Szerelem matematikailag

24.fejezet

Amióta összegabalyodtam Daniel Clifford-dal, azóta egyre inkább kezdett a feje tetejére állni minden az életemben. Olyanokra kényszerültem rá, amit ezelőtt soha nem tettem volna meg. Ide sorolható például az az eset, amikor hazudnom kellett anyának, annak érdekében, hogy megvédjem a kapcsolatomat Daniellel.

- Egy tanároddal? Melyikkel és miért? - kérdezte anyám egy fokkal higgadtabban.

Úgy éreztem innen már nincs visszaút, úgy éreztem, hogy muszáj közölnöm vele az igazságot. Megköszörültem a torkom, majd egy sóhaj után bele kezdtem.

- A matematika tanárommal voltam. - pásztáztam a földet, majd össze szedtem magam és felnéztem a nőre, aki semmit sem értett az egészből. James-re pillantottam, aki elkerekedett szemekkel pislogott rám, én pedig kétségbeesetten vártam tőle valami segítséget. - És hát, azért voltam vele, mert... - haraptam alsó ajkamba, összeszorított szemekkel.

- Mert szerzett néhány rossz jegyet és szeretné kijavítani. Alisha megkérte Mr. Clifford-ot, hogy korrepetálja őt, mert nem érti az új anyagot. - szólalt meg helyettem az öcsém, én pedig nem bírtam tovább könnyek nélkül.

Sírni kezdtem, több okból is. Azért, mert James kihúzott engem egy szorult helyzetből, és ezelőtt erre még nem volt példa, - bár eddig még nem is szorultam rá - és sírtam azért is, mert ezzel bele sodort egy hazugságba, pedig anya nem ezt érdemelte.

- De hát te vagy az egyik legjobb matekos az osztályodban. - hüledezett anya.

- Igen, éppen ezért nem merte neked elmondani, hogy egy új tananyag kifogott rajta. - folytatta tovább a hazudozást.

Én pedig csak ott álltam előttük, és keservesen sírtam tovább. Másra nem voltam képes. Végül anya letudta annyival az egészet, hogy ezt majd még máskor megbeszéljük, ugyanis holnap szükségem lesz minden energiámra az előadás miatt. Még mindig reménykedett benne, hogy a színpadon láthat Júliaként, de nem tudtam megszólalni, és tudatni vele azt, hogy Amy semmi pénzért nem hagyja ki a szereplést. Amikor elindultam a szobámba, James szorosan a nyomomban lihegett utánam. Tudtam, hogy magyarázatot vár és azt is, hogy kapizsgál valamit, ezért mentett ki engem azzal a fedősztorival anya előtt. Úgy éreztem tartozom neki az igazsággal, így nem állítottam meg őt és hagytam, hogy az ágyamra tornázza magát törökülésbe.

- Nem lehetne, hogy ezt máskor beszéljük meg? - sóhajtottam a könnyeimet letörölve az arcomról.

- Kizárt! Szeretném, ha megnyugtatnál, hogy nem az van a dologban, amire én gondolok.

Felnéztem a plafonra, majd kifújtam a bent tartott levegőt. Semmi kedvem nem volt ehhez, és amúgy sem szívesen árultam volna el neki az igazságot.

- Egész pontosan mire is gondolsz?

- Te és Mr. Clifford?

- Igen. Én és Mr. Clifford. - mondtam ki végül, mire James köpni-nyelni nem tudott.

Teljesen letaglózta a hír, még úgy is, hogy már sejtette az egészet. Lázasan kereste a megfelelő szavakat, de sehogy sem akart neki összejönni. Körülbelül öt percig ültünk néma csendbe burkolózva, amíg meg nem untam és ki nem tessékeltem a szobámból. Sok volt ez nekem így egy napra, teljesen elfàradtam.

Még másnap reggel sem lehetett teljes a nyugalmam. Ha nem lett volna elég önmagában a színdarabbal járó stressz, még ott volt az is, hogy tudatnom kellett Daniellel valahogy, hogy James is tud kettőnkről. Nagyon jól tudtam, hogy ennek egy cseppet sem fog örülni.

Anya már korán kelve sürgött-forgott a konyhában, én pedig az asztalnál ülve lestem ki a fejemből. Igaz, hogy az előadás csak délután veszi kezdetét, de szerinte ilyen alkalmakkor illendő a szülőknek süteménnyel érkezni. Hiába magyaráztam neki, hogy kár ezzel fáradoznia, hiszen én úgy sem fogok szerepelni. James csak délelőtt tizenegy órakor csoszogott ki a konyhába kómásan, egy kis élelem után kutatva. Amikor megpillantotta a kész süteményt az asztalon, csillogó szemekkel nyúlt érte, de anya azon nyomban rácsapott a kezére.

- Hékás! Ezeket a suliba készítettem, szigorúan tilos enni belőlük. Amúgy sem édességgel kellene indítanod a napot. - szólt a fiúra, aki sértődötten nyitotta ki a hűtőszekrényt, és keresett valami más ennivalót magának.

- Amúgy te miért nem vagy suliban? Tudtommal a te óráid nem maradtak el. - kérdeztem rá kíváncsian, mire anya is felé fordult keresztbe font karokkal. Ezek szerint ő ezt nem is tudta.

Mérgesen felém kapta a fejét és valami frappáns beszóláson törte az agyát, amivel vissza vághatna.

- Gondoltam én is kiveszem a mai napot, mivel Mr. Clifford-dal lenne dupla matekom, és hát tudod, hogy milyen kegyetlen tud lenni a tanárúr. - vágta oda nekem gúnyosan, mire bennem azonnal felment a pumpa. Legszívesebben rá ugrottam volna, és ott ütöttem volna, ahol csak érem, pedig nem vagyok egy agresszív fajta.

- Ez a Mr. Clifford valóban ennyire szigorú? Vagy csak kiszúrt magának titeket?

- Ja, Alishát szépen kiszúrta magának. - vigyorgott szórakozottan, mire én elkezdtem köhögni, hogy ezzel eltereljem a témát. Persze sikertelen volt a béna próbálkozásom.

- Ha erről van szó, akkor el fogok beszélgetni vele. - kelt a védelmembe anya, aminek máskor nagyon örültem volna, ebben a helyzetben viszont hatalmas feszültséget keltett bennem.

James ennek hallatán azonnal kiköpte a gyümölcslét, amit éppen kortyolgatott, én meg azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Ezek után már azt kezdtem el fontolgatni, hogy megölöm az öcsémet.

- Erre semmi szükség, anya. Nem szúrt ki magának a tanárúr, ő mindenkivel ilyen. - próbáltam menteni a helyzetet, ami látszatra sikerült is, ugyanis nem firtatta tovább a témát. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fogja fel keresni Danielt és számon kérni arról, hogy hogyan viselkedik velem az órákon.

James feltűnés nélkül próbált ki osonni a konyhából, vissza a szobájába, de én gyorsan utána iramodtam, és lekevertem neki egy nyakast.

- Te normális vagy? - förmedtem rá hallkan, hogy anya meg ne hallja.

- Oké, most ezen nem fogok kiakadni, mert valóban megérdemeltem. Amúgy meg te kezdted. - vonta meg a vállát hanyagul.

- Hogy te mennyire gyerekes vagy. Néha azért érezhetnéd a szavaid súlyát! Ha lebuktatsz, én kinyírlak. - hangom fenyegetőre váltott át.

- Sarah tudja?

Nem csodálkoztam, hogy felmerült benne ez a kérdés. Sarah a legjobb barátnőm, és a legapróbb titkokat is elárultuk egymásnak mindig. Ez viszont nem egy kis gyermeteg titok volt, amit könnyű szívvel osztottam volna meg vele. Szörnyen éreztem magam, amiért nem oszthattam meg vele, hogy milyen kapcsolatban állok Daniellel, de nem tehettem mást. Válaszként megráztam a fejem.

- Kérlek, ne mondd el neki te sem! - kérleltem lesütött szemekkel.

- Ahogy akarod. - vont vállat. - Viszont azt gondolom te is tudod jól, hogy előbb-utóbb kitudódik, és akkor nagyon ki fog akadni, hogy nem mondtad el neki.

- Tudom. - sóhajtottam szomorúan, majd mielőtt könnyekben törtem volna ki, elhagytam James szobáját.

Nem akartam arra gondolni, hogy Sarah szomorú lesz, amikor kitudódik ez az egész. Arra sem, hogy mi lesz akkor, ha anya rá jön, vagy esetleg ha az egész iskola előtt bukunk le. Egyáltalán meddig lehet egy ilyen kapcsolatot titkolni mindenki elől, és ami a legfontosabb, meddig kell ezt titkolni? Annyira elszomorított a gondolat, hogy talán még évek elteltével sem vállalhatjuk fel nyíltan a kapcsolatunkat, de én még ennek tudatában sem voltam hajlandó elengedni Danielt. Ragaszkodtam hozzá foggal-körömmel. Úgy éreztem, hogy én már hozzá tartozom, és ezen senki sem változtathat.