Szerelem matematikailag

21.fejezet

Csütörtök reggel eluralkodott a pánik az osztályomban. Az osztályfőnökünk idegbetegen reagálta le a diákok minden egyes rezdülését, amivel mindannyiunkat sikerült feszült állapotba tenni. Nem volt ez csoda, mindössze egy nap választott el minket a nagy naptól. Ezen a napon az óráink elmaradtak, és csak az előadásra koncentráltunk. Én egyedül Amy miatt aggódtam, nem akartam helyette szerepelni. Idegesen nézegettem a telefonom kijelzőjén az időt, de nem akart megjelenni az iskolában. Nem tudtam mitévő legyek, én nem voltam a lánnyal olyan kapcsolatban, hogy csak úgy felhívjam vagy ráírjak, hogy hol a fenében van.

- Ne aggódj már! Amy nem az a fajta lány, aki képes lemaradni élete nagy szerepléséről. - próbált nyugtatni Sarah.

Na persze, ő könnyen beszélt. Neki meg sem kellett jelennie ezen a jeles napon, nem hogy szerepelni.

- Akkor miért nem jelent meg ma, amikor már most csak ekörül forog minden? Ma van a főpróba, én meg sík ideg vagyok. - mondtam feldúltan, pedig tudtam, hogy Sarah semmiről sem tehet.

Előkapta telefonját, majd pötyögni kezdett rajta.

- Hamarosan kiderül. - mutatta felém a készüléket, így szemügyre vehettem, hogy ráírt a lányra a mai hiányzásával kapcsolatban.

Hálásan rámosolyogtam a barátnőmre. Tudtam, hogy nem bírja Amyt, a megnyugtatásom érdekében még is képes volt ráírni. Még csak nem is voltak ismerősök a Facebook-on, így üzenete valószínűleg az engedélykérések között volt megtalálható. Reménykedtem benne, hogy hamar észre veszi és válasz is érkezik majd rá.
Egy kis idő elteltével kopogást hallottunk a terem ajtaján, majd ki is tárult.

- Megjött a seggfej félisten. - suttogta a fülembe Sarah, amivel egy széles mosolyt csalt az arcomra.
Ha tudná, hogy nem is annyira seggfej ez a félisten.

Hirtelen megfagyott a levegő a helységben, mindenki abba hagyta a susmorgást és Mr. Clifford-ot bámulták. Én is közéjük tartoztam. Csodálattal figyeltem a férfi minden egyes mozdulatát, rezdülését. Ezen a napon is tökéletesen nézett ki. A zakója kifogástalanul állt rajta, az ingjén egy aprócska gyűrődés sem volt fellelhető. A haja tökéletesen volt beállítva, minden egyes szál a helyén volt. Ekkor bevillant a kép, amikor melegítőnadrágban és egy pólóban flangált előttem. De az a kép is előkúszott, amikor a hajába túrva kócolta össze tincseit. Bevallom, jó érzéssel töltött el a tudat, hogy mindezeket csak én láthattam. Akaratlanul is az alsó ajkamba haraptam, és neki pontosan ebben a momentumban kellett rám emelnie zöldes szemeit. Zavartan kapta el rólam tekintetét, majd újra az osztályfőnökömnek szentelte a figyelmét.

- Mit akarhat? Ma nincsenek megtartva az óráink. - zökkentett ki a mellettem ülő lány a merengésből.

Hanyagul vállat vontam válaszként, bár valójában engem is érdekelt a dolog. Nem kellett sokat várnunk, választ is kaptunk a kérdésre.

- Van néhány elintézni valóm a főpróbával kapcsolatban. Mivel most matematika órájuk lenne, így Mr. Clifford felügyelete alatt állnak addig, amíg vissza nem jövök. - közölte, majd össze szedte a tanári asztalon szétszórt papírlapokat. - De ha egy rossz szót is vissza hallok, annak csúnya következményei lesznek. - kiabálta ingerülten az idős nő, majd kiviharzott a teremből.

Mr. Clifford mutató ujját a fülébe dugta, ezzel imitálva, hogy majdnem megsüketült a nő rikácsoló hangjától. Mindannyian felnevettünk az előbbi jelenetre. Igazán jót tett nekünk ez a kis vidámság ezekben a feszültségekkel teli órákban. Ő is nagyon jól tudta, hogy szükségünk volt már erre.

- Nos, esetleg akar valaki a matekkal foglalkozni? - tette fel a kérdést, mire félénken rázni kezdték a fejüket a többiek. - Rendben. Akkor csendes pihenő.

Nem akartam hinni a fülemnek. Bár az órák elmaradtak, de erre azért senki sem számított. Daniel Clifford semmilyen helyzetben nem tartott csendes pihenőt. Leült a tanári asztalhoz, majd egy halom papírt vett elő a táskájából. Dolgozatok lehettek, ugyanis rögtön egy piros tollat ragadott a kezébe, és javítani kezdte őket. Néma csend uralkodott az egész teremben, senki sem akarta megzavarni a tanár urat. Természetesen nekünk muszáj volt magunkra vonni minden figyelmet.

- Nézd, Alisha! Visszaírt. - kiáltott fel örömében Sarah, de gyorsan észbe kapott és a szájára tapasztotta kezét.

Minden szem ránk szegeződött. Felvont szemöldökkel nézett ránk a férfi, én pedig szégyenkezve hajtottam le a fejem.

- Kérem, Ms. Becker! Nézze meg azt az üzenetet, hogy a barátnője csendben maradjon! - sóhajtott fel Mr. Clifford gondterhelten, mintha egy nap legalább tízszer kellene ránk szólnia. Pedig Sarah-t nem is tanította.

Számítottam ilyesfajta beszólásra, teljesen fel voltam rá készülve. A többiek is igazán jól szórakoztak rajta, a halk kuncogások mindent elárultak.

- Elnézést! - mormolta halkabban a tanáromnak.

Félénken felnéztem, majd ebben a pillanatban össze is kapcsolódott a tekintetünk egy pillanatra. Próbáltam az arckifejezésemmel jelezni felé, hogy én is sajnálom, mire ő megnyalta alsó ajkát, majd újra bele temetkezett a dolgozatokba. A látványra nyeltem egy nagyot, de nem bírtam elszakítani szemeim a férfi tökéletes arcáról. Csak akkor sikerült, amikor megéreztem Sarah könyökét a bordáim között.

- Áú! - jajgattam fel halkan.

- Ide nézz! - nyomta az arcomba a telefonját, majd olvasni kezdtem.

- Ennek most miért kéne örülni? - értetlenkedtem.

Amy csupán megkérdezte Sarah-tól, hogy ő ki a franc és miért érdekli őt, hogy merre van. Igazán kedves. Három éve osztálytársak, és fogalma sincs róla, hogy kicsoda Sarah. Már abban is kételkedtem, hogy azt tudja-e, hogy én létezem.

- Nem az a lényeg, hogy ez a hülye picsa nem vágja ki vagyok, hanem hogy végre vissza írt. - mondta, majd a telefonjába merülve, vad gépelésbe kezdett.

Unottan támasztottam meg fejem a kezemen, majd Mr. Cliffordra vezettem a szemeim. Ő a dolgozatokra fókuszált, láthatóan nagyon bele merült a javításukba. Amikor az utolsó papírlappal is végzett, végig nézett az osztályon, majd szemei megállapodtak rajtam. Megköszörülte torkát, hogy mindenki rá figyeljen.

- Kijavítottam a dolgozatukat és azt kell, hogy mondjam, elégedett vagyok az eredményekkel. Ms. Becker, megkérhetném, hogy ossza ki őket?

Felálltam, majd a tanári asztalhoz sétáltam. Össze fogtam a lapokat, de ekkor egy kis cetlire lettem figyelmes mellettük.

"Iskola után a bár előtt."

Félénken a zöld szemeibe nézve bólintottam, majd elkezdtem kiosztani a dolgozatokat. Miután végeztem, leültem a helyemre és a saját munkámat kezdtem el átfutni a szemeimmel.

- Azta, száz százalékos lett a dogád. - csodálkozott Sarah. - Bár miért is vagyok meglepve? Stréber. - nyújtotta rám a nyelvét viccelődve.

Hallottam ugyan barátnőm szavait, de nem igazán tudtam rá figyelni. Csak is az járt a fejemben, amit az imént olvastam azon a cetlin. Találkozni akart velem. Amint sikerült ezt felfognom mérhetetlen boldogság lett rajtam úrrá, és izgatottan vártam már a főpróba végét. Minél hamarabb azelőtt a bizonyos bár előtt akartam lenni.