Szerelem matematikailag

6.fejezet

Az éjjel nem sokat aludtam, a gondolataim folyamatosan Mr. Clifford és a vitánk körül járt, na meg azon, hogy vajon hány tanárnak kürtölhette szét, hogy mennyire szemtelen voltam vele szemben. Csak remélni tudtam, hogy ez a gondolat téves, ugyanis nem vetett volna rám jó fényt, ha ez kiderül. Nem akartam egy kipécézett diák lenni, akit folyamatosan szívatnak a tanárai. Az ilyen fajta diákokból amúgy is volt bőven az iskolámban.

– Na, mesélj a tegnapról! Milyen volt a büntetés? – kérdezte barátnőm érdeklődve. A fáradtság miatt kellett egy kis idő, amíg értelmezni tudtam ezt az egyszerű kérdést.

– Szörnyű. Mr. Clifford egy nagyon bosszantó alak. – válaszoltam halkan, nehogy véletlenül meghallja egy tanár.

– Sokan panaszkodnak rá. Engem sajnos nem tanít. Én biztosan jóban lennék vele, de csak azért, mert nagyon dögös a pasi. – ábrándozott.

Nem akartam elhinni, hogy a barátnőm is megfertőződött. Az iskolában minden lány Clifford-kórban szenvedett, én viszont igyekeztem védekezni ezellen. A tegnapi nap kicsit meginogtam, viszont ezen a reggelen úgy ébredtem, hogy mindez csak azért történt, mert fárasztó napom volt. Ilyenkor az agyam képes hülyeségeket kreálni.

– Milyen óránk is lesz? – tereltem el a témát gyorsan, pedig nagyon is tisztában voltam az órarendünkkel.

– Hát mi más? Kémia. – bosszankodott Sarah. A durcás fejére elnevettem magam, mire ő megjátszott sértődöttséggel nézett rám. – Ez nem vicces. Ma már követelem azt a korrepetálást. – fonta karba a kezeit.

– Rendben. De csak akkor, ha nem kapok újabb büntetést. – mosolyogtam a lányra. – Viszont kémia csak a második óránk lesz, fizikával kezdünk. – javítottam ki.

– Ha ennyire tisztában vagy vele, kis stréberke, akkor minek kérdezted?

Megvontam a vállam, majd beléptünk a tanterembe, és leültünk a már jól megszokott helyünkre.

Szerencsére ez a nap Mr. Clifford mentes volt az órarendem szerint, ami azért is volt jó hír, mert így elkerülhettem egy kellemetlen beszélgetést a tegnapi viselkedésemről. A csengő szóval egyidőben be is lépett a tanár az ajtón. A baj ezzel az volt, hogy nem a fizika tanár állt az osztállyal szemben, hanem a matek tanár. Csak remélni tudtam, hogy eltévesztette az ajtót. A székemen lejjebb csúsztam, hogy elkerüljem a tekintetét, nem szívesen néztem volna vele farkasszemet. Sajnos a próbálkozásom ellenére is sikerült megakadnia a szemének rajtam, és mintha egy halvány mosoly jelent volna meg a szája szélén. Ezen csak azért nem lepődtem meg, mert elég nevetségesen nézhettem ki, ahogy kikukucskáltam a pad alól. Sarah pillantása mindent elárult, tényleg nevetségesen néztem ki.

– Ma én fogom helyettesíteni Mr. Hill tanárurat. – közölte velünk a már egyáltalán nem meglepő hírt.

Erre a kijelentésre megforgattam a szemem, ugyanis teljesen nyilvánvaló volt ez anélkül is, hogy külön bejelentette volna. Kinyitottam a füzetem, és kíváncsian vártam, hogy mennyire remekel ebből a tantárgyból is. Bár elég sok hasonlóság van a két tárgy között.

– A napló szerint a magfizikát kezdték el taglalni. Valaki segítene nekem, hogy meddig jutottak eddig? – tette fel kérdését az osztály felé.

Gondolom titkon azt remélte, hogy én majdcsak kiesve a padból fogok jelentkezni, hogy válaszoljak, ugyanis néha-néha rám pillantott. Viszont nekem eszem ágában sem volt ez a cselekedet.

– Még csak most kezdtünk bele. Az atommagot összetartó erőről volt eddig szó. – válaszolta Jessica szinte azonnal, szőke tincseit csavargatva az ujjai köré, és csak ekkor vettem észre, hogy milyen szerelmes pillantásokat vetett a tanárúrra.

Ezen már meg sem lepődtem. Nem csak azért, mert ezen a csodás reggelen is iszonyú jól nézett ki Mr. Clifford, hanem mert ez a lány minden helyes srácra így nézett. Szinte felfalta a férfiakat a szemével, amitől engem a rosszullét kerülgetett.

– Nagyszerű. Akkor kezdjünk is bele. – csapta össze mindkét tenyerét. – Előtte egy kis ismétlő kérdést fogok feltenni önöknek, csak hogy lássam készültek-e a mai órára.

Alig halhatóan felhorkantottam, ugyanis tudtam kitől fog kérdezősködni. Hát persze, hogy tőlem.

– A kérdésem az lenne, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az atommagot összetartó erő? Ms. Jonson, elkezdené? – nézett Amyre, aki mint minden órára, erre is tökéletesen fel volt készülve.

Meglepett, hogy nem velem kezdte a sort, de ez még nem azt jelentette, hogy nem velem fogja folytatni.

– Vonzó típusú, mert le kell győznie az elektromos taszítást. – válaszolta határozottan. Az arckifejezéséből ítélve hatalmas nagy büszkeség járta át, hogy ez a kérdés sem fogott ki rajta, de ez Amy-től már teljesen megszokott volt.

– Stréber. – motyogta mellettem az orra alatt Sarah.

Igazából talán egy óvodás is tudott volna választ adni erre az egyszerű kérdésre. Mr. Clifford nem igazán erőltette meg magát.

– Helyes. Ms. Becker, folytatná? – nézett rám, és karba tett kézzel fürkészte kíváncsian az arcom.

Számítottam rá, hogy én leszek a következő, ezért volt időm egy hosszabb válaszon törni az agyam. Bizonyítani akartam neki ezzel is, hogy a tegnapi gondolata téves, és én minden órára felkészülten érkezem.

– Független az elektromos töltéstől. Ez azt jelenti, hogy föllép proton-proton, proton-neutron és neutron-neutron között is, és nagysága a kísérletek eredményei szerint azonos körülmények esetén mindhárom esetben egyenlő. – válaszoltam egyszerűen, mintha könyvből olvastam volna.

– Nagyszerű. Az én óráimra is betévedhetne ilyen felkészülten. – mondta rezzenéstelen arccal, egy kis gúnnyal a hangjában, mire a többiek halkan nevetni kezdtek.

Azért egy kis dicséretet is elvártam volna, de hát mire is számítottam? Jogosan kaptam ezeket a megjegyzéseket a tegnapi szájalásom miatt, de azért reméltem, hogy elfelejti a dolgokat, és tiszta lappal kezdhetünk mindent.

Az óra többi felében próbáltam az anyagra koncentrálni kisebb-nagyobb sikerrel. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy folyamatosan a tegnap történtekre célozgatott, és mindemellett úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Volt amikor álltam ezeket a pillantásokat, de előfordult az is, hogy zavartan lesütöttem a szemem. Kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam. Igazából sejtettem mire várt. Azt szerette volna, ha bocsánatot kérek tőle, amit terveztem is az óra végén. Addig viszont kénytelen voltam tűrni.

A csengőszó után gyorsan üressé vált a kis tanterem. Vagyis majdnem üressé. Mr. Cliffordon kívül már csak én, és az idegesítő Jessica húztuk az időt a pakolással. A tanárúr sejthette, hogy én miért nem távoztam még, viszont a szőkeséget egyikőnk sem értette. Rám pillantott a lány, mire én felvont szemöldökkel álltam a szúrós nézést. A fejével az ajtó felé biccentett, így már világossá vált számomra, hogy szeretne a matematika tanárral kettesben beszélgetni. A táskámat a vállamra csúsztatva elindultam a kijárat felé, így magukra hagyva őket. Úgy néz ki várnia kell még a bocsánatkérésemmel.