Szerelem matematikailag

25.fejezet

Ahogy teltek-múltak az órák, úgy közeledtünk az előadás kezdetének időpontjához. Legszívesebben nem jelentem volna meg ezen a jeles napon, hiszen semmi kedvem nem volt órákig egyhelyben ülni és végig nézni azt, amit már milliószor láttam a próbák alkalmával, de sajnos ezt nem tehettem meg. Így hát szépen kisminkelve és csinosan öltözve léptem át az iskola kapuit, anyával és James-sel az oldalamon. Az öltözékemre kitérve egyébként, én egyáltalán nem szerettem volna kiöltözni, de anya ragaszkodott hozzá, mivel ezzel is megtisztelem ezt az eseményt, és a szerinte vért izzadó osztálytársaimat, akik a színpadon szerepelnek, szóval kénytelen voltam egy fehér selyemingbe és egy fekete combközépig érő szoknyába bújtatni testemet. James pedig meg sem akart jelenni, de anya szigorúan kijelentette, hogy ha már nem óhajtott az óráira bemenni, legalább itt tegye tiszteletét. Hát igen, mondanom sem kell, hogy édesanyám mennyire komolyan vette ezt az egészet.
Az egész épület gyönyörűen volt feldíszítve, teljesen más képet kaptunk így az iskoláról, mint alapból a tanítási napokon. Sokkal barátságosabb hangulat övezte a folyosókat, így nem is bírtam megállni, hogy ne készítsek egy fotót és küldjem el Sarah-nak. A lány rögtön meg is nézte, és reagált is rá.

Sarah: Azta, micsoda puccba vágták az egész sulit.

Elmosolyodtam barátnőm mondatára, és már teljesen előttem volt az a kép, ahogy a sajátos stílusában mondja ezt.

Sarah: Oh, és úgy látom megajándékoztál Mr. Seggfej Félisten urasággal is. Ma is igazán dögös.

Összeráncolt homlokkal néztem a telefonom képernyőjét, nem értettem, hogy miről beszél Sarah. Majd ráböktem a képre, és amikor a nagyított verzióját láttam, így már számomra is feltűnt, hogy véletlenül lekaptam Danielt, aki éppen a tanári iroda előtt állt. Ekkor felnéztem a telefonomból, de már hűlt helye volt a férfinek.

- Meddig fogunk még itt állni? - zökkentett ki kérdésével James.

- Sehol sem találom Alisha osztályfőnökét. A sütiket csak nem viszem be az előadó terembe. - mutatott anya a kezében lévő finomságokra.

- Add csak ide nekem, majd én beviszem a tanáriba! - ajánlottam fel segítségem azonnal, annak reményében, hogy így hátha találkozhatok Daniel-lel.

Anya átadta nekem a tálca süteményt, én pedig egyensúlyozva próbáltam épségben eljuttatni a tanári irodába. Mivel az ajtó tárva nyitva volt, így nemes egyszerűséggel léptem át a küszöböt, nem törődve az illemmel. A helyiségben mindössze két tanár tartózkodott, akik rögtön felém is kapták a fejüket, én pedig elpirulva néztem a kezemben tartott édességekre, miután feltűnt, hogy Daniel végig mért a szemeivel.

- Ms. Becker? - szólított meg Daniel, felvont szemöldökkel.

- Hát, én... - annyira zavarban voltam, hogy hírtelen azt is elfelejtettem miért mentem oda. - Süteményt hoztam, és nem tudtam hova tehetném. Jobban mondva nem én hoztam, hanem anya, csak mivel nem igazán találkoztunk senkivel, akinek átadhattuk volna, ezért gondoltam behozom ide, és... - kezdtem el zavaromban egy hosszú monológot a sütemény történetéről, amíg Daniel közbe nem vágott.

- Igazán érdekfeszítő történet, Ms. Becker, de ha nem akar lemaradni az előadásról, akkor egyszerűen csak tegye le valamelyik asztalra, és menjen. - mondta unottan, mint akit a legkevésbé sem érdekel a jelenlétem, a mondanivalóm meg pláne nem.

Nyeltem egy nagyot, majd kerestem egy üres asztalt. Eközben a másik tanár, - akiről egyébként, csak annyit tudok, hogy földrajz tanár, ugyanis engem nem tanít - gyorsan elköszönt Daniel-től, és elhagyta a termet, én pedig remegő kezekkel igazgattam az elcsúszott finomságokat a tálcán.

- Ha ilyen ruhában jelensz meg előttem, elég nehéz uralkodni magamon. - simult teljes testével a hátamhoz, miközben mély hangja csendült fel a fülemben.

- Ahhoz képest elég szépen lerendeztél. - fordultam vele szembe, és magabiztosan vettem fel vele a szemkontaktust.

- És ha tudnád, milyen szépen letudnálak még rendezni. - megnyalta alsó ajkát, majd két kezét a mögöttem lévő asztalon támasztotta meg, így beszorítva engem.

A szívem egyre hevesebben kezdett el verni, az iránta érzett vágy miatt, és a lebukás veszélye miatt is egyaránt. Ajkunk csak néhány centire volt egymástól, így nagyon nehéz volt ellenállnom neki. Egyik kezemet a mellkasára helyeztem, míg ő a sajátját a csípőm köré fonta. Egyre jobban csökkentettük az ajkunk között lévő távolságot, míg nem egy ismerős hang csendült fel az ajtóból, így szinte azonnal rebbentünk szét, és alakítottunk ki nagyobb távolságot egymás között. Lehunyt szemmel fújtam ki a bent tartott levegőmet, azt hittem ott a helyszínen elájulok. Daniel pedig egy torokköszörüléssel próbált terelni, és úgy csinált, mintha az asztalon lévő papírhalomból keresne valamit.

- Mit szeretnél, James? - néztem rá dühösen, amikor végre sikerült össze szednem magam.

- Anya küldött utánad, hogy ne késd le az előadást. - ebben a pillanatban fel is csendült az igazgató hangja, ahogy köszönti a megjelent vendégeket.
Ezután kezdett egyre kínosabbá válni a hármunk közé beállt pillanatnyi csend, de persze James-nek sikerült még kínosabbá tenni ezt. - De én inkább lépek is. Majd jössz. Viszlát sógor. - kacsintott nagy vigyorral az arcán, majd sarkon fordult, és elhagyta a helyiséget.

Daniel először meglepett arccal nézett rám, majd mindentudóan vált hírtelen dühössé.

- Sógor? - dörzsölte a halántékát, miközben úgy nézett ki, mint aki pillanatokon belül felrobban.

- Elakartam mondani, de még csak tegnap történt az egész, és azóta nem volt alkalmunk beszélni. - kezdtem el hadarva a magyarázkodást.

- Komolyan elmondtad neki? Pont az öcsédnek? - emelte fentebb a hangját, így már nekem is kezdett eldurranni az agyam.

- Ez egyaltalán nem úgy történt, ahogy te azt gondolod. - kezdtem el mentegetőzni, de úgy tűnt abban a pillanatban, hogy mondhatok bármit.

- Akkor elárulnád, hogy hogyan is történt? - lépett egyet felém.

- Próbálnám, ha lehiggadnál kicsit. - én is csökkentettem a távolságot egy lépéssel.

- Tudod ez mit jelent? Így már az egész iskola tudni fogja. Engem kirúgnak, és börtönbe zárnak, te pedig megúszod egy kis ejnye-bejnyével.

- Na, ide figyelj Daniel Clifford! Az tény, hogy az öcsém nem egy szent, de azt jó, ha tudod, hogy tegnap ő mentett ki engem anya előtt. Ezért kényszerültem rá, hogy elmondjam neki az igazságot. És hidd el, még mindig jobb, hogy ő tud róla, mintha az anyám tudná. - idegesen böktem a mellkasára miközben beszéltem, majd amikor már a sírás határán voltam, megfordultam és elindultam, még mielőtt megszólalt volna.

Meg sem álltam a női mosdóig, ahol végre előtörhetett belőlem a zokogás anélkül, hogy bárki láthatta volna mennyire törékeny és gyenge tudok lenni, mert hát az voltam abban a pillanatban. A Daniel-lel való veszekedésünk teljesen meggyengítette a lelkemet, és fogalmam sem volt, hogy mi lesz ezután.