Szerelem matematikailag

10.fejezet

Mostanában egyre több példa volt arra, hogy rosszul alakultak a napjaim, és természetesen ennek a napnak is hihetetlenül pocséknak kellett lennie. Ha nem lett volna elég Mr. Clifford szívatása matek órán, még a próbán sem lehetett teljes nyugalmam. Nem az volt a legrosszabb az egészben, hogy nekem is a színpadon kellett bohóckodnom, hanem az, hogy néhány tanár is jelen volt ezen a próbán. Kíváncsiak voltak arra, hogy mennyit haladtunk eddig, amit meg tudtam érteni, hiszen mindössze két hét választott el az előadásig. Nekem pedig ez alatt a két hét alatt tökéletesen be kellett gyakorolnom a szöveget. Lehetetlen feladatnak tűnt számomra és már azon kezdtem gondolkozni, hogy lemondom ezt az egészet. A színpad mögött remegő kezekkel tartottam a kezemben a papírlapot, amelyen Júlia szövege állt és minden sort elismételtem magamban többször is. Néhány mondatot már eleve tudtam fejből, köszönhetően az ezelőtti próbáknak. Először Amy-n volt a sor, hogy megmutassa, hogyan alakítja az egyik főszereplőt, aztán amikor végig lejátszódott a jelenet, következtem én.

- Tanárnő, nekem ez nem fog menni. Bevallom, nem gyakoroltam a szövegem és félek, hogy a színpadon csak leblokkolnék. - fordultam az osztályfőnököm felé, reménykedve benne, hogy megkegyelmez rajtam.

- De hát ez még csak egy egyszerű próba, semmi probléma nem származik abból, ha nem jut eszedbe a szöveg. Neked még megengedem, hogy puskázz. A tanároktól pedig nem kell tartanod, a fele az első kör után távozni fog. - próbált nyugtatni, miközben a vállamra tette a kezét.

Hát egyáltalán nem nyugtattak meg a szavai. Reméltem, hogy ha bevallom, hogy nem készültem, nem fogja erőltetni a dolgot. Kikukucskáltam a vörös függönyön, hogy szemügyre tudjam venni a közönséget. Nem volt jelen az összes tanár, viszont akit a legkevésbé sem kívántam oda, az természetesen ott ült és unott fejjel bambult a színpadra. Igen, Mr. Clifford-ról beszélek. Így már világossá vált számomra, hogy mi volt az a nagy sietség, amivel elhagyta a termet óra után. Nem értettem mit keres a nézők sorai között, cseppet sem tűnt úgy, mint aki élvezné az előadást.

Amikor a többiek visszatértek a színfalak mögé, a főszerepek rám és Blake-re vártak, aki mint kiderült a pót Rómeó szerepet kapta.

- Gyerünk srácok, újra kezdjük, csak most Blake és Alisha fogja játszani Rómeót és Júliát. - csapta össze tenyerét az osztályfőnök.

A többiek fáradtan sóhajtottak fel, majd indulásra készen állt mindenki. Amikor előléptünk a függöny mögül a szemem elé tárult, hogy tényleg megcsappant a tanárok száma a teremben. Mr. Clifford is épp indulni készült, ezért megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de amikor meglátott engem, vissza huppant a helyére és kíváncsian nézte, hogy mi fog történni.
Hát mégis végig nézi a szenvedésem.

***

Nem volt egyszerű feladat, de megbirkóztam vele és azt kell, hogy mondjam; elég jól sikerült. Ahhoz képest, hogy semmit nem készültem rá, szinte minden részt tudtam fejből, csak párszor kellett puskáznom. Így visszagondolva nem is volt ez a próba annyira vészes, ahogy először gondoltam. Elégedetten távoztam a próbateremből, majd elindultam hazafelé. Nem szerettem volna úgy járni, mint amikor eltévedtem, ezért inkább a szokásos útvonalon mentem.

- Hé, Alisha! - kiáltott utánam egy ismerős hang, majd amikor sikerült utol érnie, kérdőn néztem rá.

- Blake? Valami baj van? - kérdeztem végig nézve a ziháló fiún.

- A sálad. - nyomta a kezembe a fekete színű anyagot. - Ott hagytad a teremben. - kapkodta a levegőt.

Komolyan ezért futott utánam, hogy visszaadja a sálam, amit egyébként holnap is megtehetett volna?