan ejtettem ki a szavakat.

– Én csak... Nem is tudom mit mondhatnék még. – idegesen az ajkait kezdte el rágcsálni. – Nagyon szeretném, ha újra minden rendben lenne közöttünk.

– Semmi sem lesz már rendben. Látni sem bírlak téged. – mondtam magam elé bámulva.

– Nézd... – tette a karomra a kezét, mire én reflex-szerűen felálltam a székről, ami hangos puffanással ért a földre a lendülettől.

Minden szempár ránk szegeződött és kíváncsian figyelték minden mozdulatomat. Én csak a mellettem ülő fiúra bámultam fagyos tekintettel.

– Ne merj még egyszer hozzám érni! – ziháltam úgy, mint aki lefutott egy nagy kört.

– Alisha, túl reagálod. – mondta nyugodtan Blake, majd ismét a kezem után nyúlt, de nem hagytam, hogy újra megérintsen és egy pofonnal reagáltam le ezt a cselekedetét.

A teremben lévő emberek közül néhányan a szájuk elé kapták a kezüket, de akadt olyan is, aki egy fütyüléssel reagált. Az én szememet már marták a könnyek, és mivel nem akartam az osztály előtt sírni, és a mellettem lévő fiúval sem akartam egy levegőt szívni, ezért kirohantam a teremből. A lány mosdó felé kezdtem el szaladni, de valami, vagyis inkább valaki az utamat állta, és kemény mellkasának ütköztem. Amikor felpillantottam, két gyönyörű szempárral találtam szemben magam, akinek parfümjének mámorító illata teljesen elkábított. Nem bírtam tovább visszafojtani a sírást, előtört belőlem és nem törődve a következményekkel Mr. Clifford mellkasának döntöttem a fejem, úgy zokogtam tovább. Elég kellemetlen lehetett számára ez a helyzet, de gyorsan kapcsolt, és még mielőtt meglátott volna minket valaki, behúzott engem a takarító szertárba. Ez sem zökkentett ki a sírásból, továbbra sem bírtam abba hagyni. A sok felgyülemlett rossz dolog, ami azon a szombati estén történt, most sírás formájában robbant ki belőlem, és csak remélni tudtam, hogy ezután jobb lesz, és nem gondolok rá többé. Mr. Clifford egy darabig csak ledermedve állt előttem, majd hirtelen felindulásból a fejemet a mellkasához szorította, és így próbált megnyugtatni engem. Nem is volt szükség szavakra, vagy sajnálkozó tekintetekre, ez többet ért mindennél. A legtöbbet. Egy mélyet szippantottam az ingén rekedt illatából, majd mikor úgy éreztem, hogy sikerül megnyugodnom eltávolodtam tőle, és a szemeibe néztem.