Szerelem matematikailag

27.fejezet

A zene hangos dübörgésétől bele remegett az egész előadóterem, az italok mennyiségétől pedig egyre nagyobb lett a kedv az osztályomban. Olyanokkal is könnyedén szóba tudtam elegyedni, akikkel egyébként jó, ha két szót váltottam a három év alatt. Sokat nevettünk, beszélgettünk, és még annál is többet táncoltunk. Végre úgy éreztem, hogy egy igazi összetartó csapat ez az osztály, bár ez egyáltalán nem fedte a valóságot. Ezek csak a részegség állapotának eredményei, hétfőtől pedig ismételten minden a régi lesz. Abban a szent pillanatban viszont még sem tudtam ezzel foglalkozni. Még az sem érdekelt, hogy Daniel pillantása szinte lyukat égetett belém. Igyekeztem minél jobban figyelmen kívül hagyni, de minden lehúzott feles után, egyre többet pillantottam felé. Az idő múlásával egyre jobban kezdett elszabadulni a pokol, amihez nagyban hozzájárultam én is. Azt hiszem túlságosan is sikerült elengedni magam.

- Neee, srácok! Imádom ezt a számot. - kiáltottam el magam, amikor megszólalt a hangfalakból Jason Derulo és Sofia Reyes-1,2,3 című száma, majd fel is ugrottam az egyik italos asztalra, - mert hát a színpad nem volt már elég - és ráztam a csípőmet a zene ritmusára, miközben torkom szakadtából énekeltem.

- Én meg téged imádlak, csajszi. - kiabálta fel nekem Amy, ami egyébként normális tanítási napokon eléggé sokkolt volna, de akkor ez teljesen természetesnek számított.

Az italokkal egyébként nem foglalkoztam a lábam alatt. A fiúk igyekeztek megmenteni néhányat, de a többit lerúgtam. Bár nem volt túl stabil az az asztal, még sem volt egy csepp félelemérzetem sem, de egyetlen ember még sem bírta tétlenül nézni a műsort, hogy össze szakadjon alattam, és megüssem magam.

- Ms. Becker, megtenné, hogy inkább a talajon folytatja a táncot? - kiabálta túl a zenét Daniel.

- Mr. Clifford, megtenné, hogy visszafárad oda, ahol eddig is volt? - vágtam vissza szemtelenül, mire pár ember, akik körülöttünk voltak, és hallották az egészet, egy elnyújtott "hú"-t kiabáltak nevetve.

Daniel össze szűkített szemekkel méregetett tovább. Láttam rajta, hogy erősen gondolkozik mit is tegyen. Elkönyveltem magamnak egy győzelmet, majd hátat fordítottam neki, és táncoltam tovább. Egy kis idő múlva már nem élvezhettem a zene ritmusát, ugyanis hirtelen elnémult minden.

- Ki a faszom...? - kiáltotta el magát James, de a mondatot nem tudta befejezni, amikor a zene pult mögött egy diák helyett Danielt pillantotta meg.

- A bulinak vége. - adta meg a végszót, de én persze nem akartam itt leállni.

- Majd azt mi eldöntjük, ha nem bánja! - kezeimet összefontam mellkasom előtt, és a lehető legmagabiztosabban álltam a tekintetét.

Elmosolyodott, majd megindult felém, és egy egyszerű mozdulattal kapott le az asztal tetejéről.

- Azt mondtam vége. - ez inkább már csak nekem szólt, a hangerejéből és az elmélyült szemkontaktusból ítélve, amelyet velem vett fel.

Nyeltem egyet, majd feladtam a küzdelmet, és a kabátom keresésére indultam. Egy percig sem akartam tovább egy légtérben tartózkodni Daniel-lel. A tömeg hamar feloszlott, és mindenki ki dülöngélt az iskola kapuin rajtam, Daniel-en, James-en és Sarah-n kívül, mivel én még mindig a kabátomat kerestem. Sarah egyébként annyira nagyon kiütötte magát, hogy ha James nem tartotta volna a karjaiba, akkor félő lett volna, hogy összeesik.

- Hol van már az a rohadt kabát? - kezdtem egyre ingerültebb lenni, már mindent szét dobáltam a teremben, ami a kezem ügyébe került.

- Haza viszlek titeket. - állt elém Daniel, a vászonkabátommal a kezében, majd a derekamra csúsztatva kezét próbált irányítgatni a kijárat felé.

- Hát ez igazán kedves, de rohadtul semmi szükség rá. - téptem ki a ruhadarabot a kezéből, emiatt pedig egy kicsit meginogtam.

Daniel gyors reakciójának köszönhetően véletlenül sem tudtam volna elesni. Magához húzott és védelmező karjaiba zárt engem, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne hajtsam fejem a mellkasára, és szippantsam be tökéletes parfümjének illatát. Teljes kábulatba estem, és a nemrég még harcias énemet felvette valami sokkal nyugodtabb. Úgy éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, és örökre ott akarok maradni Daniel karjai közt, fejemmel a mellkasán.

- Nos, nekünk tényleg nincs szükségünk fuvarra. Jót fog tenni a séta és a friss levegő, kijózanít. Alishának viszont nem is tudom mi lenne jó, talán maga. - szólalt meg James, majd el is indultak szépen lassan. Sarah szinte magánál sem volt, így mindegy volt, hogy mit hall meg.

- Talán? - kérdezte Daniel felvont szemöldökkel.

- Nem igazán tudom eldönteni. Nemrég még majd leharapta a fejét, most meg olyan békésen pihenget az ölelésében, mintha ágyban, párnák között feküdne. - nevette el magát az öcsém, miközben végig nézett rajtunk.

- Nem, ez sokkal jobb annál. - nyöszörögtem úgy, mint aki félálomban van, és még közelebb préseltem magam a férfi testéhez.

James elköszönt tőlünk, és Sarah-val az oldalán indult el. Kikötötte Daniel-nek, hogy véletlenül se vigyen engem haza, ugyanis ha anya ilyen állapotban meglát engem, abból nem származna semmi jó, és inkább Sarah lakására vigyen. James már elvileg beszélt anyával, és azt mondta neki, hogy mindketten a lánynál fogjuk tölteni az éjszakát, ami ellen nem volt semmi kivetése. Lassan elindultunk mi is Daniel kocsijához, és óvatosan besegített engem az anyósülésre. Pillanatokon belül úrrá lett rajtam az álmosság, és nem is bírtam nyitva tartani a szemem egy másodpercre sem.

Amikor nagy fejfájások közepette sikerült újra kinyitnom a szemeim, már teljesen más helyen voltam. Egy nagy ágyon feküdtem, a szobában viszont túl sötét volt ahhoz, hogy meg tudjam ítélni hol is vagyok pontosan. Borzasztóan fáradt voltam, de a kíváncsiságom sokkal nagyobb volt ennél, ezért felültem és körbe pásztáztam szemeimmel a szobát. A véremben áramló alkoholnak köszönhetően volt elég bátorságom ahhoz, hogy az ajtóhoz botorkáljak és körbe nézzek odakint is. Ekkor villámcsapásként ért a felismerés, miszerint ez Daniel lakása. Kiléptem a nappaliba, ahol a kanapén békésen szunyókáló Danielt pillantottam meg. Mélyen aludt, valószínűleg nagyon elfáradt a buli miatt. Nem gondolkoztam sokáig, lefeküdtem mellé és fejemet a mellkasára helyeztem. Ahogy felpillantottam rá, nem bírtam megállni, hogy ne adjak egy puszit az arcára. Olyan nyugodtságot éreztem abban a pillanatban, amelyet talán azelőtt soha. Mintha a szívem haza talált volna.

- Szeretlek!