Szerelem matematikailag

5.fejezet

Nem tudtam kiverni a fejemből a történteket. Folyamatosan, minden percben lejátszódott előttem a jelenet. Még otthon sem volt nyugtom Mr. Clifford tanárúrtól, és ez egyre inkább aggasztott. Nem tudtam eldönteni, hogy mi zavart jobban. Az, hogy innentől kezdve rossz viszonyban leszünk, vagy az, hogy ez kihathat a tanulmányi eredményeimre. Haragudtam magamra, hogy nem tudtam kordában tartani az indulataimat és úgy viselkedtem, mint egy hisztis kisgyerek, aki nem kapta meg a kiszemelt játékot. Jobban belegondolva valóban szánalmas, ahogy a tanárúr is fogalmazott. Tudtam, hogy mit kell tennem; bocsánatot kell majd kérnem tőle. Ezzel hátha nem fog a hátralévő egy évben csesztetni és a jegyeimet sem rontom tovább.

– Figyelsz te rám? – csettintett előttem James, ezzel kirángatva engem a gondolataimból.

– Tessék? – kérdeztem nagyokat pislogva.

– Azt kérdeztem, hogy mi lenne, ha elhagynánk végre ezt a szokást, hogy segítesz a tanulásban? Nem vagyok már gyerek, hogy szükségem legyen a nővérem segítségére. – dörzsölte meg halántékát, miközben a telefonját nyomkodta.

– De hát anya kért meg erre.

– Ja, kb. hat évvel ezelőtt. – forgatta meg szemeit.

– Rendben, legyen ahogy akarod, de ha valamit nem értesz, akkor szólj! – adtam be a derekam.

– Oké, most pedig menj, és feküdj le! Olyan nyúzott vagy, hogy rossz rád nézni. – közölte velem őszintén.

Ezzel egyet kellett értenem, ugyanis én is így éreztem. Úgy gondoltam, hogy egy forró zuhany segíthet helyre rázódni, ezért a fürdőszoba volt a következő úti célom. Ledobtam magamról a ruhát a földre, majd a kabinba léptem. Beállítottam a víz hőmérsékletét, ami a kelleténél forróbbra sikerült, de akkor pont erre volt szükségem. Élveztem, ahogy a víz enyhén égeti a bőröm. 
Vajon Daniel Clifford érintése is ennyire égetne?
Erre a gondolatra kipattant a szemem és elkezdtem hevesen a fejemet rázni, hogy elűzzem ezeket a bűnös gondolatokat. Nem értettem mi történik velem. Ezelőtt nem érdekelt a tanárom. Feltűnt, hogy jóval fiatalabb, mint a többi tanár, és hogy nagyon helyes, de nem tulajdonítottam neki sok figyelmet. Különben is. Hiába a gyönyörű külső, ha a modorával elriaszt maga mellől mindenkit. Azt sem tudom elképzelni, hogy lenne barátnője, vagy felesége. Tényleg, van neki egyáltalán? Nem láttam rajta jegy gyűrűt, bár nem is igazán figyelgettem eddig. Ahogy ezután sem fogom, vagyis nem kéne. Nem szabad!

Elzártam a vizet, majd kiléptem a kabinból, és a testem köré tekertem a törölközőt. A pára mintha köd lett volna, úgy árasztotta el a fürdőszobát. A tükör is párás lett, ezért nem tudtam szemügyre venni az arcomat, de talán jobb is volt ez így, mert úgy is csak a hibáimat fedeztem volna fel. A szobámba érve, ledobtam magamról a nedves anyagot, majd a pizsamámat öltöttem magamra. Leültem az ágyam szélére, és a telefonomat vettem a kezembe, amelyen végig néztem a közösségi oldalakat, de egyáltalán nem kötött le. Különben sem érdekelt, hogy ki mit evett egy flancos étteremben, vagy ki kivel van kapcsolatban. Utáltam azokat az embereket, akiknek már olyannyira az életük részévé vált az internet, hogy anélkül lélegezni sem voltak már képesek. Én ezekkel az emberekkel ellentétben inkább megélni szerettem a dolgokat és az emlékeimbe zárni mindent. Bár nekem nem adatott meg olyan sokszor még, hogy nagy dolgokat éljek át, mint például egy méregdrága nyaralás, vagy egy 5 csillagos étteremben egy vacsora. Vágytam rá, nem is kicsit. Legalább egy napra is szívesen helyet cseréltem volna egy gazdag emberrel, de ez sajnos nem így működik. Ezért is koncentráltam mindig annyira a tanulmányaimra, hogy egyszer egy olyan valaki lehessek, akinek soha nem kell nélkülöznie semmit.

Ebben a pillanatban jött egy üzenetem Sarahtól, amelyben a büntetésem után érdeklődött.

Én: Fantasztikus 45 perc volt Mr. Bunkóval...

Sarah: Gondolom. Holnap hallani szeretném a részleteket is.

Na, pont ez volt az, amit egyáltalán nem szerettem volna. Beszélni róla. El akartam felejteni az egészet. Nem akartam felidézni újra és újra, hogy mennyire szánalmasan viselkedtem, ahogy azt sem, hogy egy pillanatra nem úgy gondoltam arra a férfira, mint a tanáromra. A legrosszabb az egészben az utóbbi volt. Bűnösnek éreztem magam, amiért jóképűnek tartottam a tanáromat és arról ábrándoztam milyen lenne, ha megérintene. Nem kellett volna, hogy ez ennyire rossz érzéseket keltsen bennem, hiszen a suliban minden lány oda volt érte, ez köztudott volt, valószínűleg maga Daniel Clifford is tisztában volt vele. De én nem akartam olyan lenni, mint a többi lány.

Elköszöntem Sarah-tól, majd letettem a telefonom az ágyam mellett elhelyezkedő éjjeliszekrényre. Annyira sokminden kavargott a fejemben, hogy nem jött álom egykönnyen a szememre, pedig minél hamarabb magam mögött akartam végre tudni ezt a napot.