Szerelem matematikailag

35.fejezet

- De hát ez... - annyira sokkolt a látvány, hogy egy normális összetett mondatot sem sikerült kinyögnöm.

Ez még is hogyan lehetséges? Annyira abszurd volt az egész.

- Pontosan úgy néz ki, mint te és Mr. Clifford. - fejezte be a mondatot helyettem Sarah.

A festményen szereplő nő és férfi tényleg tökéletes mása volt kettőnknek, egyedül a hajuk színe volt más. Ölelkezve fonódtak össze és sugárzott a képről a nyugalom, a felhőtlen boldogság és a perzselő szerelem egyvelege. Lenyűgöző és egyben félelmetes is volt. Nem tudtam mit mondhatnék. Sarah felváltva nézett a festményre és rám, leste minden reakciómat.

- Ezt Mr. Cliffordnak is látnia kell. - mondta barátnőm fellelkesülve, majd el is indult volna, de én azonnal megragadtam a kezét és vissza rántottam.

Sarah értette a célzást és nyugton maradt, én viszont cseppet sem voltam nyugodt. Felkavartak a látottak, és szerettem volna ésszerű magyarázatot kapni.

- Én most... Nekem most friss levegőre van szükségem. - közöltem Sarah-val, majd meg sem várva válaszát siettem a kijárat felé.

Elsuhantam Daniel mellett is, aki kérdő pillantásokat vetett felém, de én csak lehajtott fejjel mentem tovább. Meg sem álltam a hídig, ahol a korlátnak támasztva fejemet figyeltem a hömpölygő vizet.
Hogyan lehetséges az, hogy egy ősrégi festményen mi szerepelünk? Még ha az is a magyarázat az egészre, hogy valahol a nagyvilágban volt egy teljesen ugyanolyan hasonmása mindkettőnknek, akkor is hihetetlen, hogy ők is egymásra találtak, pont úgy, mint mi Daniel-lel. Ez is azt bizonyítaná, hogy egymás végzetei vagyunk? Sosem hittem az ilyesmiben és a sírig tartó szerelem sem tűnt eddig túl hihetőnek számomra. Az is nagyon érdekelt volna, hogy ha Daniel is látta volna azt a festményt, akkor mi lett volna a reakciója? Megrémítette volna vagy felzaklatta volna őt is, mint engem? Inkább nem is akartam tudni, mert attól tartottam, hogy olyan érzelmeket váltana ki belőle, ami nekem nem esne jól.

Nem tudom mióta álltam kint a mínusz hat fokban kabát nélkül, de a testem minden pontja olyan szinten átfagyott, hogy már a végtagjaimat sem éreztem. Össze szedtem magam és egy mély levegő után elindultam, de két "kedves" osztálytársam az utamat állták. Felvont szemöldökkel figyeltem a két lányra, akik keresztbefont karokkal néztek rám. Ötletem sem volt, hogy mit akarhatnak tőlem, de az arckifejezésükből ítélve semmi jóra nem számíthattam.

- Te kotyogtad ki Mr. Clifford-nak, hogy mit tervezünk estére? - kérdezte Jessica összeszűkített szemekkel.

Hirtelen minden világossá vált. Mondanám, hogy érthetetlen számomra miért én voltam az első számú gyanúsított, de ez a két hárpia már nem most pécézett ki magának engem. Nyílván azt gondolhatták, hogy a múltban történtek miatt akartam kicseszni velük.

- Ki más lett volna? Direkt keresztbe akar nekünk tenni. - válaszolt helyettem Charlotte, aki cseppet sem tűnt jókedvűnek.

- Arra nem gondoltatok, hogy esetleg Mr. Clifford tőletek hallotta meg? Amióta elindultunk Atlantából, azóta folyamatosan ez az egy témátok van. - forgattam meg szemeim, fogaim pedig a hideg hatására összekoccantak.

- Nagyon felvágták a nyelved, Alison. - lépett egyet felém a platina szőke lány, Charlotte pedig követte minden lépését. Egyértelmű volt, hogy rám akartak ijeszteni.

- A nevem Alisha, de nem is várom el egy magad fajta buta libától, hogy megjegyezze az osztálytársa nevét. Most pedig bemennék, mert szét fagyok. - mentem el mellettük, de gondolhattam volna, hogy ennyivel nem úszom meg.

Charlotte a hajamnál fogva rántott vissza magukhoz, majd átfagyott testemet a hideg korlátnak nyomta. Ebbe a lányba még mindig iszonyatos erő van.

- Mit képzelsz te magadról? Te velem így nem beszélhetsz! Ribanc. - köpte felém szavait indulatosan.

Elég nevetséges volt, hogy Jessicának pusztán csak a szája volt nagy, de a piszkos munkát mindig Charlotte-al végeztette el. Biztos voltam benne, hogy nélküle nem ülne ennyire magas lovon.
Próbáltam szabadulni az erős kezek fogságából, de a lány szorítása csak még erősebb lett, miközben Jessica igyekezett minél sértőbb jelzőkkel illetni engem. Mivel nem ismert engem, ezért nem tudhatta azt sem, hogy rólam az ilyesmi könnyen lepereg. Na, meg pont egy olyan nőszemély ribancoz le, aki már több faszt fogott eddigi élete során, mint kilincset? Nevetséges.

- Annyira szánalmas vagy. Nem is csodálkozom azon, hogy a normális pasik menekülnek előled. Csak az tart rád igényt, akinek egyetlen menetre kellesz. - nevettem el magam.

Valójában igaz volt minden szavam és ezt Jessica is jól tudta, viszont ez a beszólás a helyzetemen cseppet sem javított, de véletlenül sem akartam, hogy azt higgyék félek tőlük. Ekkor a szőkeségnél hírtelen elpattant valami és magából kikelve kezdett el ordítozni.

- Dobd a vízbe! - utasította barátnőjét, aki kissé hátra hőkölt.

Kihasználhattam volna a helyzetet, de teljesen átfagytam és úgy éreztem minden mozdulat nehezemre esik.

- Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - Charlotte hangja megremegett, bizonyára ő is érezte a szavak súlyosságát.

- Menj arrébb! - lökte el előlem a lányt.

Jessica megfogta a két vállam, majd egy erőteljes lökéssel átlendített a korláton. Fel sem fogtam, hogy mi történik. Nem tudtam hírtelen megkapaszkodni semmiben, bár olyan gyorsan történt minden, hogy eszembe sem jutott. A félelem pillanatokon belül lett rajtam úrrá. Az utolsó emlékem egy velőt rázó sikoly volt a távolból. Ahogy testem érintkezett a jéghideg vízzel teljesen megbénultam és ahogy egyre mélyebbre süllyedtem, úgy adtam fel a reményt is, hogy meg menekülhetek a tó fogságából.

‐----------------------------

Kedves olvasóim! Ezalatt az eseménydús rész alatt szeretnék nektek nagyon boldog új évet kívánni! 😊 Szeretném megköszönni nektek, hogy velem vagytok és olvastok, remélem az idei évben is izgatottan fogjátok várni az irományaimat. Ez a fejezet sajnos rövidebbre sikeredett, de a következő rész különleges lesz és annál izgalmasabb is. Ígérem nem foglak sokáig várakoztatni vele titeket. ❤️