Szerelem matematikailag

38.fejezet

Néma csendbe burkolózva ültünk az autóban, ahol anya feszült testtartással markolászva a kormányt vezetett egyenesen haza. Én ültem az anyós ülésen, mivel James beszari volt és inkább a hátsó ülést választotta. Én viszont nem akartam azt mutatni, hogy félek tőle, ezért mellette foglaltam helyet. Szerettem volna megbeszélni vele ezt az egészet, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy mindent egy vacsora keretein belül vitassunk meg. Így történt hát, hogy anya meghívta Danielt ma este vacsorára, aki vonakodva ugyan, de elfogadta a meghívást. Szegénykém, szerintem nem is mert volna nemet mondani. Őszintén szólva, én nagyon tartottam ettől a közös családi programtól. A fejemben már le is játszódott a jelenet, amiben anya kérdésekkel bombázza Danielt, aki a saját stílusában válaszol rájuk, ami anyának nem biztos, hogy tetszeni fog. Eközben James vagy csendben lapít, vagy igyekszik úgy előadni magát, mint aki semmiről sem tehet. Valójában tényleg semmiről sem tehetett. Az egyetlen bűne az volt, hogy ő is tudomást szerzett a kapcsolatunkról és nem szólt senkinek róla. A legszebb momentuma viszont az lesz az estének, amikor anya tudomására jut, hogy Daniel a tanárom. Mindketten tudtuk, hogy nem titkolózhatunk tovább.

Amikor beléptünk a házba, James egyenesen a szobájába viharzott. Én először a konyhába léptem, ahol terülj-terülj asztalkám fogadott. Teljesen meghatódtam a látványtól és a tudattól, hogy anya mindezt értem csinálta. Szerettem volna neki megköszönni, de bezárkózott a szobájába. Úgy tűnt sikerült megbántanom őt a titkolózással.
Néhány perc elteltével Sarah rontott be a házba és köszönés nélkül vetette magát a karjaimba. Meglepett, hogy ő nem mutatta felém a harag apró jelét sem, pedig biztos voltam abban, hogy őt is mélységesen sikerült megbántanom.

- Annyira örülök, hogy itthon vagy és jól vagy. - duruzsolta a fülembe, miközben szorosan ölelt engem.

Már éppen szólásra nyitottam volna az ajkaim, amikor anya lépett elő és köszöntötte a barátnőmet.

- Szia, Sarah! Örülök, hogy jöttél. Maradsz vacsorára is, ugye? - hangja kedvesen csilingelt, annak ellenére is, hogy az arckifejezése kissé megtört volt.

- Szia, Emily! Igazából nem terveztem maradni, csak be akartam köszönni Alishának.

- Maradj csak! Lesz egy vendégünk is. - húzta ördögi vigyorra ajkait anyám, miközben rám pillantott.

Összeszűkített szemekkel néztem a nőre, aki látszólag kezdett jól szórakozni ezen az egész helyzeten. Én viszont egyáltalán nem tudtam szórakozni ezen.

- Igazán? És kicsoda?

- Alisha barátja, akit elfelejtett nekem bemutatni. Te ismered őt? - fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt, miközben tűkön ülve várta a barátnőm válaszát.

Sarah ledöbbenve meredt először anyára, aztán rám. Láttam rajta, hogy lázasan keresi a megfelelő szavakat, nem tudta hogyan kellene erre válaszolnia. Nagyon sajnáltam őt, hogy akarata ellenére belekeveredett ebbe az egészbe. Még csak nem is beszéltem vele Daniel-ről, mondhatni semmit sem tudott, azon kívül, amit látott a kirándulás napján.

- Hát én... - kezdett bele, de szerencséjére James kimentette őt a kínos helyzetből.

- Kicsim, nem is mondtad, hogy jössz. - lépett a lány mellé vidáman, majd egy puszit nyomott az arcára.

Jó volt látni, ahogy mindkettőjük szeme felcsillant, ahogy egymásra pillantottak. Látszott, hogy tényleg őszintén szeretik egymást. El is gondolkoztam kicsit azon, hogy vajon rajtam és Daniel-en is ugyanezt lehet-e látni.

- Ő is marad vacsorára. Így együtt ismerhetjük meg a titokzatos férfit, aki elcsavarta a kislányom fejét. Bár úgy érzem, az egyedüli, aki nem ismeri, az én vagyok.